Túlélőtáborban és súlytalansággal készülnek a magyar űrhajósjelöltek

Ismét magyar űrhajós utazik a világűrbe 2024 év végén vagy 2025 év elején. A HUNOR Magyar Kutatóűrhajós Program négy jelöltje közül egy személy fog 30 napra a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére szállni, hogy ott döntően magyar fejlesztésű tudományos kísérleteket hajtson végre, míg három társa a Földről segíti munkáját. Az űrhajósjelöltek elsőként az Indexnek nyilatkoznak a kiválasztásról, az előttük álló kiképzésről, valamint hogy milyen szerepük lehet a magyaroknak az űriparban. Az első páros interjúnk Cserényi Gyulával és Szakály Andrással készült, a csapat másik két tagjával, Kapu Tiborral és Schlégl Ádámmal készült beszélgetésünket szerdán publikáltuk.

A két űrhajósjelölt az Indexnek arról is beszélt, hogy 

• miért jelentkeztek a Hunor-programra;
• mi volt a legnagyobb kaland a kiválasztás során;
• milyen teszteken kellett végigmenniük;
• milyen lehetőségek vannak az űrtechnológiában; 
• mivel járultak hozzá a magyarok az űrkutatáshoz;
• részt vesz-e Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós a kiképzésükben; 
• mennének-e a Holdra vagy a Marsra első telepesnek; 
• milyen programok lesznek a kiképzés során.

Amikor még kissrácok voltak, milyen foglalkozás volt szimpatikus önöknek, mit szerettek volna dolgozni felnőttként?

Cserényi Gyula: Természetesen űrhajós, vadászrepülő-pilóta, autóversenyző, sebész és mérnök szerettem volna lenni. Így lettem villamosmérnök.

Szakály András: Én – mint a budapesti gyerekek egy nagy része – óvodásként kukás szerettem volna lenni. Nagyon tetszettek a kukásautók, és lenyűgözött, hogy valakinek hátul még szabad is kapaszkodnia rajta. Később feltalálónak, majd vadászpilótának készültem. Maradtam a légi járműveknél, és repülőgépmérnök lettem.

Izgalmas próbák sora

Miért jelentkeztek a Hunor-programra?

Cserényi Gyula: A legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy lehetőségem lesz részt venni egy űrhajós projektben. Eléggé realisztikusan éltem az életemet, mindig is szerettem a kiszámíthatóságot: kiváló mérnöki állásom volt, házat vettünk vidéken, és nemrég született meg a második gyermekünk. Mégis, amikor megjelent a pályázati felhívás, egyszerűen egy kihagyhatatlan kihívásnak láttam, amit szerettem volna megpróbálni.

Egy amolyan nemes küldetésre, amivel nemcsak magamnak teremtek értéket, hanem – úgy gondolom – a következő generációknak is.

Szakály András: Gyerekként az ember sokszor nézte az eget, és arra gondolt, hogy tök jó lenne kimenni az űrbe. Vajon milyen lehet a súlytalanság vagy a végtelen űr látványa? Amikor olvastam a cikket, hogy lehet űrhajósnak jelentkezni, először félretettem: jó-jó, majd később visszatérek a témára. Azonban rendkívül izgatta a fantáziámat, mert magyarként nem mindennap jön velem szembe egy ilyen lehetőség. Ahogy olvastam a követelményeket, szembetűnt, hogy ez is pipa, az is pipa, mindegyiknek megfelelek. Az hajtott, hogy megtudjam, meddig jutok el. Örülök, hogy még mindig nem tudom.

Kiállták a próbákat és a teszteket, felmondtak korábbi munkahelyeiken, és a Hunor-program alkalmazottjaiként a 2024 év végi vagy 2025 év elejei űrutazásra kell készülniük. Mennyi esélyt adtak erre a jelentkezés napján?

Cserényi Gyula: Őszintén szólva körülbelül nulla esélyét láttam annak, hogy ez összejön.

