Büdösek, hangosak, és ami a legrosszabb, ellepték Magyarországot
A nyárias idő miatt tömegével támadnak a poloskák, amelyeknek Magyarországon nincs természetes ellenségük. Ha a gazdák nem védekeznek ellenük, a növények megrohadnak, és óriási károkat tudnak okozni például a paradicsomban.
A TV2 Tények riportja szerint a kertes házakat már teljesen ellepték a kártevő rovarok. A poloskáknak úgynevezett szúró-szívó szájszervük van, és amikor a növénybe ezt beleszúrják, méreganyagot fecskendeznek bele. A fertőzött termés ezután megrohad.
Szakemberek szerint a termést permetezéssel lehet leginkább megvédeni a rovarokról. A poloskák bármilyen apró résen be tudnak jutni a lakásba, így a panelházakban is gyakran találkoznak velük a lakók. Egy szúnyogháló védelmet jelenthet ellenük.
Mint korábban megírtuk, a 2000-es évek eleje óta két inváziós címerespoloska-faj jelent meg Magyarországon: a zöld vándorpoloska (Nezara viridula) és az ázsiai márványospoloska (Halyomorpha halys). A két faj azóta az ország minden részén elterjedt, és az utóbbi időkben tömeges őszi telelőre vonulásával szerzett kellemetlen pillanatokat a lakosságnak.
Mindkét faj sokféle növénnyel táplálkozik, egyenként mintegy 300 ismert tápnövényük között nagy arányban szerepelnek kertészeti kultúrában termesztett haszonnövények is, például paradicsom, paprika, alma, cseresznye. Bár a károkozásuk mértéke pontosan nem ismert, a két faj valószínűleg a kiskertekben okozza a legnagyobb problémát.