Megkezdték a műszaki mentést Kétpónál

2023.07.10. 17:29
A helyszíni vizsgálatok után megkezdték a műszaki mentést Kétpónál, ahol vasárnap délben egy tehervonat több kocsija kisiklott.

Mint arról az Index is beszámolt, július 9-én, vasárnap délben Kétpónál kisiklott egy tehervonatból 9 konténerszállító kocsi, ezzel elzárva mindkét vágányt a forgalomtól. 

A helyszíni vizsgálat után megkezdték a műszaki mentést, de a pálya helyreállítása hosszabb időt fog igénybe venni – közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága a vasúttársaság honlapján hétfőn.

A jobb vágányon egy felsővezeték tartóoszlopa összetört, közel 2 kilométeres szakaszon megrongálódott a vasúti pálya, a sínek és a vasbetonaljak használhatatlanokká váltak, helyenként új pályát is kell építeni – részletezték a károkat.

A bal vágányon sem közlekedhetnek a vonatok, mivel az is megrongálódott, úgynevezett vágánygeometriai hibák keletkeztek. Ezek helyreállításán dolgoznak, illetve a másik vágányon lévő kocsik beemelését készítik elő.

A kár több száz millió forintra becsülhető

–  számoltak be. Hozzátették, hogy a bal vágányon leghamarabb a hét második felében lesz lehetséges a forgalom helyreállítása, egyelőre sebességkorlátozással.

A közlemény szerint a vonatok módosított menetrend szerint, korlátozásokkal, késésekkel közlekednek, egy szakaszon pótlóbuszokkal kell majd utazni és járatkimaradásokra is számítani kell.