Szakály András: Az esélytelenek nyugalmával indultam neki a válogatásnak: száz százalékig odatettem magam, de nem voltak illúzióim. A negyvenes éveimhez már közel voltam, még ha éreztem is magamban az erőt egy tudományos kalandra. Aztán sikeresen vettem az első lépcsőt, aztán a másodikat és így tovább. Az is segített, hogy egyik megmérettetésben sem éreztem magam stresszhelyzetben, mert ez nekem addig, amíg ki nem választottak, csupán izgalmas próbák sora volt, amelyekben megismerhettem a határaimat.

A gyerekek mit szóltak apuka új űrhajós munkájához?

Cserényi Gyula: A kisebbik még sok mindent nem érzékel ebből. A nagyobbik fiam jobban felfogja, hogy apából űrhajós lehet. Már az anyukáját is kijavítja játék közben, hogy a rakétába nem az űrhajós bácsit rakjuk, hanem apát.   

Földközelben tilos hangsebesség felett repülni

Beszéljünk még a válogatásról! Több teszten is keresztül kellett menniük az elmúlt  időszakban. Melyik volt a legnehezebb?

Szakály András: Fizikailag igencsak megterhelő volt az orvosi csapat teljesítménydiagnosztikai tesztje: amikor egy légzőkapacitásunkat folyamatosan mérő maszkot helyeztek az arcunkra, a felsőtestünket teleaggatták elektródákkal, és a futópadon kellett rónunk a kilométereket – ameddig bírtuk. 

Két négyes csoportban folyamatosan kellett különböző tudományterületek kísérleteit végeznünk: megkaptuk az eligazítást, majd másnap végre kellett hajtanunk, és este ebből aprólékos jegyzőkönyvet kellett írnunk. Két hétig ez komoly alvásmegvonással járt, ami nagyon leterhelt bennünket fizikailag és lelkileg egyaránt. Volt olyan, hogy reggel fél hétre tudtam befejezni a jegyzőkönyvet, és már indulnom is kellett a kutatóközpontba, mert 8-kor kezdtem. Úgy érzem, hogy ezzel a terheléses vizsgálattal a határainkat szerették volna megismerni. Akkor szörnyű volt, de utólag visszagondolva örülök, hogy végig tudtam küzdeni.

Cserényi Gyula: Minden szakasznak megvolt a maga nehézsége. Amikor Hamburgban voltunk az egyik vizsgálaton az ESA-nál, ott egész nap teszteket kellett megoldanunk, csupán 15 perces pihenőink voltak. Ez szellemileg volt kimerítő. Kölnben pszichológiai vizsgálataink voltak, amelyek szintén fárasztók voltak. Ezt úgy kell elképzelni, hogy tengernyi kérdés volt, például pszichológiából összesen 600, egy-egy tesztre volt 20 percnyi időnk. Vagy rengeteg matematikai feladvány volt, amire adtak összesen 15 percet. A legnagyobb élmény az volt, amikor egy Gripen vadászgéppel repültem. Az előző napon, amikor eligazítást tartottak nekünk a katapultülés működéséről, nos, akkor tudatosult csak bennem, hogy másnap beülök ebbe a repülőgépbe, és csaknem hangsebességgel fogok repülni.

A vadászpilóták a levegőben szabadon nyomhatják a gázt? Nincs limit a sebességben?

Szakály András: Szigorú szabályok vannak a polgári és a katonai légi közlekedésben egyaránt. Földközelben tilos a hangsebesség felett repülni, mert betörnek az ablakok a földön. Tényleg óriási élmény volt. Úgy fogalmaznék: mint egy vad hullámvasút. A gyomromat egyáltalán nem kezdte ki a repülés.

András, a tesztek alatt nem okozott az gondot, hogy ön már érettebb korú volt?

Szakály András: Egyáltalán nem éreztem. A kapott feladatokat nagyjából testre szabták. Például a futásnál is: mi a cél, mit akarunk elérni. Saját edzésterveket kapunk, de végeredményben mindannyiunknak ugyanazt a célt kell teljesítenünk: azaz olyan állapotot elérni, hogy harminc napig munkaképesek legyünk a Nemzetközi Űrállomás körülményei között, tehát lényegében súlytalanságban.

Tudtak előre készülni ezekre a tesztekre?

