Ketyegő bomba Zugló szívében az elhagyatott gyárépület
Zuglóban – a társasházak közvetlen szomszédságában – áll egy elhagyatott gyárépület, ahol egykor gyógyszereket és fényképészeti vegyszereket gyártottak. Ezt évtizedekkel ezelőtt bezártak, és most hajléktalanok lakják, akik elégetnek mindent, amit látnak, nem számít, hogy veszélyes-e vagy sem.
Az RTL Híradó riportjából kiderül, hogy jelenleg az egész épület tele van szeméttel és vegyi anyaggal. Az egyik ott lakó férfi azt mondta, hogy körülbelül húszan élnek a gyár területén. Állítása szerint az önkormányzat engedélyt adott, ám utóbbi ezt tagadja.
A gyárban élők közül senki sem dolgozik, és a szomszédos házakhoz járnak át kukázni, valamint a szükségleteiket is a környéken végzik. A helyiek a rendőröket már többször is kihívták, ám ők nem küldtek el senkit a gyártelepről.
A szomszédos lakók attól is tartanak, hogy a gyárban hagyott vegyi anyagok egyszer begyulladnak. Várnai László, a Civil Zugló Egyesület tagja szerint ketyegő bomba ez a ház. A helyiek jelezték a problémát a polgármesternek is, ám állítása szerint ő nem nagyon tud tenni semmit, mert a kormány évekkel ezelőtt elvette a hatósági jogköröket az önkormányzatoktól, és átadta azokat a kormányhivataloknak.
Az RTL megkeresésére a Pest Vármegyei Kormányhivatal azt írta, hogy vizsgálatot indít.