Nehezebben lesznek büntethetők az újságírók becsületsértésért
A kedden elfogadott módosításban úgy fogalmaznak, hogy
nem büntethető becsületsértés miatt, aki a közügyek szabad megvitatása körében sajtótermék vagy médiaszolgáltatás útján követi el, feltéve, hogy cselekménye nem irányul a sértett emberi méltóságának nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadására.
Az indoklásban kifejtették, „tekintettel arra, hogy az Alaptörvény IX. cikke külön alkotmányos értékként nevesíti a demokratikus közvélemény kialakításának szükségességét, a módosítás a közügyek szabad megvitatása körében, a sajtótermék vagy médiaszolgáltatás útján történő elkövetés vonatkozásában dekriminalizációt hajt végre”.
Leszögezték, ez nem azt jelenti, hogy az efféle jogsértések szankcionálása elmarad, hanem azt, hogy „a jogalkotó a közügyek szabad megvitatását olyan fontos értéknek tartja, amely esetén elegendő a polgári jogi – és egyéb közigazgatási – szankcionálás fenntartása”.
A Transzparens Újságírásért Alapítvány közleményében arról olvashatunk, hogy a szervezet „még április elején fordult azzal a kéréssel Varga Judit igazságügyi miniszterhez és a parlamenti frakcióval rendelkező pártok képviselőihez, hogy fontolják meg a sajtóban megjelent rágalmazó- vagy becsületsértő állítások büntethetőségének enyhítését, az érvényben lévő büntetőjogi szabályok ugyanis túlzottan korlátozzák az újságírókat a munkavégzésükben.”.
(Borítókép: Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. március 7-én. Fotó: Soós Lajos / MTI)