Hétvégente fémkeresővel loptak több millió forintos kincseket, amíg le nem buktak
A régiségekkel seftelő csapat két tagja rokoni kapcsolatban áll egymással. A negyvenes éveiben járó apa és huszonéves fia már 2015-ben beszerezte a fémkereső műszereket, legálisan használni azonban nem tudták őket, engedély hiányában.
Szabadidejükben – hétvégente és munkaszüneti napokon – öt évig járták különböző somogyi kistelepülések környékét, hogy törvényen kívül kincseket keressenek.
Mivel a talált tárgyak a jogszabályok szerint az állam tulajdonát képezik, és nem hozhatók kereskedelmi forgalomba, a páros sorozatos lopást követett el, amikor a megtalált régiségeket eladták, illetve hazavitték trófeaként.
Márpedig nem kevés értékes tárgy került a csapat tulajdonába a műszereknek köszönhetően. Apa és fia az alábbiakkal gazdagodott:
- egy negyvennégy darabból álló, összesen több mint 12 millió forint értékű középkori ezüsttallér-gyűjtemény,
- egy 6 millió forint értékű, XIV. századi arany pecsétgyűrű,
- bronzból készült használati tárgyak,
- ékszereket és érmék.
Mindemellett az apa lakhelyén egy engedély nélkül tartott lőfegyvert is találtak a nyomozók, amiért súlyosabb büntetésre számíthat.
A csapat harmadik tagja 2019-ben szállt be a keresésbe saját – szintén engedély nélküli – fémkeresőjével. Ő közel kétszázezer forint értékű régészeti leletet talált meg, és tulajdonított el Beleg környékéről.
A Nagyatádi Járási Ügyészség jelentős értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett lopás és más bűncselekmények miatt az apával és fiával szemben végrehajtandó, társukkal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott. A bíróság ezen kívül mindhárom vádlottal szemben pénzbüntetést szabhat ki – a felhalmozott gyűjtemény elkobzása mellett.