Gulyás Gergely reagált a Mazsihisz elnökének kijelentésére, miszerint a kormány szétveri a magyar zsidóságot

DSC3022
2023.05.08. 09:39
Az orbáni zéró toleranciának vége. Budaházy már szabad – fogalmazott Facebook-posztjában Heisler András, a Mazsihisz elnöke, aki írásában kitér arra is, hogy az EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) a NER része lett. A Mazsihisz elnökének kijelentéseivel kerestük a kormányt, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebookon reagált cikkünkre.

Heisler András, a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközösségek Szövetsége) elnöke vasárnap este Facebook-posztjában kifejtette, hogy „amit a chabad lubavicsi identitású EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) tesz a magyarországi ortodoxiával, az a zsidóság ellen elkövetett bűn. A Magyar Autonom Izraelita Hitközség (MAOIH) bekebelezése a több száz éves magyar ortodox hagyományok felszámolását jelenti. Az EMIH területfoglaló akciója háborús állapotokat hozott létre: a hagyományos ortodox közösség tagjai 80 évvel a világégést követően szent tekercseiket, a Tóráikat és a szent szövegeket tartalmazó könyveiket próbálják az EMIH rablása elől menekíteni.”

Mindeközben az EMIH kíméletlenül, azonnal zárolta a MAOIH számláit, rendőri segédlettel behatolt, és fizikailag is elfoglalta a világ ortodox mozgalmaiban emblematikus helyszínnek számító Kazinczy utcai zsinagógát.

A posztjában kitér arra is, hogy az EMIH által szabálytalanul, vélhetően csalással megválasztott új elnök méltatlan ahhoz, hogy bármilyen zsidó közösség vezetője legyen. „Az elmúlt esztendők során gyűlöletkeltésével, aljas indokból elkövetett rágalmazásaival a zsidóságon belül megvetett személlyé vált. Erre a gyalázatos feladatra – nem véletlenül – az EMIH csak ilyen embert találhatott” – fogalmazott.

Aztán nyíltan megtámadta Orbán Viktort 

A Mazsihisz elnöke posztjában úgy fogalmaz, hogy „a magyar kormány állásfoglalása az új MAOIH-képviselet elismerésével minden tisztességes zsidó embert megdöbbentett – pedig ez logikus folytatása az eddigi gyakorlatnak. Az EMIH a NER részeként olyan kiváltságokban és védettségben részesül, ami mára teljesen kontroll nélkülivé tette őket. Az összefonódás egyértelmű. Az EMIH zsidó oldalról mindenhol, mindenben igazolja a kormány bármilyen, zsidósággal kapcsolatos cselekedetét. Félrevezeti a világot, ha kell csúsztat, ha kell hazudik, sajtója fakenews kampányokat indít a Mazsihisz vezetői ellen.”

Az orbáni zéró toleranciának vége. Budaházy már szabad! A kormány  mesterségesen alapított zsidó szervezeteket erősít a független Mazsihisz-képviselettel szemben.

Heisler András ezt követően arról értekezik: „a zsidó temetők megújítása, zsinagógarekonstrukciós program, Izrael-barátság, emelkedett hangulatú megemlékezések, fizikai biztonság. E díszletek között a magyar zsidóság szétverése, hagyományaink és függetlenségünk megszüntetése zajlik. Legyen szervilizmus mindenekfelett! Ez a kormányzati elvárás a Mazsihisz vasárnap megválasztandó új elnökétől is. Volt már ilyen a történelmünkben. Akkor a zsidók kemény szavakkal elítélték az életéért küzdő Izraelt. Volt már ilyen, akkor a zsidó tradíciókat a családok életéből kiűzték. A május 14-i Mazsihisz-választáson arról fogunk dönteni, akarjuk-e ezt újra.”

Szerinte ma a zsinagógáinkban félelem uralkodik. Félelem a jövőtől, a teljes bizonytalanságtól.

„Ha nem leszünk erősek, diaszpóránk lassan széthull és elveszik őseink öröksége. S a gyalázatot követően az EMIH majd magában tombolhat. Ebben azonban tévednek. Mai gyarapodásukkal csak majdani zuhanásuk mélységét növelik. S ha bajban lesznek, ahogy jöttek, úgy fognak innen elmenni, és nem hagynak mást, csak a rombolást és az űrt” – írta, majd posztját úgy zárja, hogy „nekünk nincs más választásunk, egymás felé fordulva a Mindenhatóhoz kell imádkoznunk. Elmenni zsinagógáinkba, és a hétköznapokat meg »lemerülni és kibekkelni« – ahogy egykoron Antall József miniszterelnök mondta. Szomorúak vagyunk!”

Frissítés 12.50-kor:

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szintén Facebook-posztban reagált Heisler András kijelentéseire.

Kedves Leköszönő Elnök Úr! Egy Széder vacsora a zsidó származásúakat listázni akaró Gyöngyösi Mártonnal vajon nem megosztása a magyar zsidóságnak?

– fogalmazott a miniszter.

Zsidó vacsorán Gyöngyösi Mártonnal

Nagyjából egy hónappal ezelőtt az amerikai nagykövet is megosztott fotókat a nagykövetség Facebook-oldalán, ahol más híres magyar személyek is láthatók.

Csodálatos széderestet tartottunk, amelyen különböző nézőpontokat és tudományágakat képviselő, más-más háttérből érkező magyarokkal közösen gondolkodhattunk el a szabadság jelentésén. Boldog peszahot!

fogalmazott akkor David Pressman nagykövet. Ezen az ominózus eseményen volt egyszerre ott Gyöngyösi Márton, a Jobbik – Konzervatívok elnöke és EP-képviselője, valamint Heisler András is. Mint ismert, a Jobbik politikusa 2012-ben az alábbi mondatával híresült el a parlamentben: „Itt lenne az ideje annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak.” A politikus azóta bocsánatot kért több mint tíz évvel ezelőtti kijelentéséért.

A MAZSIHISZ ELNÖKE EZUTÁN AZT MONDTA AZ EP-KÉPVISELŐNEK, HOGY A NEVE ROSSZUL CSENG ZSIDÓ KÖRÖKBEN, ÉS HOGY NEM AKARNAK PÁRBESZÉDET A JOBBIKKAL.

Ugyanakkor azt is jelezte, hogy látják a párt változását, amit jó iránynak tartanak. Heisler András az ATV Híradónak azt is elmondta, ahhoz hosszabb időre van szükség, hogy el tudjanak tekinteni a párt korábbi tevékenységétől.

Ez a mostani szédereste is volt egy ilyen remény az emberben, ez lehetőséget biztosíthatott volna arra is, hogy Gyöngyösi Márton a széderestén az asztalnál föláll, és azt mondja a zsidó közösség előtt szűk körben, ő bocsánatot kér a korábbi cselekedeteikért. Sajnos ez elmaradt. Nagyon sokan szeretnék ezt a lépést

– mondta Heisler András.

(Borítókép: Heisler András 2021. december 8-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)