Töröltek egy kormányellenes tüntetést a Facebookon
További Belföld cikkek
Állításuk szerint a törlésről nem kaptak semmilyen tájékoztatást a Facebooktól, és csak úgy figyeltek fel rá, hogy támogatóik jelezték: nem tudják elérni az esemény oldalát.
A Megafon és a kormány annyira fél tőlünk, hogy az eseményünkre ráküldték a trollhadseregüket. Az elmúlt év nagyon jól bizonyította, hogy a kormányt mennyire nem érdekli a jövő generációja, de nem gondoltuk volna, hogy odáig jutnak majd, hogy egy eseményt megpróbáljanak eltüntetni
– olvasható a diákok bejegyzésében. Mindemellett kiemelték: az esemény meg lesz tartva a korábban kitűzött időpontban, a helyszínről pedig később ígértek tájékoztatást.
Ez volt az előzménye
A legutóbbi nagyobb tüntetés május harmadikán volt, amikor is újból könnygázzal kellett a diákoknak szembe nézniük. Egy 17 éves fiút emiatt kórházba is kellett szállítani, valamint a fogdán tartották. A szülők, mint kiderült, keresztény emberek, a fiú is keresztény iskolába jár. A szülők szerint a keresztényeket nem védi a Fidesz.
„Keresztény emberként azon gondolkodtam, hol vannak a Fidesz képviselői, miért nem kapunk jogsegélyt”
Megszólalt a könnygázzal lefújt, rabosított fiú édesapja, aki diakónus.
Tompos Mártont, a Momentum politikusát a Karmelita kolostornál tartott demonstráció alkalmával rendőri őrizetbe vették. Az esetről korábban azt nyilatkozta, hogy egy rendőrtiszt azt mondta neki, hogy hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, tiltott gyűlésen való részvétel miatt veszik őrizetbe.
A bejelentett és a jogellenes gyűlésekkel kapcsolatos eljárásokról adott tájékoztatást ezt követően a rendőrség a május 3-ai eseményekhez kapcsolódóan. Ekkor közölték, sokkal határozottabban is felléphettek volna a Karmelitánál.
A rendőrség közölte, sokkal határozottabban is felléphettek volna a Karmelitánál
A demonstráció békés jellege megszűnt a kordonbontással – mondták.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Megérkezett Kaposvárra Andrzej Duda – A lengyel elnök a lengyel–magyar barátság napja alkalmából jött Magyarországra
A napot egy ünnepi gálaműsor zárja majd.
március 21., 12:00
- Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben
A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.
március 21., 15:11
- Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa
Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.
március 21., 15:30
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
30 perce
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
2 órája
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
2 órája
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
3 órája
- Belföld
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.
25 perce
- Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
március 21., 15:14
- Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője
A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.
március 21., 12:12
- Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát
Az adást végül megszakították.
március 21., 16:19
- Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki
A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.
március 21., 11:32
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
4 órája
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
1 órája
- Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
4 órája
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
6 órája
- Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását
A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.
március 21., 11:08
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- Belföld
VSquare: Orbán Viktor utasította a titkosszolgálatot a külföldről támogatott civilek és újságírók listázására
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
- Belföld
Egy tragédiából született országos mozgalom hozza el a változást az iskolákba
Felmutatták a piros lapot.
március 21., 10:51
- Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 21., 10:06
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
7 órája
- Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444
A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.
március 21., 10:42
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
- Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára
A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.
március 21., 10:14
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
9 órája
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
1 órája
- Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél
Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.
3 órája
- Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak
A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.
március 21., 10:51
- Címlapon
Airsoft pisztollyal lövöldözött egy debreceni iskola diákja
A rendőrség eljárást indított.
37 perce
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
11 órája
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
13 órája