Miniszterek sora érkezik az eseményre, ahol Orbán Viktor is beszédet mond

DSC6806
2023.07.18. 05:45
2023. július 18–23. között rendezik a XXXII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort. Az eseményen miniszterek, államtitkárok, valamint ellenzéki politikusok is részt vesznek. A hagyományoknak megfelelően Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond Tusnádfürdőn.

A 32. Tusványos programjáról Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a szabadegyetem alapítója július eleji sajtótájékoztatóján elárulta: harminc sátorban mintegy ötszáz program vár a látogatókra, ezer előadóra és nyolcvanezer résztvevőre számítanak a héten.

Abban bízunk, hogy kormányülést is tudnánk tartani, ha akarnánk, mert legalább nyolc miniszter ígérte részvételét, valamint tucatnyi államtitkár

– tette hozzá a politikus.

Németh Zsolt azt is bejelentette, Orbán Viktor és Tőkés László szombati nagyszínpadi fórumán hangsúlyosan megjelenik majd a béke ideje tematika.

Az idei tábor mottója is ez: „A béke ideje.” A kormánypárti képviselő kifejtette, azért választották ezt, mert rendkívül sűrű volt az élet az elmúlt egy évben, ezt leginkább a háború szóval lehet jellemezni, „úgy gondoljuk, hogy több értelemben is szükségünk van a békességre”. Nagy hangsúlyt helyeznek a nyitottságra, a sokszínűségre, esténként koncerteket tartanak, a rock és a pop mellett népzene is lesz.

A programok kedden kezdődnek, de a hivatalos megnyitó szerdán 10 órától lesz Németh Zsolt, Toró T. Tibor (alelnök, Erdélyi Magyar Szövetség), Potápi Árpád János (államtitkár, Nemzetpolitikai Államtitkárság, Miniszterelnökség), valamint Butyka Zsolt (polgármester, Tusnádfürdő) részvételével.

Rögtön ezután indulnak a kerekasztal-beszélgetések, szó lesz többek között a világrendről és biztonságról Németh Zsolt, Csoma Botond (frakcióvezető, képviselőházi frakció, Romániai Magyar Demokrata Szövetség), Viorel Hrebenciuc (korábbi parlamenti képviselő, frakcióvezető, kormányfőtitkár) és Boris Kálnoky (vezető, Média Iskola, Mathias Corvinus Collegium Alapítvány) névsorral.

A kulturális trendekről Hoppál Péter (miniszteri biztos, Kulturális és Innovációs Minisztérium), Demeter Szilárd (főigazgató, Petőfi Kulturális Ügynökség), valamint Richly Gábor (főtitkár, Magyar Művészeti Akadémia) cserélnek eszmét L. Simon László (főigazgató, Magyar Nemzeti Múzeum) moderálása mellett.

A politikusokon, közéleti szereplőkön kívül sportolókkal is lehet találkozni Tusványoson. Közös beszélgetésen vesznek részt a 2016-os franciaországi futball-Eb hősei: Király Gábor, Nikolics Nemanja, Priskin Tamás, valamint Szalai Ádám.

Kormánypárti–ellenzéki vita is lesz

Csütörtökön több minisztert meghallgathat a közönség, Navracsics Tibor „Az egyetemek szerepe a területfejlesztésben” című kerekasztalon vesz részt, Tuzson Bence leendő igazságügyi miniszter a nemzetállamok szuverenitása beszélgetésen.

Ellenzéki politikusokkal is lehet találkozni Tusványoson, a pártközi vitafórum résztvevői: Kocsis Máté (Fidesz), Molnár Zsolt (MSZP), Kanász-Nagy Máté (LMP), Brenner Koloman (Jobbik), Nacsa Lőrinc (KDNP).

