Kifosztott két alvó férfit a visszaeső tolvaj, öt év fegyházat kapott

2023.06.30. 20:55
Öt év fegyházbüntetésre ítélték azt a többszörösen büntetett 51 éves férfit, aki a múlt héten a Móricz Zsigmond körtéren kifosztott egy bár előtti padon elalvó két férfit, akiktől a nagy értékű mobiltelefonjaikat tulajdonította el.

A vád szerint a vádlott 2023. június 21-én a hajnali órákban a XI. kerület, Móricz Zsigmond körtéren figyelt fel a két férfira, akik szórakozni voltak, majd egy bár előtti padon elaludtak. A vádlott odalépett a sértettekhez – akik közül az egyik fekvő, a másik ülő helyzetben aludt –, és a védekezésre képtelen állapotukat kihasználva kifosztotta őket – írja az ügyészségi közlemény.

Az egyik sértettnek a zsebéből vette ki a 120 ezer forint értékű mobiltelefonját, a másik férfinak pedig a padra letett, 200 ezer forintot érő telefonját tulajdonította el.

A sértettek nem sokkal később felébredtek, és észrevették, hogy eltűnt a telefonjuk, ekkor az egyikük – a közelben tartózkodók elmondása alapján – a vádlott után ment, aki többekkel együtt egy közeli villamosmegállóban tartózkodott, és visszavette a telefonját.

A kerületi ügyészség a férfit, mint többszörös visszaesőt, gyorsított eljárásban állította bíróság elé, amelynek eredményeként őt a bíróság váddal egyezően, 2 rendbeli kifosztás bűntettében bűnösnek mondta ki, és ezért 5 év fegyházbüntetésre ítélte azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért fellebbezett.

Az ügyhöz kapcsolódó alábbi felvétel elején a kifosztás látható, majd az, amikor a sértettek felébrednek, és keresik a telefonjaikat, a videó utolsó részén pedig az szerepel, ahogyan az egyik sértett a vádlotthoz és annak társaságához megy, hogy visszaszerezze a telefonját – áll a közleményben.