Három évtized után visszatér a szatirikus magyar kiadvány

2023.06.18. 17:01
A világ kicsit megbolondult, ideje visszahozni a Ludas Matyit, de immár új néven – véli Kocsis András Sándor, a Kocsis Kiadó vezetője, aki harminc év után támasztja fel a szatirikus vicclapot, melynek Lukács Tamás lett a főszerkesztője.

„Azért akartam a Ludast újraindítani, mert bár a rendszerváltás után voltak kellemesebb és jobb időszakok, a jelen pillanatban a világ egy kicsit megbolondult. Nemcsak a mi országunk frusztrált, de Európa és a világ is. A szlogenünk ezért: »Mert nevetés nélkül nem megy«” – többek között erről beszélt a Népszavának Kocsis András Sándor, a Kocsis Kiadó vezetője, aki napokon belül „feltámasztja” az 1945 és 1992 között futó, Ludas Matyi című vicclapot, mely új nevet is kapott.

Az újság új címe Ludas Mátyás lett, mivel így akarják érzékeltetni, hogy azóta a lap is nagykorúvá vált.

Eltelt harminc év, azóta Döbrögi uram is megöregedett, Ludas Matyi pedig felnőtt férfivá vált

– fogalmazott Kocsis András Sándor.

A név mellett persze más is változik, a heti megjelenést felváltja a havi, a példányszám igen magas, nyolcvanezres lesz, és az újság mérete is nagyobb – A4-es – lesz, míg az árat alacsonyan, 999 forinton akarják tartani, mivel a lapra leginkább a középosztály kíváncsi, amelynek a válság miatt amúgy is kevés pénze marad kultúrára.

Régen például a tanárok voltak nagy Ludas-fogyasztók, de mára nehéz anyagi helyzetbe kerültek, az emelkedő papírárak miatt pedig egyre drágábbak a könyvek és a folyóiratok is

– mutatott rá a Kocsis Kiadó vezetője, aki beszélt arról is, hogy a Ludas nagy hírverést is kap, országszerte százhúsz óriásplakát, a fővárosban pedig további huszonnégy cityposter fogja hírét vinni a lapnak, de még tévé- és rádióreklám is lesz.

Régi-új

A lap főszerkesztője Lukács Tamás lett, aki korábban a Reader’s Digest nevű lapot szerkesztette.

Amikor elkezdtem az új munkámat, valójában könnyű helyzetben voltam, mivel mindegyik szerző, vagyis a humoristák és a karikaturisták is lelkesek voltak, hogy szerepeljenek a lapban, sőt szinte versenyeztek, hogy bekerüljenek

– mondta Lukács Tamás, megemlítve azt is: a legnagyobb kihívás az volt, hogy egyszerre idézzék fel a klasszikus Ludast, és szóljanak a jelenkorhoz is, az újságban ezért lesznek olyan írások, melyek a régi lap stílusát idézik, egyesek majd átmenetet képeznek a két korszak között, és érkeznek teljesen újszerű témák fiatal szerzőktől is.