Berobbantotta a balatoni strandszezont a kánikula
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján az első, esős júliusi hétvégéhez képest a szálláshelyek vendégforgalma a második hétvégére 7 százalékkal nőtt a Balaton partján – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Mint írják, a mobilcellaadatok szerint 12 százalékkal több egynapos látogató fordult meg a Balatonnál az egy héttel korábbi adatokhoz képest. A legnépszerűbb úti cél 26 ezer vendégéjszakával Siófok volt, amit közel 20 ezer eltöltött éjszakával Balatonfüred követett, de sokan utaztak Hévízre, Balatonlellére és Zamárdiba is.
A térség attrakciói közül a siófoki Aranypart szabadstrandot, továbbá a zalakarosi fürdőt és környéküket, valamint a balatonfüredi Tagore sétányt látogatták a legtöbben ezekben a napokban.
A tó idén különösen elkényezteti a fürdőzőket, hiszen nemcsak a víz kristálytiszta, de az előző évinél 19 centiméterrel magasabb is a vízszint. Sőt a vízmagasság idén rendre meghaladja a 2020 óta bármelyik évben mértet.
A tóparti pihenést keresőket az elmúlt öt év fejlesztéseinek köszönhetően 97 megújult strand fogadja, melyek családbarát és akadálymentes szolgáltatásokkal, széles körű sport- és szabadidős lehetőségekkel bővültek.
A magas minőséget igazolja, hogy az MTÜ által idén elindított és a Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület által működtetett védjegyrendszerben elsőként minősített balatoni strand a legmagasabb, ötcsillagos besorolást nyerte el.
A július 1-jén kezdődött hajózási főszezon adatai alapján is az látszik, hogy a Balaton továbbra is rendkívül népszerű. A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) személyhajóinak utasszáma júliusban eddig 7 százalékkal magasabb, mint tavaly ilyenkor. A folyamatosan közlekedő kompokon máris 10 százalékkal nőtt a kerékpárosok száma, az előző évhez képest.
A fürdőzők több hajós kikapcsolódás közül is választhatnak idén: a megszokott programhajók mellett júliusban két tematikus – borkóstolós és komolyzenei – rendezvényhajót is indít a hajózási társaság.
Az MTÜ Kajla-programjának köszönhetően pedig a Kajla útlevelüket felmutató kisiskolások a BAHART személyhajóin is ingyen utazhatnak.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót
Így emlékszik a magyar nyilvánosság.
február 6., 15:57
- Belföld
Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt
Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség
február 6., 14:29
- Belföld
Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit
Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.
február 6., 14:53
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
3 órája
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
1 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
3 órája
- Belföld
Fáklyákkal tüntetett az aHang budapesti csoportja a Szabadság-szobornál csütörtök este
Augusztusóta zajlik vita a kérdésben.
20 perce
- Belföld
Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök
Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.
február 6., 15:11
- Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak
A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.
február 6., 13:58
- Belföld
Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban
Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.
február 6., 15:26
- Belföld
Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított
Az NMHH több rádiót is megbírságolt.
február 6., 13:21
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
5 órája
- Belföld
Evakuálni kellett egy budapesti irodaházat, mert kigyulladt egy autó a mélygarázsban
A katasztrófavédelem videót is közölt az esetről.
február 6., 08:09
- Belföld
Erős antibiotikumoknak is ellenálló baktérium fertőzött meg három beteget az Uzsoki Utcai Kórházban
A kórház elkülönítette az érintetteket.
február 6., 17:03
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Belföld
Tüntetést szervez szombatra a Patent Egyesület a meggyilkolt japán nő ügye miatt
A rendszer hiányosságaira szeretnék felhívni a figyelmet.
február 6., 08:38
- Belföld
Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti
A miniszter három pontban foglalta össze a helyzetet.
február 6., 16:40
- Belföld
Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak
Megvalósulni látszik Lázár János korábbi víziója.
február 6., 17:04
- Belföld
Globális terrorellenes központ Budapestre telepítésére készülhet az ENSZ
A központ feladatairól Szijjártó Péter beszélt.
február 6., 07:52
- Belföld
A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk
Gyurcsány Ferenc is reagált a „listázós” cikkre.
február 6., 13:07
- Belföld
Tombol a járvány, egyre több az influenzás beteg
Friss adatokat közölt az NNGYK.
február 6., 12:58
- Belföld
Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke
A Fővárosi Önkormányzat érvényesítette az elővásárlási jogát.
február 6., 11:41
- Belföld
Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke
Továbbra is kérdéses, kezdeményezik-e az elnök elmozdítását.
február 6., 10:55
- Belföld
Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban
Érdemes tájékozódni, mielőtt útra kelünk.
február 6., 10:57
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
3 órája
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol keződik az idei lomtalanitási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
44 perce
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
6 órája
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
10 órája
- Mindeközben
Robbie Williams egyszer felment Selma Blairhez, de rögtön véget ért a randi, miután kinyitotta a színésznő hűtőjét
11 órája
- Mindeközben
Keleti Andrea: 30 éven keresztül minden összejövetelen azt kellett mondanom, hogy köszönöm szépen, én ilyet nem eszem, fogyókúrázom
13 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
2 órája