Szándékosan ugrott a metró elé a Nagyvárad térnél halálra gázolt fiatal

2023.06.23. 18:40
Szándékosan vetette magát az M3-as metró alá a budapesti Nagyvárad térnél a péntek délelőtt meghalt fiatal fiú. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Facebook-oldalán egy videót is megosztott a mentésről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság korábban tudatta, hogy egy 20 éves fiút gázolt el a metró, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét. A helyszínre tűzoltók érkeztek ki, az embereket pedig kiterelték a megállóból. A Deák Ferenc tér és Kőbánya-Kispest között pótlóbusz közlekedett a mentés idejére.

Szándékosan vetette magát az M3-as metró elé péntek délelőtt a Nagyvárad téren meghalt 20 éves fiú – tudta meg a 24.hu

Közölték:

NEM MERÜLT FEL IDEGENKEZŰSÉG ÉS BŰNCSELEKMÉNY GYANÚJA. A RENDŐRSÉG KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSBAN VIZSGÁLJA AZ ESET KÖRÜLMÉNYEIT.

A műszaki mentésről a katasztrófavédelem is megosztott egy videót.

Az érintett szakaszt először áramtalanították, majd a műszaki mentést végző fővárosi hivatásos tűzoltók a sérültet hordágyon a peronszintre emelték, és átadták a mentőszolgálat munkatársainak. A fiatalember azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett segíteni rajta.

Ha bajban van, vagy másért aggódik

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat: +36-80-20-55-20

A Kapcsolj egyből projekt honlapja: https://www.kapcsoljegybol.hu

A Magyar Lelki Elsősegély Szolgálatok (LESZ) segélyvonala: 116-123

Az Ifjúságért Mentálhigiénés Szövetség (IMSZ) a 137-000-s zöldszámon érhető el, hétköznapokon 17–21 óra között.

Az IMSZ-ről bővebb információt itt talál: http://www.ifjusagi-lelkisegely.hu