
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
A nagy értékű képalkotó diagnosztikai szolgáltatások, vagyis az MR- és CT-vizsgálatok államosítását, valamint a kórházi patikák kiszervezését készítette elő a kormányzat – írja a Népszava a jövő évi költségvetési törvényhez beadott módosítások alapján.
A törvénymódosítás arra is kitér, hogy a társasági formában működő szakrendelőknek a közfinanszírozásuk megtartása érdekében a jövő év második feléig át kell alakulniuk költségvetési intézménnyé.
A beszámoló szerint az egészségügyet érintő változásokat az utolsó pillanatban kerültek bele a jövő évi költségvetési törvénybe. A változás értelmében novembertől csak az állam végezhet közfinanszírozott képalkotó, CT- és MR-vizsgálatokat.
Novembertől tehát megszűnik azoknak a magánszolgáltatóknak a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) kapott finanszírozásuk, amelyek ezen a területen még részt vesznek a közellátásban.
Jelenleg a CT- és MR-vizsgálatok egyharmadát végzik magáncégek, amelyek vagy a teljes szolgáltatást, vagy a kórházakban közreműködőként biztosítják a betegek ellátását. Az ezekkel kapcsolatos szerződéseket a kórházaknak, szakrendelőknek kell felmondaniuk, újakat azonban nem köthetnek.
A megszüntetett szerződésekért kártalanításban részesülnek majd, amelynek összegét később a területért felelős miniszter rendeletben határozza meg.
A kormány továbbá a kórházi gyógyszertárakat is kiszervezné. Az indoklás szerint a cél az egységes színvonalú szolgáltatás biztosítása, valamint a nagy értékű, személyre szabott gyógyszeradagolást lehetővé tevő beruházások megvalósítása.
A 2024-es költségvetési törvényben azt is előírják, hogy a már terápiás dózisú hatóanyagot tartalmazó étrend-kiegészítők és vitaminok csak a patikákban lesznek elérhetők.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMA napot egy ünnepi gálaműsor zárja majd.
március 21., 12:00
Még több program várja majd a látogatókat.
30 perce
Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.
március 21., 15:30
1 perce
48 perce
1 órája
3 órája
5 órája
6 órája
A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.
március 21., 15:11
A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.
március 21., 12:12
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
március 21., 15:14
A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.
március 21., 11:08
Az adást végül megszakították.
március 21., 16:19
A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.
március 21., 11:32
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.
március 21., 15:34
7 órája
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.
március 21., 15:43
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
2 órája
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 21., 10:06
A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.
március 21., 10:42
10 órája
Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.
2 órája
11 órája
Szakértő magyarázza el a földrengés okát.
5 órája
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a ragadós száj- és körömfájásról.
1 órája
12 órája
A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.
március 21., 10:14
A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.
március 21., 10:55
Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.
március 21., 13:01
A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.
március 21., 14:24
A férfi ittas állapotban került kórházba.
március 21., 12:26
Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.
március 21., 11:19
Mentőhelikopterrel szállították kórházba.
március 21., 16:20
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59