„Nemkívánatos vendég” a torontói magyar főkonzuljelölt
Tavaly decemberben érkezett a hír, hogy Kanadában kap diplomáciai megbízatást a Jobbikból 2020-ban kilépett volt országgyűlési képviselő, Bencsik János, és 2023-tól torontói főkonzul lesz 4 éven át. „Annyit mondhatok csak, hogy novembertől a Külgazdasági és Külügyminisztérium felkészülő diplomatája vagyok” – mondta akkor a HVG-nek Bencsik János, amikor arról kérdezték, meg tudja-e erősíteni, hogy hamarosan rábízzák a torontói főkonzulátus vezetését.
A Szabad Európa értesülése szerint azonban Bencsik János már több hónapja nem tudja megkezdeni főkonzuli szolgálatát Kanadában. Szélsőséges megnyilvánulásai miatt több helyi magyar szervezet, alapítvány, magánszemély és egyéb intézmény is tiltakozik a kinevezése ellen, így még vízumot és kinevezési okiratot sem kapott.
„Nemkívánatos vendég”
Júniusban a Torontói Holokausztmúzeum megnyitójára még meghívást sem kapott, és az esemény szervezői jelezték a főkonzulátus felé, hogy Bencsik „nemkívánatos vendég”.
Elég nagy magyar zsidó közösség él itt, Torontóban. Ráadásul Kanada egy liberális és befogadó ország. Itt ha jelzed a képviselőnek, hogy valakinek korábban antiszemita, rasszista megjegyzései voltak, azzal foglalkozni fognak
– mondta a Szabad Európának egy Torontóban élő magyar–kanadai állampolgár.
Bencsik János ugyan már februárban letette a konzuli vizsgát, ám azóta sem tud munkához látni. A külügyminisztérium reméli, hogy szeptembertől ez változni fog.
A lap beszámolója szerint a főkonzuljelölt egy korábbi írásában közölte, hogy „a világon az egyik legkirekesztőbb állampolgársági törvénye minden kétséget kizáróan Izraelnek van”, majd egyszer azt írta, hogy „hazánk sírkertjei szabad prédái a színesfém-, márvány- és vasbetongyűjtő cigány bűnözőknek”. Továbbá a Budapest Pride szerinte „gusztustalan tangarázás”.