Cserényi Gyula: A hamburgi kognitívképesség-tesztek előtt körülbelül egy héttel az Európai Űrügynökség küldött egy gyakorló pakkot. Levélben jelezték nekünk, hogy gyakoroljunk és ismerkedjünk a feladatokkal, mert a képességeinket szeretnék vizsgálni, és nem a tanulási görbénket. Az elején meredeken javul az ember teljesítménye egy adott teszttípuson, ami például a térlátást, a rövid távú memóriánk mélységét vagy a megfigyelési gyorsaságot méri. Itt azonban arra voltak kíváncsiak, hogy kinek hol van a tanulási görbéjének az a pontja, ahonnan már csak minimálisat tudna előrelépni. A többi vizsgálatra és tesztre viszont nem tudtunk előre készülni. A pszichológiai vizsgálatot úgy építették fel, hogy hiába próbált valaki más választ adni, annyiszor tették fel ugyanazt a kérdést – kicsit megcsavarva, kicsit másképpen megfogalmazva –, hogy itt nem lehetett „vetíteni”.

Felmerült önökben a teszteknél, hogy ez már annyira nehéz, ki kellene szállni ebből a programból?

Cserényi Gyula: Egy életen át ostoroztam volna magamat, ha visszaléptem volna.

Szakály András: Egyetlen másodpercre sem jutott eszembe. Az embernek az életében csak egyszer van ilyen lehetősége. Nem lennék olyan bolond, hogy ebből kilépjek.

Önök szerint szerepet játszott a kiválasztásban a polgári foglalkozásuk, illetve a végzettségük?

Szakály András: Erre mi nehezen tudunk válaszolni, legalábbis én, mert a pontos szempontokat nem ismerjük. Szerintem minimális szerepet kapott, hogy ki milyen háttérből jött.

Cserényi Gyula: Nem mindnyájan vagyunk mérnökök, van köztünk egy orvos is. A kiválasztási kritériumoknak – természettudományos végzettsége van, magas fokon beszéli az angol nyelvet, egészséges, és jó a fizikai állóképessége – aki megfelelt, úgy gondolom, mind sikerrel jelentkezhetett. A küldetésen az orvosnak nemcsak orvos-biológiai tevékenységet kell végeznie az űrben, ahogy a mérnöknek sem mérnöki kísérletekkel kell bíbelődnie, hanem el kell tudnia végezni az orvosi feladatokat is.

Szakály András: Az összes kísérletet tökéletesen végre kell hajtani.

A magyar szürkeállomány és az űripar 

Önök szerint az űrtechnológiában milyen lehetőségek vannak a magyarok, a magyar kutatók és cégek számára?

Cserényi Gyula: Ez egy szédületes ütemben fejlődő terület. A következő években világszerte láthatunk majd vállalatokat gomba módjára kinőni. Minden előrejelzés arra mutat, hogy érdemes ide invesztálni, mert komoly hasznot hoz később – egyrészt pénzügyileg, másrészt tudományos szempontból.

Azokban az iparágakban van a legtöbb keresnivalónk, ahol a tudás és az ötletek számítanak, és nem a fizikai erőforrások vagy a népességszám. Az űripar pontosan ilyen. Nem véletlenül vannak olyan űripari cégeink, amelyek akár 30 éve ezen a területen tevékenykednek, sikeresen.

Szakály András:  Az űripar egy olyan átalakulóban lévő gazdasági szektor, amelynek még nincs bebetonozott szerkezete. Most pont időben vagyunk, hogy a magyar vállalkozások megtalálják benne a helyüket.

A magyar szakemberek eddig mivel járultak hozzá az űrkutatáshoz?

Cserényi Gyula: Az egyik fő példa: még Farkas Bertalan vitte fel magával az űrbe az első generációs Pille sugárzásidózis-mérőt. A magyar tudósok által fejlesztett Pille azóta is jól teljesít, űrhajósok generációját szolgálta; ma már a Nemzetközi Űrállomás alapműszerei közé tartozik, minden űrsétához elengedhetetlen felszerelés például. Velünk fogják felküldeni a legújabb, ötödik verzióját az űrállomásra.

