Ukrajna leendő magyarországi nagykövete: Közel négyszáz magyar harcol Ukrajnában

2023.06.22. 17:58
Ukrajna leendő budapesti nagykövete hónapok óta arra vár, hogy Novák Katalin köztársasági elnök aláírja befogadó nyilatkozatát. Sándor Fegyir egy interjúban arról beszélt, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel sok mondanivalójuk lesz egymásnak.

„Megkérem, hogy menjünk el városnézésre Székesfehérvárra. Nagyon sok mondanivalónk lesz egymásnak” – válaszolta Ukrajna leendő magyarországi nagykövete egy interjúban arra a kérdésre, hogy mit mondana Orbán Viktornak.

Sándor Fegyir a HVG360-nak elárulta, sok katona életét mentette meg, hogy a magyar nyelvet használták titkosított kommunikációként. Kitért arra is, hogy „folyamatos kapcsolatot tartunk a magyarországi emberekkel, és nagyon hálásak vagyunk a magyar önkénteseknek, az összes magyarországi barátunknak a hatalmas segítségért. A magyarságnak megvan a maga, 400 év óta változatlan történelmi küldetése: Európa pajzsának lenni, megvédeni az európai civilizáció értékeit a keleti agresszorokkal szemben. Most mi is ezt tesszük 2023-ban”.

Sándor Fegyir hangsúlyozta:

Ki mondta azt, hogy Magyarország nem vesz részt a háborúban? A magyarok is sikeresen harcolnak az ukrán fegyveres erőknél – közel 400-an vannak, sajnos több mint 30-an már nincsenek velünk. A világ minden tájáról összegyűlt több millió forint és hrivnya adományból felszerelést vásároltak a magyar önkéntesek, amivel sikeresen semmisítjük meg az ellenséget. A magyarok a menekülteknek is segítenek, és a felmérések szerint a magyar állampolgárok 64 százaléka támogatja az EU Ukrajnával kapcsolatos lépéseit.

Az Ukrajnában harcoló magyar állampolgárok számával kapcsolatban megkerestük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot. Amint választ kapunk, frissítjük cikkünket.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására

A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására

A hivatal közölte: sem hasonlat, sem metafora nem szerepelt a kijelentésben.

március 18., 13:47

  • Belföld
NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása

NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása

Már az általános iskolákban is megjelent az ízesített dohánytermék.

március 18., 13:25

  • Címlapon
Itt van Varga Mihály első elsöprő döntése, pillanatokon belül megszólal az új jegybankelnök

Itt van Varga Mihály első elsöprő döntése, pillanatokon belül megszólal az új jegybankelnök

Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.

2 órája

  • Belföld
Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat

Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat

Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.

március 18., 12:55

  • Belföld
Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében

Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében

A férfi ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette a vád.

március 18., 13:02

  • Belföld
Orbán Viktor fogadta New York állam korábbi kormányzóját

Orbán Viktor fogadta New York állam korábbi kormányzóját

A tárgyaláson a magyar-amerikai kapcsolatok új korszakáról egyeztettek

18 perce

  • Belföld
Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt

Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt

A Terror Háza Múzeum főigazgatója üzent a bíróknak, akik tiltakoztak Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt.

március 18., 12:40

  • Belföld
A kormány kérés nélkül engedélyezte a fővárosnak Rákosrendező megvásárlását

A kormány kérés nélkül engedélyezte a fővárosnak Rákosrendező megvásárlását

Karácsony Gergely főpolgármester már garanciát is vállalt a 30 milliárd forint kifizetésére.

március 18., 11:39

  • Belföld
Világháborús gránátok és lőszerek miatt kiürítettek egy polgármesteri hivatalt

Világháborús gránátok és lőszerek miatt kiürítettek egy polgármesteri hivatalt

Csatornázási munkák alatt bukkantak a robbanótestekre.

március 18., 14:23

  • Belföld
Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót

Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót

A temetés a média kizárásával zajlik majd.

március 18., 15:29

  • Belföld
Több új dandártábornokot is kineveztek

Több új dandártábornokot is kineveztek

A rendőrségnél pedig egy új vezérőrnagy is van.

március 18., 06:43

  • Belföld
Hende Csaba módosító javaslatot nyújtott be, változhat a tüntetések bejelentése is

Hende Csaba módosító javaslatot nyújtott be, változhat a tüntetések bejelentése is

Alaposan résen kell lennie annak, aki a gyülekezési törvény változásai után demonstrációt jelent be.

március 18., 07:10

  • Belföld
Hamarosan az OTP és az MBH Bank is leáll

Hamarosan az OTP és az MBH Bank is leáll

Fontos időpontokra hívták fel ügyfeleik figyelmét.

március 18., 06:17

  • Címlapon
Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen

Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen

A Tisza vezetője megkérdezte Gulyás Gergelytől, miért nem belőle lett miniszter a felesége helyett.

3 órája

  • Belföld
Több baleset történt az M0-s autóúton, torlódás alakult ki

Több baleset történt az M0-s autóúton, torlódás alakult ki

Nagy a forgalom a főváros felé vezető utakon.

március 18., 07:35

  • Belföld
Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre

Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre

A Pride korlátozása miatt vonulnak utcára.

március 18., 08:46

  • Belföld
Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt

Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt

A politikus kanadai állampolgársággal is rendelkezik.

március 18., 07:26

  • Címlapon
Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben

Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben

A személyi kölcsönöknél is érezni az inflációt.

3 órája

  • Belföld
Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál

Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál

Pi-pi-pi – avagy felelős kotkodácsolás az elit kerületben.

március 18., 11:09

  • Belföld
Eltűntként keres a rendőrség egy 16 éves lányt, aki nem ment be az iskolába

Eltűntként keres a rendőrség egy 16 éves lányt, aki nem ment be az iskolába

A hatóságok a lakosság segítségét kérik.

március 18., 08:39

  • Belföld
Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt

Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt

A hanyag tartás miatt az állatok egy része elpusztult, másik részüket állatorvos altatta el.

március 18., 13:15

  • Belföld
Elfogtak egy emberöléssel gyanúsított 19 éves férfit Budapesten

Elfogtak egy emberöléssel gyanúsított 19 éves férfit Budapesten

Egy 65 éves állampolgárral végzett.

március 18., 12:32

  • Címlapon
A szülők szerint szándékosan tenné tönkre az iskolát a tankerület

A szülők szerint szándékosan tenné tönkre az iskolát a tankerület

Új hely, új név, új szabályok lennének szeptembertől.

2 órája

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

7 perce