Kitört a háború a magyarországi zsidó egyházak között
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
A Miniszterelnökség korábban jóváhagyta a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) februárban megtartott közgyűlésének döntéseit, amely során leváltották Deutsch Róbert György korábbi elnököt és Somlai Tamás (Páskesz Zeév) főtitkárt, helyükre pedig Keszler Gábort és Oirechman Smuel rabbit választották.
Heisler András, a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközösségek Szövetsége) elnöke egy Facebook-posztban ment neki az EMIH-nek (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség), mert szerinte
amit ők a magyarországi ortodoxiával tesznek, az a zsidóság ellen elkövetett bűn.
A konfliktust az robbantotta ki, hogy szerinte a Magyar Autonóm Izraelita Hitközség (MAOIH) bekebelezése a több száz éves magyar ortodox hagyományok felszámolását jelenti. Emellett Orbán Viktornak is nekiment Heisler András, akinek Gulyás Gergely válaszolt a magyar kormány részéről.
Ezt követően Köves Slomó, az EMIH elnöke az Indexen jelentetett meg egy cikket, amelyben elmondta a véleményét a Mazsihiszről. Szerinte az egyház elkezdett szerepet vállalni a politikai életben is, mégpedig „baloldali és liberális irányultságú politikai aktivitásba” menekült a szervezet.
„Visszafordíthatatlan anyagi és erkölcsi károk”
Most egy újabb írásban a MAOIH új vezetősége ment neki a korábbi vezetőségnek, amiért ők nem tartják legitimnek az új vezetőséget, így nem fogadják el az általuk meghozott döntéseket sem. A közleményük szerint a MAOIH új elnöke és főtitkára „sajnálattal konstatálja, hogy Deutsch Róbert volt MAOIH-elnök a hittestvéri és emberi normákat felrúgva, a jogszabályokkal és a vallási törvényeinkkel dacolva nem fogadja el a MAOIH közgyűlésének többségi szavazással hozott jogszerű határozatát és az ezt követő jogi eljárás eredményét. Jelesül, hogy a közgyűlés őt elnöki tisztségéből visszahívta, ekként a MAOIH-nak új vezetése van”.
Meggyőződésünk, hogy Deutsch Róbert személyes harca árt a zsidóság és az orthodoxia megítélésének, visszafordíthatatlan anyagi és erkölcsi károkat okoz a hitközségnek
– írták.
Deutsch Róbert viszont azt állítja, hogy a MAOIH újonnan megválasztott vezetése nem követi az általa tévesen „izraeli és más vallási bíróságoknak” nevezett testületek döntéseit, amennyiben közgyűlést hívott össze, amelyen jelöltette magát. A valóság ezzel szemben az új vezetés szerint az, hogy „éppen Deutsch Róbert ment (és megy) szembe az általa hivatkozott döntésekkel, hiszen ezek a döntések korábban többek között éppen a személyével kapcsolatban születtek”.
Fantomtagság?
Deutsch Róbert szerint az új vezetőséget egy „fantomtagság” választotta meg. Azonban az új vezetés szerint a tagok felvétele az alapszabályban rögzített módon történt, és a tagfelvételeket – éppen Deutsch Róbert előterjesztése nyomán – a közgyűlés is jóváhagyta.
Az általa „fantomtagokként” hivatkozott személyek nagy részének tagfelvételi kérelmén ráadásul éppen Deutsch Róbert aláírása hitelesíti a tagságot
– írják. Sőt, szerintük közülük többen részt vettek a 2022. október 27-i közgyűlésen, ahol Deutsch Róbertet a közgyűlés megerősítette elnöki tisztségében.
Beavatkozott a kormány?
Kiemelték: az egyházügyi államtitkárság a 2011. évi CCVI., a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvényben rögzítettek szerinti közigazgatási hatósági eljárást folytatott le a változás bejegyzésével kapcsolatban.
Ugyanolyat, mint négy hónappal korábban, amikor Deutsch Róbert úr elnökségét Paskesz Zev vitatta. Akkor egy ugyanilyen eljárás keretében, 2023. január 17-én, az egyházügyi államtitkárság Deutsch Róbert elnökségét jóváhagyó döntést hozott. Ahogy az a döntés is jogszerű volt, úgy volt ez a mostani is a jogszabályok szerinti
– közölték.
Deutsch Róbert azt is állítja, hogy a Kazinczy utcai zsinagóga és a MAOIH-székház el lett foglalva. Az új vezetés azonban nem így látja.
Az imádkozást újra kellett indítani, így a zsinagógát meg kellett szabadítani a Deutsch Róbert által rátett lakattól. Deutsch Róbert hivatkozik a közigazgatási bíróságra benyújtott fellebbezésükre. Abban az esetben, ha a bíróság a hatósági döntés végrehajtásának felfüggesztése mellett döntene, és Deutsch Róbert elnöki pozícióját visszaállítaná, úgy természetesen mi – jogkövető magatartást tanúsítva – nem fogjuk hátráltatni az átadás-átvételt, és semmiképpen nem lakatoljuk le az irodát és a zsinagógát
– jelentették ki.
Az is kiderült, hogy a MAOIH hagyományai sértetlenek maradnak, sőt a Deutsch Róbert által bevezetett „újítások” is ki lesznek javítva.
Ezenkívül minden közösségi alkalmazottat, beleértve Paskesz Zevet is, felkértünk, hogy maradjanak a MAOIH kötelékében, fizetésük továbbra is biztosítva lesz
– derült ki.
Szerintük „Deutsch Róbert vádaskodásai számos ponton feltűnően összecsengenek a Mazsihisz leköszönő elnökének bizonyos állításaival”.
Baj van a pénzügyekkel?
Az új vezetés állítása szerint a szervezet pénzügyeivel is problémák vannak. „Az elmúlt héten azzal kellett szembesülnünk, hogy Deutsch jelentős pusztítást végzett a MAOIH környékén. A következőket hagyta maga után:
- szétszórt tóratekercseket a „levéltárban”,
- közel 2 milliárd forintnyi elköltött, de nem elszámolható pályázati forrást,
- szerződések és teljesítésigazolás nélküli számlákat,
- átláthatatlan könyvelést,
- furcsa összefonódásokat szájsebészeti árucikkekkel kereskedő magáncége és a MAOIH pénzügyei között,
- kifizetetlen számlákat, összesen közel 90 millió Ft értékben”.
A MAOIH új vezetése állítása szerint „mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a jelenlegi zűrvart minél hamarabb lezárja”.
Rendbe tesszük a hitközség pénzügyeit, és elkezdünk dolgozni a csődközeli helyzet reparálásán, továbbá mihamarabb rabbit választunk a hitközségnek, és nekilátunk a vallási élet újraépítésének. Ami ma a közösségünk körül keltett mesterséges hisztériakeltéssel zajlik, szégyenünk, egyben mártírjaink emlékezetének megcsúfolása is. Ne hagyjuk a gyűlöletet győzedelmeskedni! Hallgassunk a józan észre, hallgassunk hagyományainkra, hallgassunk vallási parancsainkra!
– olvasható a közleményükben.
(Borítókép: Heisler András, a Mazsihisz elnöke. Fotó: Karip Tímea / Index)