Megkezdődött a per, amelynek a vádlottjai meg akarták ölni Orbán Viktort

PAP 2675
2023.05.18. 15:15
Csütörtök reggel a Budapest Környéki Törvényszéken kezdődött el Posta Imre és társainak a tárgyalása. Az előkészítő ülésen az ügyész a vád ismertetésével felajánlott nekik egy ítéletet, amit ha elfogadnak és beismerik a bűncselekményeket, azzal lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról.

A vádirat szerint Posta Imre a Magyarország alkotmányos rendjével szemben fennálló elégedetlenségétől vezérelve az interneten és más módon kezdte el terjeszteni nézeteit, majd ennek fórumaként létrehozta az ún. PI-kört. Mindeközben több követőre tett szert, 2019-ben megismerkedett a II. rendű, Kovács Áron és a III. rendű, Ferencziné Ambrus Emő vádlottakkal. 

Kapcsolódó
Nálam van egy algoritmus, egy megoldóképlet

Nálam van egy algoritmus, egy megoldóképlet

A nemzetbiztonság is vizsgálódik a szüleitől elvett kisbaba ügyében, a szálak a Köztársasági Őrezred botrányos körülmények között távozott volt pszichológusához vezettek. Posta Imre mindenhol cionistákat lát, ellenkormányt hozott létre és úgy érzi, Orbánék elkezdték átvenni a szövegeit. Konteós portré.

A csoport leképezte a demokratikus állami berendezkedést, a II. rendű vádlottat bírói hatalommal ruházták fel, míg a III. rendű vádlott feladata a PI-kör anyagi feltételeinek koordinálása volt. Nem sokkal később csatlakozott a csoporthoz az V. rendű vádlott, aki az I. rendű vádlottról készült videóanyagokat szerkesztette és kezelte, míg a IV. rendű vádlott, K. Norbert a rendezvények megszervezésében tevékenykedett. 

Szintén a csoport tagja lett a VI. rendű és VII. rendű vádlott is. A házaspár a vád ideje alatt kiskorú veszélyeztetését követte el, amikor 2019-ben megakadályozták otthon, szakszerű segítség nélkül született gyermekük anyakönyvezését.

Kapcsolódó
Próbálták inteni őket, hogy ne vizeljenek szembe a széllel

Próbálták inteni őket, hogy ne vizeljenek szembe a széllel

A gyámhivatal és a rendőrök elvettek egy csecsemőt a szülőktől, akik azért nem anyakönyveztették a kicsit, mert szerintük Magyarország egy New Yorkban bejegyzett izraeli cég. Bizarr konteó, egy szakrális csoport és egy szélsőséges katona a dusnoki családi dráma mögött. A hatóságok a fényevő tragédia után szigorítottak, nem lesz könnyű visszakapni a gyereket.

Ezzel tudatosan nem biztosítottak gyermekük számára állampolgárságot, igazolványokat, okmányokat és a gyermek védelmében eljáró szakemberekkel való együttműködést módszeresen és teljesen visszautasították.

Mindemellett 2021-ben a PI-kör tagjai különböző ismert közéleti szereplőkkel és politikusokkal, közöttük Orbán Viktorral szemben fogalmazták meg a halálos ítéletüket. 

A hét vádlottat alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészület bűntette és más bűncselekményekkel, többek között emberölés előkészületével vádolja az ügyészség. Ez olyan bűncselekmény, ami a rendszerváltás óta nem fordult elő hazánkban.

A dusnoki házaspárnak az ügyész 1 év 6 hónap börtönt ajánlott, amit 3 év próbaidőre felfüggesztene és javasolta, hogy 1 évre tiltsák el őket 18 év alatti gyerek gondozásától és nevelésétől. Az ő esetükben a vád zaklatás, kiskorú veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak. 

H. Á. nem akart vallomást tenni és a bűnösségét se ismerte el, de bizonyítékokat adott át a bíróságnak, amivel az ártatlanságát bizonyítaná. Férje, B. I. se tett vallomást, és nem ismerte be a bűnösségét.

Ország László Zsoltnak és Ferencziné Ambrus Emőnek is 6 év letöltendő fegyházbüntetést kért az ügyész, amit a vádlottak nem fogadtak el, szintén tagadják a vádakat.

Kovács Áron Dezső 8 év fegyházbüntetést kapott volna, de ő is tagadja a bűncselekmények elkövetését.

Posta Imre szintén 8 év fegyházbüntetést kapott ajánlatként az ügyésztől. A bűncselekmények elkövetését tagadja, a minősítéssel viszont nem volt problémája:

A Posta Imre név helyére sok más nevet be lehetne helyettesíteni.

A nyilatkozatát messziről, 2006-tól indította, elmondása szerint azért is, mert az ügyész is régről indította a vádakat.

Posta Imre elmondása szerint négydiplomás szakpszichológusként mutatta be magát, aki 2006-ban a Köztársasági Őrezred szakembereként dolgozott.

2009-től kezdve egyre többen keresik meg a rendőrség soraiból, hogy az áldatlan állapotokról számoljanak be neki. Posta Imre részletesen számolt be arról, szerinte 2006-ban az izraeli titkosszolgálat azon dolgozott, hogy polgárháború legyen hazánkban. Több köztisztviselőt is izraeli kapcsolatokkal vádolt meg, és szerinte cigány–magyar háború várható.

Azt sem hiszem el, hogy ez tényleg egy bíróság! 

Többször említette, vizsgálatot kért, hogy Magyarország létezik-e, vagy csak egy Izraelben bejelentett cég. Szerinte Pintér Sándor belügyminisztert egy ukrán tűzpárbajban már régen megölték.

Szerinte van köze az ő ügyüknek Schadl György peréhez. Megölni nem akartak senkit, csak fel akarták magukra hívni a titkosszolgálatok figyelmét.

Mivel a vádlottak nem fogadták el az ügyész ajánlatát, az ügy az év végén folytatódik majd a Budapest Környéki Törvényszéken.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Az adást végül megszakították.

március 21., 16:19

  • Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.

március 21., 11:32

  • Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.

március 21., 06:05

  • Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.

2 órája

  • Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

Szakértő magyarázza el a földrengés okát.

5 órája

  • Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.

március 21., 15:34

  • Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.

március 21., 07:44

  • Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.

március 21., 10:14

  • Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.

március 21., 10:42

  • Címlapon
Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak

Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a ragadós száj- és körömfájásról.

1 órája

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.

március 21., 09:06

  • Címlapon
Szijjártó Péter a Pride-ot tiltó jogszabály elleni tiltakozásról: Azonnal kirúgnám a nagykövetem, ha ilyet aláírna

Szijjártó Péter a Pride-ot tiltó jogszabály elleni tiltakozásról: Azonnal kirúgnám a nagykövetem, ha ilyet aláírna

A tárcavezető szerint majd az Országgyűlés eldönti, mi a jó Magyarországnak, és mi nem.

9 perce

  • Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.

március 21., 13:01

  • Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.

március 21., 14:24

  • Belföld
Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Egy idős nő az áldozat.

március 21., 13:51

  • Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.

március 21., 11:19