- Belföld
- tanárper
- fővárosi törvényszék
- belső-pesti tankerületi központ
- marosi beatrix
- betegség
- tárgyalás
Gyógykezelés alatt áll, ezért nem jelent meg a bíróságon a Belső-Pesti Tankerület vezetője
További Belföld cikkek
- A Kutyapárt szerint egy, a titkosszolgálatnak dolgozó céghez kerültek a nemzeti konzultációs ívei
- Lázár János letiltotta Vitézy Dávidot a Facebookon
- Már csak néhány óra van hátra, jelentős bírsággal számolhat, ha így ül volán mögé
- Megnyitott a bulinegyed rendőrsége
- Nem akart iskolába menni, bombafenyegetést küldött több iskolának egy 14 éves hódmezővásárhelyi fiú
Palya Tamás, Törley Katalin, Ocskó Emese, Molnár Barbara, Sallai Katalin – ők azok a pedagógusok, akiket a Belső-Pesti Tankerületi Központ szeptember 30-án elbocsátott amiatt, mert a polgári engedetlenség eszközével tiltakoztak.
A rendkívüli felmentést a tanárok nem hagyták annyiban, bírósághoz fordultak, mert álláspontjuk szerint aránytalan és eltúlzott volt az a jogkövetkezmény, amit a tankerület alkalmazott velük szemben.
Az elbocsátott pedagógusok egy tárgyaláson már túl vannak, az április 13-ai fordulón, ahogyan arra számítani lehetett, a bíró, Halász Krisztián felajánlotta az egyezség lehetőségét a feleknek. A felperesek ajánlata úgy szólt, hogy amennyiben létrejön az egyezség, a sérelemdíjtól, a kamattól és a perköltség igényétől elállnak, a végkielégítésre és a felmentési díjra ugyanakkor továbbra is igényt tartanak. Mint ismert, a visszahelyezésre vonatkozó igény már a tanárok kereseti kérelmében sem szerepelt, tavaly szeptember óta ugyanis mindannyian elhelyezkedtek.
Noha az említett ajánlatra még a bíró is azt mondta: „nem hangzik rosszul”, a Belső-Pesti Tankerületi Központ jogi képviselője, Szikora Gábor arról beszélt, nincs felhatalmazása arra, hogy az egyezséget elfogadja, így az végül nem is jött létre, a folytatásban ugyanakkor a tanárokat külön-külön is meghallgatták.
Fuccsba ment az újabb forduló
Ilyen előzmények után hirdették meg a szerda reggeli tárgyalást, amelyre az alperest, a Belső-Pesti Tankerületi Központ vezetőjét is beidézték,
Marosi Beatrix ugyanakkor egészségügyi okokra hivatkozva nem jelent meg a bíróságon.
Könnyen déja vu-je lehet azoknak, akik rendszeresen követik a tanárperek eseményeit, a tankerületi vezető ugyanis nem először maradt távol betegség miatt, másik két kirúgott pedagógus, Kapin Lilla és Törökné Pethő Erzsébet áprilisi tárgyalásán is hasonló okokra hivatkozva nem jelent meg a bíróságon. Az eset után a tankerületi vezető jogi képviselőjét, Szikora Gábort arról kérdeztük, hogy ügyfele a következő alkalommal eleget tesz-e a beidézésnek, mire úgy felelt:
„Most is jött volna, csak beteg. Valóban beteg, és nem játékból beteg.” Az említett tárgyalás múlt heti folytatása ugyanakkor szintén elmaradt, igaz, az Indexet a bíróság akkor arról tájékoztatta, hogy a felek közös megegyezésére halasztották el a fordulót.
A mai alkalom ugyanakkor kimondottan Marosi Beatrix meghallgatásáról szólt volna. Jogi képviselője, Szikora Gábor az Indexnek a helyszínen elmondta: ügyfele gyógykezelés alatt áll, emiatt nem tud részt venni a mai tárgyaláson. Arra a kérdésre, hogy ez még ugyanaz a panasz-e, ami miatt már korábban is távol maradt, azt hangsúlyozta:
szenzitív adatokat nem árulhat el, a tankerületi vezető privát szférájába egyébként sem avatkozik be, de ha az állapota engedi, jönni fog.
Korábban egyébként az is felmerült, hogy Marosi Beatrix esetleg az érettségi vizsgák miatt nem tud majd megjelenni a tárgyaláson, végül azonban más szólt közbe.
Szikora Gábor úgy véli, optimális esetben ősszel az első foknak vége lehet, a kérdés inkább az, hogy a bíróság milyen pervezetést fog alkalmazni, ragaszkodik-e a tanúk személyes meghallgatásához, elviekben ettől ugyanis menet közben is elállhat.
