Kövér László: A megmaradás magyar ősereje nem hagyta, hogy a végzet beteljesedjen

2023.07.01. 18:58
A Kárpátok gyűrűjében ma is a magyar nyelvet beszélők tábora a legnépesebb, ami azt mutatja, hogy a magyarságot sem az elmúlt ezer esztendőben nem lehetett, sem a következőben nem lehet felszámolni – jelentette ki az Országgyűlés elnöke a barcasági csángókhoz intézett beszédében az erdélyi Pürkerecen.

A Brassó megyei, hétfalusi csángómagyar településen tartják szombaton a II. Barcasági és Királyföldi Csángó Magyarok Zarándoklatát a térség evangélikus hívei: az esemény zarándoklattal és istentisztelettel kezdődött, és egész napos kulturális programokkal folytatódik – írja az MTI.

Kövér László az evangélikus templom melletti téren mondott beszédében emlékeztetett: 1489-ben Mátyás király elrendelte, hogy Erdélyben a Brassóban használt hossz- és súlymértékeket kell alkalmazni, hogy véget vessen a különböző mértékegységek által lehetővé vált csalásoknak. A házelnök rámutatott, napjainkban is van valami a Barcaságban, amit hasznos volna etalonná emelni egész Európában: „a megmaradás őserejének mintáját”, mely a barcasági csángómagyarok borica férfitáncában lakozik a leginkább.

„A borica táncot sokszor betiltották, a derék Zajzoni Rab István például 1861-ben keserűen azt írta, hogy a borica sok más ősi ünneppel együtt sírba szállt – ám a borica mindig feltámadt, mint a barcasági csángók népe, amely ma is táncolja, és ma is erőt merít belőle” – mondta Kövér László, aki szerint szükség volt és lesz az újjászületés ezen megtartó őserejére.

Emlékeztetett, hogy július 4-én lesz az évfordulója a magyar honfoglalás műveletét katonailag lezáró 907-es pozsonyi csatának, amikor a magyarok döntő győzelmet arattak az egyesített nyugati seregeket vezető bajor őrgróf hadai fölött, akkor látott napvilágot a latin mondás – „Ugros eliminandos esse” –, miszerint a magyarság felszámolandó.

A baljós szállóige az elmúlt ezer évben többször megkísértette a nemzetet, de a megmaradás magyar ősereje nem hagyta, hogy a végzet beteljesedjen. Nagy áldozatok, gyötrelmek és veszteségek árán, de a magyarságban az összetartozás ereje erősebbnek bizonyult, mint azon erők, amelyek szét akarták szakítani

– hangsúlyozta Kövér László, hozzátéve: a magyarság ideig-óráig történő kiszorításával ma is próbálkoznak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) bukaresti kormányból történt minapi kiszorítása is ezt mutatja, „a romániai magyarság vezető pártja, az RMDSZ létrejötte óta lojális a román államhoz és hűséges a magyar nemzethez; létrejötte óta elkötelezett az euroatlanti értékek iránt; létrejötte óta erősíti a Romániában és a kelet-európai térségben a politikai stabilitást és az etnikai békét”.

Megköszönte Kelemen Hunor pártelnöknek és az RMDSZ-nek „a szakszerű kormányzati munkát”, arra intette a szövetség politikusait, ne feledjék a borica tanulságát, mert a politikában is igaz: akiről azt gondolják, az elmúlásba taszították, mindig újult erővel kel életre.

Európa két tábora

Kövér László arról is beszélt, hogy napjainkban Európában két tábor kezd felseregleni: a józan ész tábora, mely azt akarja, hogy Európa az európai embereké maradjon, és az ezzel szemben állóké. Arra intette a barcasági magyarokat, hogy mindenképp őrizzék meg a borica táncot, „és hitükkel, munkájukkal és szavazatukkal” erősítsék a józan ész magyar, román és európai táborát.

A házelnök az egyházi eseményt követően a közmédiának elmondta: jelenléte a zarándoklaton elsősorban azt jelzi, hogy az anyaország, a teljes magyar közösség számontartja a barcasági csángókat, „az ilyen rendezvények az adott közösség tagjainak is bizonyítják, hogy létezik, és van jövője. Ez minden közösség esetében igaz, de a kisebbségi közösségekre, ahol mindennap meg kell küzdeni a létért, még inkább”.

