A Lupa egy ingyenesen látogatható gyereknappal indítja a szezont – derült ki a közleményükből. Május 28-án programok hosszú sora várja a családokat, ahol az apróbb és nagyobb gyermekek is megtalálják a számukra kedves időtöltést.
A jelentősen dráguló költségek miatt mi sem tudjuk megúszni áremelés nélkül, azonban ennek átlagos mértéke még az inflációt sem éri majd el, viszont a családosoknak, akiket az árak növekedése a legjobban érint, még ebben a nehéz helyzetben is szeretnénk egy komolyabb kedvezményt adni
– mondta Gerendai Károly, a Lupa megálmodója. „Eszerint az idei szezonban a 12 év alattiaknak ingyenes lesz a Lupa, egy felnőtt mellett akár három gyerkőccel érkezve. Olcsóbb, „ifjúsági jegyet” válthatnak a 12–18 év közötti fiatalok, és kedvezményes áron jöhetnek strandolni a 60+-osok, valamint fél áron a szomszédaink, azaz Budakalász és Szentendre helyi lakcímkártyával bíró lakói. Aki pedig a munka után vágyik egy kikapcsoló csobbanásra, az 16 órától már 30 százalékos engedménnyel válthat »sunset« jegyet” – tette hozzá Gerendai.
A látogatókat továbbra is mediterrán hangulat, pálmafás, homokos part és kristálytiszta víz várja. „A tavalyi év végletes időjárása sajnos kedvezett a hínár elburjánzásának, idén azonban a szezonnyitás előtt sikerült a hínárhelyzetet megnyugtatóan megoldani, így tehát továbbra is csalogató lesz a Lupa egyik »névjegyévé« vált türkizkék víz, aminek minőségét folyamatosan ellenőriztetjük” – mondta Gerendai.