A bíró ugyanakkor jelezte, hogy noha a mai alkalomra valóban olyan papírok érkeztek be hozzá, amelyek igazolják Marosi Beatrix gyógykezelését,
örülne, ha a következő tárgyaláson már megjelenne, és a továbbiakban úgy intézné az orvosi beavatkozásait, hogy azok ne ütközzenek a meghallgatásával.
Ezt követően Halász Krisztián közölte, hogy a mai tárgyalás nem tekinthető érdeminek, csak egy új időpontot fog kitűzni, aztán mindenki mehet a dolgára. Bár szerette volna még az ítélkezési szünetig, tehát július 15-ig bezárólag meghirdetni a következő fordulót, a felperesek egy részének az nem felelt meg, így végül egy szeptember eleji időpontban egyeztek meg.
A tankerületi vezető jogi képviselője ezen a ponton megjegyezte, hogy „csak fél füllel hallotta”, de a tankerületi vezető műtétre is készül, így ha az esetleg keresztülhúzná az őszi tárgyalást, mindenképpen tájékoztatást ad róla.
Végül T. Tóth Balázs, a pedagógusok jogi képviselője is nyilatkozott az Indexnek, mint mondta: meg kell adni annak a lehetőségét, hogy Marosi Beatrix valóban beteg.
„Reméljük, legközelebb jönni fog” – jelentette ki, majd felhívta a figyelmet arra, hogy amennyiben a tankerületi vezető egyszer sem jelenik meg, a bíró mondhatja azt is: a bizonyítási eljárás meghiúsult.
Mások is pereskednek a tankerülettel
Mint ismert, a Kölcseyből kirúgott tanárok után novemberben újabb nyolc pedagógust mentettek fel a munkavégzés alól. Horváth Brigitta, Pfeiffer Norbert, Nemes Mária, Velényi Dóra, Ősi Judit és Rábai János korábban a Karinthy Frigyes Gimnáziumban tanított, míg Törökné Pethő Erzsébet a Vörösmarty Mihály Gimnázium, Kapin Lilla pedig az Eötvös József Gimnázium kollégája volt.
A bíróságról jelentkezünk, jönnek az újabb részletek a tanárok kirúgásáról
Személyes meghallgatásokkal folytatódik a munkaügyiper-sorozat a Fővárosi Törvényszéken.
Az említett pedagógusok szintén bírósághoz fordultak, több fordulón már túl is vannak. A legutóbbi tárgyalásokról készült beszámolóinkat ide és ide kattintva érheti el.
Nem jelent meg a tanárper tárgyalásán a Belső-Pesti Tankerületi Központ vezetője
Ügyvédje szerint Marosi Beatrix „valóban beteg, és nem játékból beteg”.
(Borítókép: Törley Katalin, Sallai Katalin, Palya Tamás, Ocskó Emese és Molnár Barbara. Fotó: Papajcsik Péter / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A bombariadók miatt elhalasztják a központi írásbeli felvételik megtekintését
A rendkívüli helyzet miatt változások léptek életbe.
január 24., 16:10
- Belföld
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete lépéseket vár a csütörtöki bombafenyegetések után
Orbán Viktortól is válaszokat szeretnének.
január 24., 15:08
- Belföld
Betörőbanda ellen emeltek vádat Veszprémben
Több millió forint értékben vittek el tableteket és telefonokat.
január 24., 16:19
- Mindeközben
Párizs utcáin kapták lencsevégre a férjével kézen fogva romantikázó Anya Taylor-Joyt
20 perce
- Mindeközben
Udvaros Dorottya balesete miatt majdnem le kellett állni a Futni mentem forgatásával
2 órája
- Belföld
Robbanás történt egy ferencvárosi házban, 15 tűzoltóautó vonult a helyszínre
Az első emeleti lakás teljes egészében égett.
január 24., 15:20
- Belföld
Fontos határidőket állítottak fel a MÁV-nak
A Vasúti Hatósági Főosztály megnevezte a vállalat problémáit.
január 24., 16:30
- Belföld
Demeter Márta lett a Nyugati Fény főmunkatársa
Új főszerkesztőt is kinevezett a lap vezetése.
január 24., 16:39
- Belföld
Karácsony Gergely: Ez itt Budapest, és nem Bindzsisztán
Szalay-Bobrovniczky Kristóf felháborítónak nevezte, amit a főpolgármester és társai művelnek.
január 24., 14:52
- Belföld
Szegeden jöhet elsőként az áttörés, amire még nem volt példa az állami ellátásban
Több száz millió forint mozdulhat meg.
