Varga Judit: Önmagukat buktatták le a balliberális EP-képviselők

2023.05.31. 21:42
Az igazságügyi miniszter az Európai Parlament szerdai vitájával kapcsolatban kifejtette, hogy az EP baloldali többségének a kezében már csak kavicsok vannak, melyek dobálásával próbálják megakadályozni, hogy a magyar emberek megkapják a nekik jogosan járó forrásokat.

Varga Judit igazságügyi miniszter közösségi oldalán azt írta, az Európai Parlament szerdán is folytatta Magyarország elleni nyomásgyakorló hadjáratát. Úgy véli, „az EP balliberális többsége hevesebb magyarellenes kampányt folytat, mint valaha”.

Szerinte azok, akik korábban a migrációs, majd a gyermekvédelmi politika miatt támadták hazánkat, most a békepárti álláspontja miatt próbálják megbélyegezni és megbüntetni Magyarországot.

Varga Judit szerint mindenképpen bele akarják rángatni Magyarországot a háborúba, és ezért mindent meg is tesznek, több fronton támadnak: el akarják venni a 2024 második félévi uniós elnökséget, és meg akarják fosztani a magyar embereket a nekik járó uniós forrásoktól.

„Az EP baloldali többségének a kezében már csak kavicsok vannak”

Közölte, a szerdai sajtótájékoztatójukon önmagukat buktatták le a balliberális EP-képviselők, amikor – Varga Judit szavai szerint – arról beszéltek, hogy azért bólintottak rá olyan gyorsan az EP-nek benyújtott, Magyarországot elítélő „mondvacsinált határozati javaslatra”, mert Johannes Hahn, az Európai Bizottság költségvetési biztosa „túlságosan lelkesnek mutatkozott arra, hogy zöld utat adjon Orbán Viktornak”.

Hozzátette: az EP baloldali többségének kezében már csak kavicsok vannak, melyek dobálásával próbálják megakadályozni, hogy a magyar emberek megkapják a nekik jogosan járó forrásokat, melyek egyet jelentenek a pedagógusok béremelésével és a vállalkozások támogatásával.

Az Európai Parlament szerdai vitáját az Index élőben követte, az elhangzottakról itt olvashat részletesen.