Több vármegyében is leszakadhat az ég, kiadták a figyelmeztetést
Hétfőn a napos idő mellett elszórtan, legnagyobb eséllyel délen és a Dunántúl nyugati, délnyugati felén alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Mérsékelt lesz a légmozgás, csak zivatarok környezetében erősödhet meg a szél – írja az Időkép.
Hajnalban 8–16, délután 24–28 fok között alakul a hőmérséklet.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre tizenkét vármegyére adott ki elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést zivatar miatt. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat
- Baranya,
- Bács-Kiskun,
- Békés,
- Csongrád-Csanád,
- Fejér,
- Győr-Moson-Sopron,
- Komárom-Esztergom,
- Somogy,
- Tolna,
- Vas,
- Veszprém
- és Zala vármegyében.
Ezek közül kilenc vármegyében (kivéve Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, valamint Fejér vármegyét) felhőszakadás miatt is figyelmeztetés van érvényben. Ezeken a területeken az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat.
Nem lesz fronthatás
Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint hétfőn sem várható fronthatás, folytatódik a meleg, kora nyári idő. Az átlagosnál melegebb időben fejfájás, migrén, tompaság előfordulhat. A vérnyomáspanaszokkal élők kellemetlen tüneteket tapasztalhatnak. A napos időben kellemes hő- és komfortérzetre számíthatunk.
Töltsünk több időt a szabadban, 11 és 16 óra között azonban az UV-sugárzás országszerte elérheti a nagyon erős fokozatot, ezért gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről.
Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia,