Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMPontot tett az aszpartámról szóló vita végére az Agrárgazdasági Kamara
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
A közlemény szerint az édesítőszer kockázati besorolásának módosítása ugyan nagy vihart kavart a médiában, ám a tudomány jelen állása szerint nincs ok a pánikra.
A NAK tájékoztatása szerint, mivel a szakértői bizottság az elfogadható napi beviteli értékét a korábbi 40 milligramm/testtömegkilogramm szinten tartotta, ezért az élelmiszeripar szereplőinek sem kell változtatniuk a receptúrán.
Ha mégis az aszpartám kiváltása mellett döntenek, azt csak a fogyasztói hangulat indokolja
– tették hozzá.
Emlékeztettek, hogy a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC), az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákkutató ügynöksége, valamint a FAO Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet Élelmiszer-adalékanyagokkal foglalkozó Vegyes Szakértői Bizottsága (JECFA) július 14-én közzétette az élelmiszeriparban használt és engedélyezett édesítőszer, az aszpartám egészségre gyakorolt hatásainak értékelését.
Az emberi karcinogenitás korlátozott bizonyítékára hivatkozva az IARC az aszpartámot a lehetséges, hogy rákkeltő az ember számára csoportba sorolta.
Ez azt jelenti, hogy közvetlen bizonyítékok nem állnak rendelkezésre, hogy az emberben a rákos megbetegedés kialakulását elősegíti az aszpartám, viszont állatkísérletekben már mutatkoztak olyan eredmények, amelyek bizonyos dózis feletti bevitel esetén rákos sejtek kialakulását elősegíthetik
– olvasható a közleményben.
Úgy folytatták, hogy egy liter diétás üdítő a Magyar Élelmiszerkönyv szerint legfeljebb 600 milligramm aszpartámot tartalmazhat. Ez azt jelenti, hogy egy 60 kilogrammos embernek 4 litert kellene elfogyasztania minden nap, hogy valóban kockázatot jelentsen számára.
A tejalapú desszertek esetében 1000 milligramm per kilogramm a maximálisan felhasználható mennyiség. Ez egy 15 kilogrammos gyermek esetében azt jelenti, hogy több mint fél kilogramm terméket kéne minden nap elfogyasztania, hogy valóban kockázatot jelentsen számára az aszpartám – írták a közleményben.