Megvan, mi okozta a rendőri intézkedés közben Zuglóban meghalt férfi halálát

2023.06.14. 17:16
Az igazságügyi orvosszakértő szerint kábítószer okozta a szombaton rendőri intézkedés közben Zuglóban elhunyt férfi halálát.

A BRFK közleménye szerint elkészült a toxikológiai vizsgálat a június 10-én a XIV. kerületben, rendőri intézkedés közben meghalt férfi ügyében.

Az elhunyttól levett mintából az igazságügyi orvosszakértő „mérgező mennyiségű kokain”, valamint dizájnerdrog jelenlétét mutatta ki.

Mint hozzátették, a vizsgálat a halál okaként a kokain toxikus hatása kapcsán kialakult légzési és keringési elégtelenséget” jelölte meg.

Azt már a soron kívül elvégzett hatósági boncolás kimondta, hogy a férfi halála nem a rendőri intézkedés következtében állt be – erősíti meg a korábban elmondottakat a közlemény.

A rendőrség vasárnap azt közölte, hogy szombaton pár perccel dél után érkezett bejelentés arról, hogy a Fráter György téren a lakók visszatartanak egy betörőt. A járőrök érkezésekor a férfi a földön fekve őrjöngött, nem lehetett vele kommunikálni, a rendőrök nem tudták megnyugtatni.

A zavart férfi ellenállt az intézkedésnek, a testi kényszer nem volt elégséges, ezért a rendőrök elektromos sokkolót és bilincset alkalmaztak. A férfi néhány perc múlva eszméletét vesztette. A rendőrök megkezdték az újraélesztését, amit a mentők folytattak, azonban a szakszerű ellátás ellenére a férfi életét vesztette – írták.

A korábbi tájékoztatásban kitértek arra: a parancsnoki kivizsgálás megállapította, hogy a rendőrök intézkedése jogszerű, szakszerű és arányos volt.