Pert vesztett a minisztérium, új részletek derülhetnek ki egy nagy projektről

2023.07.29. 12:33
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője pert nyert az Energiaügyi Minisztériummal szemben. A politikus közölte, ennek értelmében ki kell adni az MVM Zrt.-vel kapcsolatban 2019–2020-ban hozott tulajdonosi határozatokat.

Tóth Bertalan úgy fogalmazott, hogy „két és fél éve titkolózik az Orbán-kormány a Mátrai Erőmű túlárazott, mutyigyanús megvásárlásának körülményeiről és az MVM-mel kapcsolatos kormányzati tervek részleteiről”.

A politikus ezért 2021 januárjában közérdekű adatigénylési kérelemmel fordult a kormányhoz, hogy megtudja, milyen tulajdonosi döntések születtek 2019-ben és 2020-ban. „Ebben az időszakban vette meg ugyanis közpénztízmilliárdokért az állami MVM a Mészáros Lőrinc által »legatyásított« Mátrai Erőművet, és ebben az időben hozott a kormány különböző stratégiai döntéseket az MVM-mel kapcsolatban” – jegyezte meg a szocialista frakcióvezető a Facebook-oldalán.

A bíróság első- és másodfokon is adatkiadásra kötelezte a kormányt, de Orbánék az ítélet végrehajtása helyett felülvizsgálati kérelemmel fordultak a Kúriához, amely idén januárban – az ügy »különös bonyolultsága vagy kiemelt társadalmi jelentősége« miatt (hogy pontosan melyik ok miatt, ezt már nem fogjuk megtudni) – ötfős tanácsban eljárva, az ítéleteket hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A megismételt eljárásban – eleget téve a Kúria iránymutatásainak is – végül pontosan ugyanaz az ítélet született, mint 2021 szeptemberében. A megismételt eljárásban hozott ítélet immár jogerős

– részletezte Tóth Bertalan, hozzátéve: „54 416 forint költségtérítés ellenében 15 napon belül megismerhetővé kell tenni az MVM Zrt.-vel kapcsolatban 2019–2020-ban hozott tulajdonosi határozatokat”.