A pánikgomb mentette meg az egyik dohányboltos életét
A vád szerint a bajai férfi március 7-én délelőtt, az arcát a szemeknél kivágott símaszkkal eltakarva, fején kapucnival, a jobb kezében pedig egy 40 cm-es késsel bement egy bajai dohányboltba azért, hogy a bevételt megszerezze.
A férfi az üzletbe lépve az ajtó közelében álló – épp a helyiséget takarító – eladó mellkasához szorította a kést, és miközben a bevételt követelte, a karját megragadva a pult mögé tolta. Mielőtt a pult mögé értek volna, a nő szembefordult a támadójával, és az üzlet elhagyására szólította fel, ami miatt dulakodni kezdtek.
Az eladónő védekezésül maga elé tartotta a takarításhoz használt partvist, azonban a férfi megszorította a karját, így az kiesett a kezéből. Amikor a rabló a pénztárgéphez ért, elkezdte annak fiókját rángatni. Ezt kihasználva a sértettnek sikerült a pánikgombot megnyomnia, amit a támadója észrevett, és inkább elmenekült a helyszínről.
A bajai rendőrök rövid időn belül elfogták a tettest.
A Bajai Járási Ügyészség az elfogása óta letartóztatásban lévő férfit felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt két hónapon belül bíróság elé állította. A Bajai Járásbíróság a férfi bűnösségét a váddal egyezően megállapította, és ezért vele szemben 4 év börtönbüntetést szabott ki, valamint 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
Az ítélet ellen az ügyészség súlyosítás érdekében, hosszabb tartamú fegyházbüntetés kiszabása érdekében fellebbezést jelentett be, amelyről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.