Év közben kell nyugdíjat emelnie a kormánynak?

GettyImages-1229436872
2023.05.09. 11:19
Egyre nehezebb helyzetben van az a közel egymillió nyugdíjas, akiknek a nyugdíja nem éri el a százötvenezer forintot sem. A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa ötszázalékos emelést kér a kormánytól.

Ötszázalékos emelést kér a kormánytól a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa. A szervezet szerint a 27 százalékos nyugdíjas infláció május elejére felemésztette az év eleji 15 százalékos emelést és a 13. havi juttatást is. Juhász László elnök szerint a legnehezebb helyzetben az a közel egymillió idős ember van, akiknek a nyugdíja a 150 ezer forintot sem éri el.

A nyugdíjasoknak semmilyen tartalékuk nincsen. Főleg az alacsony nyugdíjúaknak. Egyik nyugdíjfizetéstől a másikig épphogy csak megélnek, vagy beosztják a nyugdíjakat. Legnehezebb helyzetben azok vannak, akik 150 ezer forint alatti nyugdíjat kapnak

– mondta az ATV Híradónak Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának elnöke.

Emelést sürget a nyugdíjas parlament

Karácsony Mihály emlékeztetett: a kormány a költségvetési törvényben 15 százalékos inflációt jósolt. Mostanra azonban még a Nemzeti Bank is magasabb értéket prognosztizál. A nyugdíjas parlament elnöke emelést sürget.

Minimum most egy 7-8 százalék nyugdíjemelésre szükség lenne, hogy ne a nyugdíjasok hitelezzenek. Mert most hiteleznek a nyugdíjasok. Fogyasztja a drága, inflációval megterhelt árut, és majd esetleg később kap kompenzációt…

– mondta Karácsony Mihály. 

A jövő évi nyugdíjemelés mértéke is bizonytalan 

A bizonytalan gazdasági környezet miatt könnyen lehet, hogy a tavalyi évhez hasonlóan módosítania kell a kormánynak inflációs előrejelzésén. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy tavaly december végén a Pénzügyminisztérium a makrogazdasági kitekintőjében még 4,3 százalékos inflációval számolt 2024-re. Tehát 1,7 százalékpontot rontottak az előrejelzésen, mert jövőre 6 százalékos inflációval számol a kormány.

EZ AZ ÁTLAGOS NYUGDÍJ ESETÉN 12 EZER FORINT PLUSZT JELENTHET HAVONTA, ABBAN AZ ESETBEN, HA IDÉN NEM KERÜL SOR NYUGDÍJ-KIEGÉSZÍTÉSRE.

A nyugdíj-kiegészítésről jelenleg semmi biztosat nem lehet tudni. Az ellátásokat 15 százalékkal emelték idén, a nyugdíjasok fogyasztói kosara alapján számolt kumulált árindex az első három hónapban 27 százalék volt, vagyis a számok alapján 15 százaléknál nagyobb emelés is indokolt lehet. A kormány azonban egyelőre kivár, a jelek szerint még reális forgatókönyvnek látják, hogy 15 százalék lesz éves átlagban az infláció mértéke idén. A 2021-es és 2022-es évekkel ellentétben tehát úgy néz ki, idén nem lesz előrehozott, nyári nyugdíjkorrekció, ezzel megvárhatják a jogszabályban rögzített november hónapot.

(Borítókép: Ute Grabowsky / Photothek / Getty Images)