Izgalmas nap elé néz 74 ezer diák, kezdődik a magyarérettségi
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Hétfő reggel a hagyományoknak megfelelően magyar nyelv és irodalommal startol el a 2022/2023-as tanév tavaszi érettségi időszakának kötelező része. A diákok 9 órától adhatnak számot a tudásukról, az írásbeli feladatlapokra emelt és középszinten is 240 perc áll rendelkezésre.
Mint arról korábban beszámoltunk, tavaly középszinten a magyarvizsga első felében egy 1999-ben kiadott szótár előszavát kellett elolvasni, majd ehhez kapcsolódtak a különböző szövegértési feladatok. A második részben a vizsgázók Szabó Magda Ezüstgolyó című novelláját választhatták, míg a másik opció az összehasonlító elemzés volt egy Juhász Gyula- és egy Janus Pannonius-verssel. Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke 2022-ben optimálisnak ítélte a nehézségi fokot.
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint idén magyar nyelv és irodalomból középszinten 72 569, emelt szinten pedig 1771 tanuló bizonyíthat, hogy pontosan milyen feladatokkal, az hamarosan kiderül.
Június végéig kell kitartani a diákoknak
Múlt hét pénteken a tanulók egy része már kipróbálhatta magát vizsgahelyzetben, május 5-én ugyanis nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbelijeit rendezték meg. Ezen a héten kedden matematikával, szerdán történelemmel, csütörtökön angollal, pénteken pedig némettel folytatódik a sor. A részletes menetrend az Oktatási Hivatal weboldalán is elérhető.
A hivatal tájékoztatása szerint a következő hetekben 1163 helyszínen várhatóan több mint 111 100-an érettségiznek, a megmérettetést idén is a kormányhivatalok koordinálják 3171 bizottság közreműködésével. Az írásbeli vizsgákat május 5. és május 26. között rendezik meg, míg a szóbeliket június 7. és június 30. között.
Így alakulnak a pontszámok
Magyar nyelv és irodalom
- Középszinten 100 pont a maximum: az első feladatlapon a szövegértésért 40, a szövegalkotásért 10 pont jár. A második, műelemzést tartalmazó feladatrésznél a tartalmi minőségért 25 pont, a szövegszerkezetért 5 pont, a nyelvi igényességért 10 pont kapható, illetve további 8 pontot lehet begyűjteni az írásképért, valamint még 2-t a helyesírásért.
- Emelt szinten szintén 100 pont a maximum, a szövegértési, nyelvi, valamint irodalmi műveltségi feladatsorért 40, a szövegalkotási feladatokért 50, az írásképért és a helyesírásért pedig összesen 10 pont kapható.
Matematika
- Középszinten itt is 100 pont a maximum. Az első, rövid feladatokból álló feladatrészben maximum 30, a másodikban pedig maximum 70 pontot lehet kapni.
- Emelt szinten két körben összesen 115 pontot lehet bezsebelni.
Történelem
Ennél a tárgynál a közép- és emelt szintű vizsga pontozása megegyezik. Szintén 100 pont a maximum, ezek felét az első részben rövid válaszokkal lehet begyűjteni, míg a maradék az esszéfeladatból tevődik össze.
Angol, német
- Középszinten 117 pont a maximum. Mindez úgy áll össze, hogy szövegértésért 33, a nyelvhelyességért 18, az íráskészségért 33, a szövegértésért szintén 33 pont jár.
- Emelt szinten minden vizsgarészért 30 pont jár. Ebből következik, hogy ezeknél a tárgyaknál emelt szinten 120 pont a maximum.
Amire nem árt odafigyelni: a 12 százalékos szabály
Középszinten az osztályozás az alábbiak szerint alakul:
- 80–100 százalék elérése esetén jeles (5),
- 60–79 százalék elérése esetén jó (4),
- 40–59 százalék elérése esetén közepes (3),
- 25–39 százalék elérése esetén elégséges (2),
- 0–24 százalék elérése esetén elégtelen (1).
Mindez azt jelenti, hogy a sikeres vizsgához 25 százalékot kell elérni. Amennyiben azonban az egyes részeknél külön-külön nincs meg a 12 százalék, a vizsga – az összeredménytől függetlenül – elégtelenné válik.
Emelt vizsgáknál az osztályozás az alábbiak szerint alakul:
- 60–100 százalék elérése esetén jeles (5),
- 47–59 százalék elérése esetén jó (4),
- 33–46 százalék elérése esetén közepes (3),
- 25–32 százalék elérése esetén elégséges (2),
- 0–24 százalék elérése esetén elégtelen (1).
A középszinthez hasonlóan itt is érvényes a 12 százalékos szabály. Az emelt szintű nyelvi érettségiknél azonban azt is érdemes tudni, hogy 60 százalék elérése esetén a teljesítmény egy középfokú (B2), komplex típusú, 40–59 százalék elérése esetén pedig egy alapfokú (B1), komplex típusú nyelvvizsgával ér fel.
Azoknak, akik az érettségi után egyetemen képzelik el a jövőjüket, érdemes egy fontos dátumot megjegyezni, ami nem más, mint a július 26-a. Ezen a napon derülnek ki ugyanis a felvételi ponthatárok, ami alapján eldől, kit hova vettek fel.
(Borítókép: Írásbeli érettségi vizsga 2022-ben. Fotó. Komka Péter / MTI)