Döntött a magyar bíróság: a transznemű nők is hamarabb mehetnek nyugdíjba
A döntésről a Háttér Társaság számolt be. Mint írták, egyik ügyfelük, Elvira még évekkel ezelőtt kérelmezte, hogy ismerjék el transznőként, és 2013 óta hivatalos iratai szerint is nőnek számít.
2021-ben azonban kiderült róla, hogy a nyugdíjfolyósító továbbra is férfiként tartja számon őt,
és ezért nem vonatkozik rá az a szabályozás, amelynek értelmében a nők 40 év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek.
A transznemű nő a Háttér Társaság segítségével megtámadta a határozatot. A civil szervezet beszámolója szerint a kormányhivatal a perben arra hivatkozott, hogy a Nők 40 nevű korkedvezmény célja a nők kompenzálása a gyermekneveléssel és a családi élet fenntartásával összefüggő szerepvállalásukért, de arra nem tudtak válaszolni, hogy akkor miért jár a kedvezmény a gyermektelen vagy egyedülálló nőknek is.
Végül a bíróság kimondta, hogy a kormányhivatal jogellenesen szűkítette le a jogszabályban szereplő „nem” fogalmát a születési nemre. A bírósági döntésnek eleget téve a kormányhivatal végül módosította a felperes nemére vonatkozó adatot a nyilvántartásban, így Elvira 2 év múlva, 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhat.
A Háttér társaság megjegyezte, hogy az Európai Unió Bírósága már 2006-ban, egy brit transznemű nő esetében kimondta: egy, a nemi alapú diszkriminációt a szociális biztonság terén is tiltó EU-s irányelv alapján a transzneműekre az új nemük szerinti nyugdíjkorhatár vonatkozik. Számukra ezért sem volt érthető, hogy a kormányhivatal miért állt bele ebbe az ügybe.