Akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat a barátnőjével végző angyalföldi gyilkos
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
A XIII. kerületben, egy Véső utcai lakásban 2023. július 13-án éjjel holtan találtak egy fiatal nőt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett miatt rendelt el nyomozást, a feltételezett elkövető ellen elfogatóparancsot adtak ki. A hatóságok mellett az alvilág és a fejvadászok is keresték a 27 éves barátnője meggyilkolásával gyanúsított férfit.
A férfiról később kiderült, hogy brutálisan megverte, majd összeszurkálta barátnőjét, aki azonnal belehalt sérüléseibe. Kedden kora délután véget ért az ötnapos hajsza, a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály egységei elfogták T. Róbertet, a XIII. kerületi emberölés gyanúsítottját.
A napokban sajtótájékoztatót tartott a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Csécsi Soma rendőr alezredes elmondta,
a keresett férfit a Római-parton látták, erről több bejelentés is érkezett a BRFK-hoz. Ezt követően több egység is a helyszínre érkezett, megkezdték a helyszín szisztematikus átvizsgálását. Az öt nappal később elfogott férfi a kihallgatásán elmondta, hogy öngyilkos akart lenni, a bűncselekmény elkövetése után az Északi vasúti összekötő hídra ment fel, majd egy romos épületben bujkált – nem messze onnan fogták el a rendőrök. A bűncselekményt beismerte, teljes körű, feltáró beismerő vallomást tett.
Csécsi Soma hozzátette, a férfi kihallgatásán azt is elmondta, amikor a bűncselekményt elkövette, elmenekült a tett színhelyéről, de onnan az utcára érve azt tapasztalta, hogy esett az eső, így visszament a lakásba, ahol a bűncselekményt elkövette, magához vett egy esernyőt, majd távozott.
Rossz pszichés állapotban van az angyalföldi férfi
T. Róbert ügyvédje, Somos Zoltán szerint a férfi meglehetősen rossz pszichés állapotban van, de választékosan beszél és kulturált ember benyomását kelti.
Hagyott egy búcsúlevelet a lakásban, amiben leírta, hogy nem is tudja, miért követte el, borzasztóan szereti a lányt, nagyon megbánta a cselekmény elkövetését, és véget fog vetni az életének
– ezt mondta az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottjának ügyvédje az RTL-nek.
T. Róbert a bujkálás közben többször is kisétált az északi összekötő hídra, az életének azonban nem vetett véget. Ügyvédje, Somos Zoltán a kihallgatáson találkozott védencével először, aki akkor már több napja nem evett, zilált állapotban volt.
Akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat
Sajtóhírek szerint T. Róbert nem adott kellő szabadságot barátnőjének, a kihallgatásán azt mondta, a tragédia estéjén ő akart szakítani M. Petrával. Hogy tényleg betegesen féltékeny volt-e a férfi, arról a szemtanúk meghallgatása után dönt a bíróság.
Meghallgatnak olyan ismerősöket, barátokat, adott esetben volt barátnőt, aki információval tud szolgálni arról, hogy a védencemnek milyen volt a személyisége, mit lehet róla tudni, milyen jellemű ember volt. Azért nagyon fontos, hogy miért és hogyan követte el az emberölést, mert jelen pillanatban ez alapesetben egy 5-től 15 évig terjedő emberölés, ebben nyomoz a hatóság. Ugyanakkor, ha bármilyen minősítő körülményt megállapítanak az ügyben, akkor ez akár 10-től 20 évig vagy életfogytiglani szabadságvesztéssel büntetendő is lehet
– mondta Somos Zoltán.
Ilyen lehet a különös kegyetlenséggel vagy akár az aljas indokkal történő elkövetés, amibe a féltékenységből elkövetett emberölés és a bosszú is beletartozik. Az ügyészség szökés és elrejtőzés veszélye miatt kérte a férfi letartóztatását, csak a letartóztatást tartják törvényes lehetőségnek.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.