Bármilyen kategóriát vizsgálnak, vezet a Fidesz
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Az Iránytű Intézet a 2023. első negyedévi országos kutatásainak összesített eredményeit tette közzé. Azt vizsgálták, hogy a pártpreferenciákon túl hogyan alakul egyes magyarországi pártok szavazótáborának összetétele nem, korcsoport, iskolai végzettség és lakóhely szerint, továbbá mit mutatnak a pártpreferenciák ugyanezen négy kategóriában.
A telefonos interjúk során közel 7200 fővel léptek kapcsolatba, a kapott adatok nagyságrendje alapján külön elemzésre érdemesnek találták a Fidesz–KDNP-t, a Demokratikus Koalíciót, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot, a Mi Hazánkat, a Momentumot, valamint a Jobbik-Konzervatívokat, „az LMP, az MSZP, a Párbeszéd –Zöldek és az egyéb pártok esetében ettől eltekintünk, mivel a nagy mintaméret ellenére is alacsony az elemszám. Egyenként 200 főnél kevesebb, ami jelentősen növeli az adatok bizonytalanságát, így ezen pártoknál számaink inkább csak orientáló jellegűek, mintsem releváns következtetések levonására alkalmasak”.
Az elemzésben leszögezték, „a kutatások külön-külön reprezentatívak az ország választókorú népességére nem, korcsoport, iskolai végzettség és települési jogállások tekintetében. Az adatok mindig a teljes népességre vonatkoznak, így tartalmazzák a biztosan nem szavazók, a bizonytalanok és rejtőzködők válaszait is, tehát a számok NEM a biztos szavazó pártválasztókra értendőek”.
Minden kategóriában vezet a Fidesz
Az Iránytű Intézet kutatása alapján a pártpreferenciákat figyelembe véve a kormánypártok minden kategóriában az élen állnak, külön mérve az ellenzéki pártokat csak az előny mértéke a kérdés.
A fővárosban és a megyei jogú városokban alul, míg a községekben felülreprezentáltak a Fidesz–KDNP támogatói, összességében valamennyi településtípus esetében a kormánypártok vezetik a pártpreferencia-versenyt.
A teljes választókorú népességhez viszonyítva idősebb a Fidesz tábora, viszont ez nem egyenlő azzal, hogy a fiatalabb korosztályhoz nem találnak utat Orbán Viktorék: a kormánypártok minden korcsoportban vezetnek, még a 18-29 évesek körében is, ám ebben a kategóriában csak szűk, 2,5 százalékpontos előnnyel a Kétfarkú Kutya Párt előtt.
Az életkor növekedésével párhuzamosan emelkedik a Fidesz–KDNP támogatottsága.
Emellett a kormánypártiaknál felülreprezentáltak az alacsonyabb végzettségűek, alulreprezentáltak a diplomások, de külön kérdezett ellenzéki pártok esetén utóbbiaknál is a Fidesz–KDNP a legnépszerűbb párt. Bázisuk a nők-férfiak arányát tekintve körülbelül leképezi a társadalmi arányokat.
Pék Szabolcs, az Iránytű Intézet elemzője úgy fogalmazott lapunk kérdésére, leegyszerűsítő lenne egy-egy kategória alapján behatárolni a kormánypárti tábort, például hiába felülreprezentáltak a támogatóik között az alacsonyabb végzettségűek, ha a felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében is kétszer akkora a támogatottságuk (24 százalék), mint az ebben a kategóriában második Momentumé (12 százalék).
Vannak olyan rétegek, amelyekben kifejezetten erős a Fidesz, de alapvetően minden vizsgált kategóriában jelentős a támogatottságuk
– húzta alá az elemző.
Ötven felett népszerű a DK, férfidomináns a Mi Hazánk
Az Iránytű Intézet adatai azt mutatják, hogy a DK-sok felülreprezentáltak a fővárosban és a megyei jogú városokban, alulreprezentáltak a községekben, tehát településtípus alapján vizsgálva a szavazótábor összetételét, épp ellentétesek az irányok a Fidesznél látottakkal. Budapesten három, körülbelül egyenlő méretű ellenzéki erő van, sorrendben a DK, a Momentum és a Kétfarkú Kutya Párt, egyaránt 10 százalék körül.
