Félholtra vertek egy buszvezetőt Pécsett

2023.08.01. 18:42
Félholtra vertek egy buszvezetőt Pécsett, ezért a Volán a rendőrség, az önkormányzat és a közterület-felügyelet összefogását sürgeti a hasonló esetek elkerülése érdekében. Legutóbb Tárnokon történt hasonló támadás, akkor két év börtönt kapott az elkövető.

Baranya vármegye székhelyén súlyos támadás érte a Volánbusz egyik munkatársát hétfőn – számolt be az esetről a Pécs Aktuál. A regionális portál szerint az autóbusz-állomás területén három agresszív, feltehetőleg valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt álló személy megtámadta, ütötte és rugdosta a buszsofőrt. 

A beszámoló szerint az állomáson egy szolgálatot teljesítő biztonsági őr hívott erősítést, és értesítette a rendőröket. Végül a sofőrt mentő szállította kórházba: a férfi fej-, borda- és bokasérüléseket, valamint súlyos zúzódásokat szenvedett a támadás következtében.

A Volán feljelentést tesz az ügyben

A Volán egy kommünikében közölte, hogy a támadás fizikailag és lelkileg is nagyon megviselte a kollégájukat, aki a gyógyulása érdekében kénytelen volt táppénzre menni, így a munkából több napra kiesik. Pécsett nem ez volt az első ilyen eset. A Volánbusz már korábban is szorgalmazta a rendőrség, az önkormányzat és a közterület-felügyelet összefogását, hogy el tudják kerülni a hasonló incidenseket.

A MAGYAR JOGSZABÁLYOK SZERINT AZ AUTÓBUSZ-VEZETŐK KÖZFELADATOT ELLÁTÓ SZEMÉLYEK, EZÉRT AZ ŐKET ÉRT TÁMADÁSOK BŰNCSELEKMÉNYNEK MINŐSÜLNEK.

Márciusban Tárnokon ért támadás egy sofőrt. Az elkövetőt gyorsított eljárásban két év börtönre és két év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság.

Igyekszünk megoldást találni a helyzetre, és azonnali intézkedéseket teszünk kollégáink testi épségének védelmében, alapítványunk pedig – ahogy a korábbi, hasonló eseteknél – természetesen segítséget nyújt munkatársunknak

– írta a Volán a közleményében.

A Volánbusz jelezte, minden hasonló esetben megteszi a szükséges lépéseket. A busztársaság természetesen ebben az ügyben is feljelentést tesz.