január 24., 16:16
- Mindeközben
Kucsera Gábor vallomása a feleségéről, Tápai Szabináról: „Egy 20 éves nővel élek együtt”
5 órája
- Mindeközben
Kulcsár Edinától megkérdezték, tényleg válnak-e G.w.M-mel, és nem cáfolta a pletykákat
7 órája
- Mindeközben
Élő adásban kaptak fékezhetetlen röhögőgörcsöt a Sport1-en egy pajzán vicc miatt, a műsorvezető alig tudta folytatni a felkonferálást
9 órája
- Belföld
Eljárás indult a Momentum képviselője ellen kordonbontás miatt
Tóth Endre mellett két másik momentumos is kapott idézést.
január 24., 16:18
- Belföld
A Kutyapárt szerint egy, a titkosszolgálatnak dolgozó céghez kerültek a nemzeti konzultációs ívei
Ismét nyomkövetőket raktak a borítékokba.
12 perce
- Belföld
Márciusban kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, borul a közlekedés
Mutatjuk, mire kell figyelni.
január 24., 13:50
- Belföld
Orbán Balázs: Donald Trump elnöksége a magyar kormány elveit követi
A politikai igazgató szerint „mindez még csak a kezdet”.
január 24., 14:29
- Belföld
Apokaliptikus helyszínről jelentkezett Szentkirályi Alexandra, szemétlerakatról esett neki Karácsony Gergelynek
A budapesti Fidesz-elnök szerint a városvezető azt csinálja, amihez a legjobban ért, keresztbefekszik.
január 24., 18:14
- Mindeközben
Megérkezett az első előzetes a Wednesday második évadából, és alaposan feltekerte a várakozásokat
10 órája
- Belföld
Megjelent Vitézy Dávid előterjesztése „Rákosdubajjal” kapcsolatban
A Podmaniczky Mozgalom vezetője javaslatokat tett a Fővárosi Közgyűlésnek.
január 24., 17:56
- Belföld
Még több iskolát érintett bombariadó, könnyítést ad a MÁV a diákoknak
Az osztályfőnöki órákon a pedagógusok átbeszélik a gyerekekkel a történteket.
január 24., 06:41
- Címlapon
Mitévők legyünk, ha eláztatott a szomszéd, és esze ágában sincs együttműködni velünk?
Beázás esetén mindent dokumentáljunk.
2 órája
- Belföld
Gyurcsány Ferenc Orbánnak: Ön egy nagyhangú ketrecharcos, akinek a meccsre elfogy az ereje
A DK elnöke elmondta, szerinte valójában miért szavazza meg a kormány a szankciókat.
január 24., 18:09
- Belföld
Ukrán és orosz nyomra is bukkantak a bombariadók ügyében, felvették a kapcsolatot Kijevvel
Szakértők vizsgálják a technikai nyomokat.
január 24., 09:40
- Mindeközben
Alföldi Róbert leteremtette Osváth Zsoltot, amiért beleállt Kulcsár Edinába: „Mindenbe beleugatsz”
12 órája
- Belföld
Tűz ütött ki egy pomázi garázsban, lomok kaptak lángra
Mérgező gázok is keletkezhettek.
január 24., 11:25
- Belföld
Felfegyverkezve rabolta el négy csongrádi férfi az adósaikat
Egyiküket megerőszakolták.
január 24., 13:26
- Belföld
Terrorcselekmény gyanújával nyomoz a rendőrség a bombariadók ügyében
Összesen 313 intézményt vizsgáltak át a hatóságok a csütörtöki fenyegető levelek után.
január 24., 12:19
- Címlapon
Értesítették a Skóciában eltűnt magyar ikerpár családját, most már biztos, hogy egyikük holttestét találták meg
A hatóságok tovább folytatják a kutatást.
4 órája
- Belföld
Orbán Viktor: Utasítást adtam, hogy kő kövön ne maradjon
A miniszterelnök az iskolákat ért bombafenyegetésekről is beszélt.
január 24., 07:41
- Belföld
Újpestért indul a politikus, aki fejfájást okozott Orbán Viktornak és Botka Lászlónak is
A botrányairól ismert politikus az Indexnek elmondta: korszakzárást szeretne.
január 24., 09:45
- Belföld
Újabb településen jelentek meg a fonálférgek az ivóvízben
A Pest vármegyei polgármesterek nyugtatgatják a lakosokat.
január 24., 13:17
- Címlapon
Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk
Retteghetnek a vegánok egy tanulmány szerint.
3 órája
- Mindeközben
Chris Pratt olyan kíméletlenül őszinte fotót mutatott a kisfiáról, ami minden szülő számára ismerős lehet
14 órája
- Címlapon
Elképesztő felfedezést tett, elrabolták, az élete veszélybe került
A tudós Prágában tűnt el.
1 órája
- Címlapon
Lázár János letiltotta Vitézy Dávidot a Facebookon
Úgy tűnik, betelt a pohár a miniszternél.
45 perce