Országosan a Demokratikus Koalícióé a legidősebb korfa, támogatóik közel fele nyugdíjaskorú, szavazóbázisuk majdnem háromnegyede 50 évnél idősebb.
A nők körében a Fidesz–KDNP után a DK a legnépszerűbb, viszont a férfiaknál csak a harmadik helyen állnak, a második a Mi Hazánk Mozgalom.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt támogatóinál erősen felülreprezentáltak az érettségizettek, valamint a felsőfokú végzettséggel rendelkezők. Az MKKP a fővárosban a legerősebb, és ahogy az elemzésben kifejtették, „a párt a Fidesz–KDNP inverzének tekinthető, ami a korcsoportok és az iskolai végzettségek szerinti bontást illeti: az MKKP esetében a válaszadók korának növekedésével csökken a párt támogatottsága, míg a végzettség növekedésével növekszik a választóik aránya. A Kutya Párt a 18–29 éves korcsoport körében a legnépszerűbb, 16 százalék körüli eredménnyel, így második a Fidesz–KDNP után ebben a korcsoportban”.
A kutatás alapján a Mi Hazánk Mozgalom a leginkább „férfidomináns párt”, támogatóik kétharmada férfi. Táboruk közel háromnegyede a falvakból és a kisebb vidéki városokból érkezik, közel felük 40 év alatti, háromnegyedük 50 év alatti. A Mi Hazánk-szimpatizánsok körében alulreprezentáltak a legfeljebb 8 általánost végzettek és a felsőfokú végzettségűek, felülreprezentáltak a szakmunkások és az érettségizettek, ez utóbbi két csoport alkotja a szavazóbázis háromnegyedét. Toroczkai Lászlóék a férfiak között a Fidesz–KDNP után a második legnépszerűbb párt, a nőknél csak az ötödikek. A településméret csökkenésével együtt növekszik a Mi Hazánk népszerűsége. A korcsoportok szerinti bontás tekintetében hasonló tendencia figyelhető meg, mint az MKKP-nál, az életkor növekedésével csökken a párt népszerűsége.
A Momentumnál felülreprezentáltak a fővárosiak és a megyei jogú városok lakói, alulreprezentáltak a falusiak.
Az iskolázottságot vizsgáló kategória szerint erősen felülreprezentáltak a felsőfokú végzettségűek és az érettségizettek, e két csoport alkotja a szavazóbázisuk közel kilenctizedét. A Momentum a 18-29 éves korcsoportban a legerősebb, itt 10 százalék feletti támogatottsággal rendelkezik, ebben a Fidesz–KDNP és az MKKP után a harmadik erő. A felsőfokú végzettségűeknél 12 százalékon állnak, a diplomásoknál a Momentum a legnépszerűbb ellenzéki párt.
A Jobbik-Konzervatívok támogatói köre alulreprezentált a fővárosban és a megyei jogú városokban, felülreprezentált az egyéb városokban, valamint a falvakban. Felük 40 év alatti, közel háromnegyedük 50 év alatti. Az Iránytű szerint a Jobbik szavazóbázisában felülreprezentáltak a szakmunkások és az érettségizettek. A férfiak és a nők között is a hatodik legnépszerűbb pártnak számítanak. A Jobbik szavazóbázisáról is elmondható – ami a Mi Hazánk és az MKKP esetében szintén megfigyelhető –, hogy az életkor növekedésével csökken a támogatottságuk.
Pék Szabolcs az ellenzék helyzetével kapcsolatban elmondta,
egyelőre nagy bővülési potenciált nem látok. A bizonytalanok, a nem szavazók, válaszmegtagadók aránya 30 százalék környékén alakul, a választási részvétel 70 százalék körüli, tehát van 30 százaléknyi szavazó, aki általában nem megy el voksolni. Gyakran hallhattuk azt, hogy az ellenzéknek a bizonytalanokat kellene megszólítania, de egy heterogén csoportról beszélünk. A kiábrándult kormánypártiakra vonatkozó elképzelésekről érdemes tudni, hogy a Fidesznek – és egyébként a DK-nak – van a legnagyobb szavazatmegtartó képessége.
Az elemző összességében úgy gondolja, az ellenzéki térfélen jelenleg a legnagyobb kicsi pozíciójáért zajlik a küzdelem, ebben a DK áll a legjobban, de az összességében ugyanakkora ellenzéki tortát szeletelik újra.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)