Aznap a választások évének témájában ül egy asztalhoz Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Polgármesterek sem hiányozhatnak a palettáról, a 2024-es önkormányzati választásokkal kapcsolatban Kovács Pétert (XVI. kerület), Karsay Ferencet (XXII. kerület), Nemény Andrást (Szombathely), Antal Árpádot (Sepsiszentgyörgy), Korodi Attilát (Csíkszereda), valamint Soós Zoltánt (Marosvásárhely) hallgathatjuk meg.

A színpadon lesz Lantos Csaba energiaügyi miniszter is Menczer Tamás kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkárral, Németh Szilárd rezsicsökkentési kormánybiztossal, Horváth József nyugállományú vezérőrnaggyal, biztonságpolitikai tanácsadóval, valamint Hortay Olivérrel, aki üzletágvezető a Századvég Konjunktúrakutatónál. A téma: nemzetbiztonság, energiabiztonság és rezsibiztonság.

Orbán Viktor újra beszédet mond

A pénteket sokszereplős nemzetpolitikai kerekasztal nyitja: Bihari Szabolcs (elnök, NYEOMSZSZ – Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége), Bocskor Andrea (európai parlamenti képviselő, Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, Kárpátalja), Zakariás Zoltán (elnök, Erdélyi Magyar Szövetség), Forró Krisztián (elnök, Szövetség-Aliancia), Orban Dušan (elnök, Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség), Jankovics Róbert (elnök, Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége), Pásztor István (elnök, Vajdasági Magyar Szövetség), Potápi Árpád János (államtitkár, Nemzetpolitikai Államtitkárság, Miniszterelnökség, Magyarország), Tánczos Barna (korábbi miniszter, Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium, Románia), Semjén Zsolt (miniszterelnök-helyettes, Magyarország).

„A békéhez erő kell! NATO-csúcs után” – ez már Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és John O'Sullivan, a Danube Institute elnökének témája lesz, Kósa Lajos moderálása mellett.

A tárcavezetők közül Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter is több kerekasztal-beszélgetés résztvevője lesz. Bóka János, leendő Európa-ügyi miniszter és Nagy István agrárminiszter szintén elfogadta a szervezők meghívását.

Pénteken Magyarország jövőjéről vitázik Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára Keresztes László Lóránttal, az LMP országgyűlési képviselőjével. Aznap este Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója vezeti be az érdeklődőket a magyar stratégiai gondolkodásba.

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton 10:30-tól tartja idei tusványosi beszédét.

Orbán Viktor 2022-es tusványosi beszéde a „kevert fajú világról” szóló mondatok következtében nagy visszhangot váltott ki, itt írtunk róla bővebben. A miniszterelnök Tusványoson használta először az illiberális állam kifejezést is, 2014-ben.

A Mathias Corvinus Collegium is várja az érdeklődőket saját sátorral Tusványoson. Terítékre kerülnek a párizsi lázongások: az MCC brüsszeli központját vezető nemzetközileg elismert szociológus Frank Füredi moderálta vitában az MCCfrancia vendégkutatója mellett Gladden Pappin, a Magyar Külügyi Intézet frissenkinevezett vezetője is megszólal. Szó lesz az ukrajnai háborúról Robert C. Casterbiztosnságpolitikai szakértővel, valamint az MCC-s Kiss Rajmund és Demkó Attilarészvételével. Németország szerepét az európai politikában Wolf Illner németalezredes, és a német sajtó egyik képviselője segítségével elemezzük. Anemzetközi kapcsolatépítés témaköréről Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója,valamint Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója fog beszélni.

Az Index az esemény valamennyi napjáról cikkekkel, videókkal és fotókkal jelentkezik.

A politikai, közéleti, kulturális programok mellett koncertek is lesznek Tusnádfürdőn, fellép többek között a Magna Cum Laude, a Pál Utcai Fiúk, a Quimby, az Anima Sound System, a Vad Fruttik, a Parno Graszt, Péterfy Bori, valamint az Ismerős Arcok.

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök előadást tart a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn 2022. július 23-án.  Fotó: Kaszás Tamás / Index)