Szakály András: A repülőiparból jövök, ami hasonlít az űriparra.

Alapműszerré csak az válhat, ami már repült műszer vagy repült eszköz. A Pille sikere nyomán például olyannyira elismerik a magyar szakértelmet az űrbeli sugárzásmérések területén, hogy a NASA a következő pár évben Holdra visszatérő Artemis-misszióihoz magyar műszert vásárolt, annak segítségével mérhetővé válik, milyen egészségügyi hatások érik majd az asztronautáikat.

Cserényi Gyula: Vagy a Hold körüli pályára építendő Lunar Gateway űrállomáshoz is alapműszerrel járulnak hozzá a magyar tudósok, szintén a sugárzásmérés területén.

Szakály András: Ezekben segít ez a program, a négyünk közül kikerülő kutatóűrhajós küldetése: hogy minél több magyar kísérleti eszköz feljusson az űrállomásra, és ki lehessen próbálni élesben. Ezzel a referenciával a magyar szereplők jobban tudnak majd beszállni a nemzetközi vérkeringésbe.

A feleségem először lehülyézett 

Természetes, hogy elhangzott Farkas Bertalan neve! Az első magyar űrhajós részt vesz az önök kiképzésében?

Cserényi Gyula: Természetesen, a dandártábornok úr is részt vesz a kiképzésünkben. Ő a tapasztalatait fogja megosztani velünk. Nagyon jó érzés, hogy őt is a támogatóink között tudhatjuk.

Szakály András: Nagyon szimpatikus ember. Eddig kétszer vagy háromszor találkoztunk. Biztos vagyok benne, hogy át fogja adni nekünk azt, amit ő tapasztalt, és számos dolgot fel fogunk használni az űrben és a földi irányítóközpontban egyaránt.

Szó van arról, hogy bizonyos országok felosztanák és birtokolnák a Hold vagy a Mars bizonyos területeit. S bár még mindez gyerekcipőben jár, önök vállalkoznának a misszióra, lennének az első telepesek között?

Szakály András: Kérdés nélkül, biztosan vállalkoznék rá. Bár ez nem fog máról holnapra megtörténni. Ezért is nagyon fontosak a jelenleg is zajló kísérletek.

Például nagyon komoly izomveszteséggel jár, sőt az ember szíve is folyamatosan változik, amíg kint tartózkodik az űrben.

Cserényi Gyula: Most biztos, hogy nem vennék részt egy ilyen kalandban. A Hunor-programot egy este, vacsora után mondtam el a feleségemnek. Először lehülyézett, de később utánaolvasott, és maximálisan támogat ebben a munkában. Ez rendkívül fontos nekem.

Vannak rivalizálások a csapaton belül?

Cserényi Gyula: Szerintem nincs rivalizálás. Egy egészséges, baráti jellegű a kapcsolat közöttünk, amibe belefér az ugratás és a viccelődés is.

Szakály András: Ezt a küldetést csak együtt tudjuk megcsinálni. Nem szabad elfelejteni, hogy mind a négy embernek jelentős szerepe lesz a programban. Kinek az űrben, kinek a Földön.

Cserényi Gyula: Mi vagyunk a csapat. Ahogy András is mondja, egyvalaki lesz, aki felmegy az űrállomásra. Lesz egyvalaki, aki tartalékos, és odalentről támogatja a kísérleteket. De a másik két személy is szupportképzést kap, és a földi irányításban ők is végigdolgozzák azt a 30 napot, amíg a küldetés tart.

Mi lesz a következő lépés?

Cserényi Gyula: A fizikai felkészítésünket már megkezdtük. Emellett az elméleti és mentális felkészítésünk is elkezdődik:

Szakály András: Valamint intenzíven szoktatnak majd a repülési környezethez is bennünket. Pilótaengedélyt szerzünk könnyű légi járművekre, amihez komoly vizsgák tartoznak; illetve úgynevezett parabolarepüléseken keresztül 15-30 másodpercekig gyakoroljuk, milyen a súlytalanságban mozogni, eszközöket használni.

(Borítókép: Cserényi Gyula és Szakály András. Fotó: Papajcsik Péter / Index)