Videón a gödöllői motoros életveszélyes manővere

2023.07.18. 16:30
Szabálytalanul közlekedő motorost kaptak lencsevégre szombaton Aszód és Gödöllő között.

A felvételt egy autós fedélzeti kamerája rögzítette szombat délután Aszód és Gödöllő között, Gödöllő irányában – közölte a Budapesti Autósok.

Mint írták, a rendszám nélküli motoros két egymással szemben közlekedő autó között száguldott el.

A videó készítője szerint pillanatok alatt jelent meg a gyorshajtó, aki pont akkor előzött, amikor mellette volt az utánfutót húzó, szemből érkező autó. 

Hozzátette, hogy korábban kamionsofőr volt, emellett hivatásos sofőrként buszt is vezet, és már legalább 10 éve oktató, de a motoros száguldozása már „neki is sok volt”.

Újraírják a KRESZ-t az Árpád hídi gázolás miatt

Ahogy beszámoltunk róla, július 1-jén a hajnalban egy módosított, 690 lóerős Mercedes AMG az Árpád hídon haladt a budai irányba, amikor a sofőr elvesztette uralmát az autó felett, majd többször megpördült, és átszakítva a szalagkorlátot elgázolt egy biciklist. A RACE-001 rendszámú kocsi ezek után továbbcsúszott, nekiment egy autónak, majd a fejére fordulva állt meg. A 26 éves kerékpáros életét már nem tudták megmenteni.

Pár nappal később kerékpárosok tüntettek az Árpád hídnál és a rendőrség Teve utcai székházánál is, hogy teremtsenek biztonságosabb közlekedési feltételeket a közutakon mindenki számára. Lázár János építési és közlekedési miniszter a július 11-én tartott sajtótájékoztatón bejelentette: megkezdték a KRESZ felülvizsgálatának az előkészületét, mert az jelenleg nem ad megfelelő választ a megváltozott közlekedési viszonyokra.