Már több mint 150 ezer előfoglalás érkezett a fővárosba a Magyar Nagydíj idejére

2023.07.20. 13:21
Idén 38. alkalommal rendezik meg a Hungaroringen a Magyar Nagydíjat. Eddig több mint 150 ezer előfoglalás érkezett Budapestre a futam idejére: a Formula–1-rajongók 70 százaléka 4 és 5 csillagos szállodákban foglalt magának szállást.

„A mogyoródi Formula–1-es pályát különösen kedvelik a rajongók, amit az is jól mutat, hogy a tavalyi Magyar Nagydíj hétvégéjén közel 300 ezren látogattak ki a Hungaroringre, a futamot pedig 100 ezren nézték a lelátókról” – fogalmazott Suhajda-Molnár Anikó.

A Magyar Turisztikai Ügynökség turizmus stratégiai megvalósításért felelős vezérigazgató-helyettese a Magyar Nagydíjjal kapcsolatban elmondta:

az idei versenyre szóló bérletek és a vasárnapi jegyek minden korábbinál gyorsabban fogytak el.

Szerinte a verseny nem csak sportélményt nyújt, a turisztikai forgalom és az országimázs szempontjából is jelentős esemény. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) információi alapján már most több mint 150 ezer előfoglalást regisztráltak a fővárosi szálláshely-szolgáltatók a versenyhétvégére, ami közel 40 százalékkal haladja meg az egy héttel korábbi foglalási adatokat.

Egyesült Királyság, Németország és Hollandia

A Magyar Turisztikai Ügynökség által létrehozott NTAK adatai alapján a július 21–23. közé eső budapesti vendégéjszaka-foglalások több mint 70 százaléka külföldiektől érkezett. Hagyományosan a futam idején a legtöbben az Egyesült Királyságból, Németországból, Hollandiából és Lengyelországból érkeznek hazánkba.

Így van ez idén is, az előfoglalási adatok alapján a beutazói rangsor élén az Egyesült Királyság áll több mint 14 ezer foglalással, Németország és Hollandia pedig közel 7-7 ezerrel a képzeletbeli turisztikai dobogó második és harmadik fokára léphetnek fel, míg a lengyelországi látogatók több mint 5500 előfoglalással ezúttal a 4. helyet szerezték meg.

Amellett, hogy valóságos „turistamágnes” a hazai rendezésű Formula–1-es futam, a szurkolók a szabadidős turistákhoz képest általában hosszabb ideig tartózkodnak Magyarországon, többet költenek, és gyakrabban vesznek igénybe magas minőségű szállással, vendéglátással kapcsolatos szolgáltatásokat.

Ezt mutatják az idei NTAK-adatok is:

a budapesti szállodai előfoglalások 58 százaléka 4 csillagos, 12 százalékuk pedig 5 csillagos hotelekbe szól.

A magas minőségű fővárosi szállodák várható szobakapacitás-kihasználtsága átlagosan 20-30 százalékponttal lesz magasabb a mogyoródi futam előtti hétvégéhez képest, de nagy forgalomra számíthatnak a magánszálláshelyek is.

Sportturizmus és országimázs 

Mint a közlemény fogalmaz, a sportturizmus az egyik leggyorsabban növekvő turisztikai szegmens. Az olyan nagyszabású sportesemények, mint amilyen a Magyar Nagydíj, az Európa-liga-döntő vagy az augusztusi Atlétikai Világbajnokság, nem csak katalizátorai a hazai turizmusnak, jelentős országimázs-formáló erővel is bírnak.

A vezérigazgató-helyettes szerint a látogatók megosztásaikkal mind személyesen mondják el, milyen élményekkel teli, biztonságos úti cél hazánk.

„Mindemellett pedig később nagyobb eséllyel térnek vissza családjuk, barátaik körében, hogy immár nem szurkolóként, hanem turistaként fedezzék fel hazánkat” – emelte ki Suhajda-Molnár Anikó, az MTÜ turizmus stratégiai megvalósításért felelős vezérigazgató-helyettese a Magyar Nagydíj kapcsán.