Mutatjuk az első magyar fejlesztésű, sugárhajtású harci drónt
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
A Magyar Honvédség a ProTAR F4J légvédelmi célrepülő rendszert mutatta be hétfőn a Veszprém vármegyei Hajmáskéri – Körös-hegyi lőtéren. A merev szárnyú, mintegy 65 kilogramm tömegű, sugárhajtású, pilóta nélküli katonai drón teljesen magyar fejlesztés.
A dróntechnológia egy kiemelt ipari és a védelmi terület Magyarországon
– mondta el Molnár Zsolt. A Rotors & Cams Zrt. vezérigazgatója szerint kevés a drónra kiképzett szakember, ennek ellenére sikerült egy kimagasló műszaki tartalommal bíró fejlesztést kiadni a kezükből.
Nulláról a csúcsra ugrottak a fejlesztések
A ProTAR F4J egy prototípus, amelyet elsősorban katonai kiképzésekre használnak. Nemzetközi szinten kuriózum, hogy ez a magyar fejlesztésű drón kötelékben – egyszerre három légijármű – is tud repülni. Végsebessége körülbelül 500 kilométer/óra, 6000 méter magasra tud felszállni, valamint 75 kilométeres a kommunikációs hatótávolsága. A drón üzemideje körülbelül egy óra.
Amennyiben ez a prototípus jól szerepel a Magyar Honvédségnél, akkor a nemzetközi színtéren is figyelmet fog kapni, és akár exportálni is tudunk belőle
– nyilatkozta az Indexnek Porkoláb Imre dandártábornok. A védelmi innovációért felelős miniszteri biztos szerint a magyar mérnökök egy, a világ élvonalába tartozó kiképzőeszközt fejlesztettek.
Mint mondta: a hadiiparnak komoly hagyományai vannak Magyarországon, a kormánynak mégis szinte a nulláról kellett kezdeni az ágazat fejlesztését. Mindez azonban esélyt is jelent arra, hogy a magyar védelmi ipar a legkorszerűbb technológiákat alkalmazva az élre ugorjon, és exportképes fejlesztésekkel bizonyítsa a magyarok innovációs képességét.
A Rotors & Cams Zrt. a 4iG Nyrt. leányvállalataként jött létre.
A 4iG stratégiája, hogy a vállalatcsoport termékeivel és szolgáltatásaival jelen legyen az egymással immáron sok ponton összeérő informatikai és távközlési szektor minden területén
– mondta el Blénessy László.
A 4iG csoport üzleti általános vezérigazgató-helyettese szerint a 4iG ennek a stratégiának a részeként jelent meg a védelmi iparban, „ahol vállalataink innovatív képességeit és technológiai tudását is kamatoztathatjuk, kiaknázva a szinergiahatásokat.” Szerinte a dróntechnológia egy olyan innovatív határterület, amelyben – az aviatikai ismereteken túl – informatikai, távközlési és védelmi ipari fejlesztési képességekre egyaránt szükség van.
Őszre itt a magyar drónstratégia
Mint arról az Index beszámolt, ősszel kerül a parlament elé a magyar drónstratégia, amely szabályozná a pilóta nélküli légi járművek használatát.
A Palkovics László vezette Magyarországi Drón Koalíció (MDK) kiemelten kezeli a honvédelem szerepét. Terveik között szerepel egy protokoll kidolgozása, amely kiemelten foglalkozik a kritikus infrastruktúrák védelmével. Ilyen például a Paksi Atomerőmű, a Dunai Finomító, különböző egészségügyi ellátó intézmények vagy az ívóvízellátás és -elosztás.
Az orosz–ukrán háború ugyanis bebizonyította, hogy a drónok a modern hadviselés fontos eszközei: viszonylag alacsony az előállítási költségük, valamint hatékonyan használhatók a hadszíntéren és a felderítésben egyaránt.
Az Index nemrég interjút készített Jászai Gellérttel, a 4iG cégcsoport elnökével, akivel többek között a védelmi iparról is beszélgettünk. A teljes cikk ide kattintva érhető el.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)