Kelemen Hunor: Nagy a nyomás

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke elmondta: napjainkban nagy a nyomás az erdélyi magyar közösségen, hogy valahova tartozni kell.

Mi, erdélyi magyarok pedig itt állunk több száz esztendeje, és azt mondjuk, hogy nem. Mi nem valahova, hanem ide tartozunk, van nemzetünk, és van országunk. Van hazánk, és van szülőföldünk.

Kiemelte, hogy egy felelős erdélyi magyar politikus szótárában három szó van, mely nem helyettesíthető: a szülőföld, a megmaradás és a nemzeti identitás. A szülőföld akkor is megmarad, ha lakói elhagyják, „az igazi kérdés az, hogy mi megmaradunk-e, hogy belakjuk-e továbbra is a szülőföldet, vagy ott marad árván, magára, ahogy nem messze innen az egykori szász falvak mutatják. A megmaradáshoz hagyományokra és hitre van szükség”.

Kelemen Hunor úgy vélte, erre a barcasági csángók a példa, akiknek a határvidéken sokszor kellett jelezni a veszedelmet, és Pürkerec, mely 1767-ben leégett, de temploma megmaradt, mutatva, hogy a közösség legnagyobb támasza a hit, „olyan szülőföldet kell építeni, amely megtartja a magyarokat”.

Adorjáni Dezső Zoltán, a szervező Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke igehirdetésében hangsúlyozta: a térségből is sokan elmennek külföldre, vissza is jönnek, és úgy vélte, a legfontosabb, hogy ne szakadjanak el szülőföldjüktől, a közösségtől. A zarándokokat Kirsch Gábor Ferenc, az RMDSZ Brassó megyei elnöke és Beschea Severius-Florin, Tatrag község román polgármestere is köszöntötte, aki a térség büszkeségének nevezte és támogatásáról biztosította a barcasági csángókat.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak

Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak

A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.

február 6., 13:58

  • Belföld
Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor

Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor

A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.

február 6., 15:01

  • Belföld
Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban

Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban

Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.

február 6., 15:26

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Belföld
Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök

Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök

Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.

február 6., 15:11

  • Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót

Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót

Így emlékszik a magyar nyilvánosság.

február 6., 15:57

  • Belföld
Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget

Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget

Az idős férfinek Szlovákiába kellett taxiznia, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.

február 6., 15:41

  • Belföld
Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit

Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit

Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.

február 6., 14:53

  • Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.

24 perce

  • Belföld
Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított

Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított

Az NMHH több rádiót is megbírságolt.

február 6., 13:21

  • Belföld
Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti

Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti

A miniszter három pontban foglalta össze a helyzetet.

február 6., 16:40

  • Belföld
Globális terrorellenes központ Budapestre telepítésére készülhet az ENSZ

Globális terrorellenes központ Budapestre telepítésére készülhet az ENSZ

A központ feladatairól Szijjártó Péter beszélt.

február 6., 07:52

  • Belföld
Tombol a járvány, egyre több az influenzás beteg

Tombol a járvány, egyre több az influenzás beteg

Friss adatokat közölt az NNGYK.

február 6., 12:58

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

4 órája

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Belföld
A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk

A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk

Gyurcsány Ferenc is reagált a „listázós” cikkre.

február 6., 13:07

  • Belföld
Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak

Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak

Megvalósulni látszik Lázár János korábbi víziója.

február 6., 17:04

  • Belföld
Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke

Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke

Továbbra is kérdéses, kezdeményezik-e az elnök elmozdítását.

február 6., 10:55

  • Belföld
Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban

Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban

Érdemes tájékozódni, mielőtt útra kelünk.

február 6., 10:57

  • Belföld
A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség

A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség

Fontos információkat közöltek.

február 6., 12:12

  • Belföld
Gulyás Gergely: A kormány lemondott Rákosrendezőről, innentől Budapestet terheli minden

Gulyás Gergely: A kormány lemondott Rákosrendezőről, innentől Budapestet terheli minden

Ózd, nyugdíjasok, japán nő, ukrán lejárató kampány Orbán Viktor ellen, listázás – ilyen volt a Kormányinfó.

február 6., 12:31

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek

Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek

A DK elnöke szerint nem lehet erőszakkal megváltoztatni a világot.

február 6., 11:06

  • Belföld
Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke

Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke

A Fővárosi Önkormányzat érvényesítette az elővásárlási jogát.

február 6., 11:41

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

1 órája