Puccsok a világtörténelemben: a Wagner-csoporttól Julius Caesarig

A beszélgetés elején rögtön tisztáztuk, hogy mi is az alapvető különbség egy puccs és egy forradalom között. A Múlt-kor szerkesztőbizottságának tagja úgy definiálta, hogy a puccs olyan, többnyire katonákkal kierőszakolt, végrehajtott hatalomátvétel, amelyet általában nem támogatnak szélesebb néptömegek. A forradalom esetében ugyanakkor van egy tömeges támogatottság, lásd például az 1848. márciusi eseményeket Pest-Budán. Tehát a néptömegek tisztában vannak azzal, hogy mit szeretnének megváltoztatni, egy olyan helyzetet létrehozni, amely más, mint az előző rendszer volt.

A puccs esetében a hatalmat – a törvények és a politikai többség ellenében – egy szűk és szervezett elit ragadja magához. Ennek kapcsán szó volt a Wagner-csoport minapi lázadásáról, amelynek mögöttes okait fejtegettük. Vajon a zsoldosok vezetőjének politikai ambíciói álltak a zendülés mögött, vagy egyszerű pénzügyi vita robbantotta ki ezt a mindenképpen meglepő, Putyin helyzetét erősen megkérdőjelező lépést?

A sort az orosz, illetve a szovjet történelem közelmúltjának ismert államcsínyjeivel folytattuk. Mintegy 30 éve volt az a híres puccs, amellyel az akkor túlságosan reformer, az egykori Szovjetunió szétrobbantásával fenyegető Mihail Gorbacsov pártfőtitkárt vette házi őrizetbe a szovjet vezetés egy szélsőbalos klikkje, élén Gorbacsov alelnökével és a KGB, a titkosszolgálat vezetőjével. Az államcsíny végét most nem írjuk meg.

Érdekesség, hogy ha az 1917-es bolsevik forradalmat is idevesszük, amely során Lenin és Trockijék hajtottak végre puccsot a tehetetlen Kerenszkij-kormánnyal szemben, és tömegtámogatást tudva maguk mögött indították útjára a későbbi Szovjetuniót, a végét is – ahogyan azt már láttuk – egy puccs keretezte.

Puccsok az elmúlt 100 év magyar történelmében

Furcsa, ma már kissé megmosolyogtató az, ahogyan az I. világháborút követően a felbomlott Osztrák-Magyar Monarchia, az eltűnt Magyar Királyság utolsó uralkodója, IV. Károly kétszer is úgy gondolta, mégiscsak megpróbálja magához ragadni a hatalmat.

Katona Csaba magyarázta el, hogy az akkori nemzetközi légkörben miért volt egyértelmű, hogy Horthy Miklós, az ország kormányzója nem adhatja át a hatalmat, hiszen a környező államok egyáltalán nem akarták, hogy visszatérjen a magyar királyság, amelyhez néhány száz éven át volt némi közük.

És ha már a Szovjetunió történetét is puccsok keretezték, akkor ugyanez elmondható Horthy országlásáról is, hiszen míg az elején sikerrel hárította IV. Károly kísérletét, addig a háború vége felé, 1944 őszén már nem tudta megakadályozni a nyilasok hatalomátvételét és Szálasi rémuralmát.

Puccsot már végrehajtottak kétezer éve is

Ha nem is a klasszikus értelemben, de a római köztársaság fennmaradásáért aggódók végső kétségbeesése vezérelte azokat a szenátorokat, akik több mint egy tucat késszúrással végeztek a kor méltán népszerű politikusával, a birodalmat felvirágoztató, de lassanként az önálló kormányzás felé kacsintó Julius Caesarral.

A történelmet alakító államcsínyekről szóló beszélgetésben még szó volt arról is, hogy 

• vajon miért nem fogták el azonnal Prigozsint, miután félbeszakította a zendülést;
• miként keretezik puccsok az egykori Szovjetunió történetét;
• miért volt eleve esélytelen IV. Károly magyar király két puccsszerű kezdeményezése;
• mi volt a hasonlóság Fidel Castro kubai hatalomátvétele és a Pinochet tábornok vezette puccs között Chilében;
• hogyan csalta lépre Napóleon a francia forradalom jövőjét alakító csoportokat, és ragadta végül magához a hatalmat.

(Borítókép: Katona Csaba. Fotó: Lapat Lili / Index)