Repülőgép-kapitányok, akik többet keresnek Orbán Viktornál

DSC3691
2023.08.06. 09:03
Évente több száz pilótát tervez felvenni a magyarok által jól ismert két fapados légitársaság – mondta az Indexnek Bánki Róbert. Annak ellenére, hogy a kereskedelmipilóta-szakszolgálati engedély egy kisebb méretű városi lakás árába is kerülhet, az Airwin igazgatója szerint megtérülő befektetés. Bánki Róbert egyébként Magyari Gábor kollégájával közösen felelős azért, hogy a négy magyar űrhajósjelölt pilótaengedélyt szerezzen a Hunor programban.

„Ha felszállsz, akkor ezzel a géppel kell lejönnöd. Nincs ejtőernyő, nincs B terv. Ezért kell megfelelő gyakorlatot és tudást szerezni a felkészülés során” – mutat rá Bánki Róbert. Az Airwin Aviator School alapító-igazgatója szerint egyre többen szeretnének Magyarországon légijármű-pilóta-engedélyt szerezni.

Hobbiként viszi a pénzt, hivatásként sokat hozhat a konyhára

Sokan, főként a nagyobb anyagi lehetőséggel rendelkezők kedvtelésből vágnak bele, például hogy barátaikat vagy családjukat időnként elvihessék olyan közeli helyekre, mint Horvátország vagy Ausztria. 

Egy-egy gép fenntartása, valamint szervizelése azonban komoly összeget visz el a családi büdzséből. Az egymotoros kisrepülőink, ha csak a hangárban állnak, havonta sok ezer euróba kerülnek a cégnek. Okos ötlet a hobbipilótáktól, hogy egyesületeket kezdtek el szervezni, és összefognak, hogy közösen tartsanak fent egy-egy kisgépet

– közölte az Airwin igazgatója, hozzátéve, hogy cégüknek 6 egymotoros és 1 kétmotoros gépe van. Ezeken a kisrepülőkön folynak az oktatások, és törekednek arra, hogy minél többet legyenek a levegőben, mert ez jelent bevételt a repülős iskolának.

A hobbipilóták mellett komoly az érdeklődés a hivatásospilóta-engedély megszerzésére is.

A világszerte élénkülő turizmus miatt a nagy légitársaságok komoly fejlesztésekbe kezdtek, és folyamatosan vásárolnak nagy utasszállító gépeket.

„A Wizz Air nagyjából hetente fog egy-egy repülőt átvenni idén. Nekik sok száz, a Ryanairnek csaknem ezres nagyságrendben lesz szüksége pilótákra évente” – számol be a trendekről Bánki Róbert. A pilótaoktató szerint, míg egy kisgépre egy éven belül jogosítványt lehet szerezni, addig a légitársasági pilótaengedély több éves folyamat. „Drága, sok gyakorlás és türelem kell a hivatásospilóta-engedélyhez, de kitűnő befektetés, mert nagyon jól megtérül” – állítja az igazgató.

A kezdő pilóták bére 1 millió forint körül van, míg egy kapitány Európában 3-4 millió forintot is kereshet.

Kínában és az USA-ban – ahová csábítják az európai pilótákat – akár 9 és fél millió forintot is megkaphat dollárban az ottani légitársaságoktól.

Beindult a pilótaképzés az egyetemeken

Magyarországon jelenleg az Óbudai Egyetemen, a Milton Friedman Egyetemen, a Műegyetemen, Debrecenben és Nyíregyházán alap- és mesterdiplomás képzésben lehet pilótajogosítványt szerezni.

„Az Airwin a Milton Friedman Egyetem és az Óbudai Egyetem számára biztosít gyakorlati terepet” – mondja Bánki Róbert, aki alapdiplomáját az Izraeli Műszaki Egyetemen, a mesterszakot pedig a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME) végezte el.

Posztgraduális képzésben 24 millió forint egy három szemeszter időtartamú kurzus, alapképzésben 30 millió körül van a hét szemeszter.

Az egyetemi oktatásnak az az egyik előnye, hogy igényelhető a diákhitel, amiből fedezni lehet az oktatás teljes költségét. A Debreceni Egyetemen 2018-ban indult meg az angol nyelvű pilótaképzés, míg BME-en egy évvel korábban jelentették be az új szak indítását. Az egyetemi diploma mellett a diákok kereskedelmirepülőgép-vezető jogosítványt kapnak.

Egy légitársasági pilótának a jogosítvány mellett még szüksége van egy típusengedélyre is, ami viszont már repülőgéptípus- és légitársaság-függő. Minden repülős cég maga szereti kiképezni a pilótáit az általuk használt típusokra, így a típusengedélyeket ők adják ki. Az Index korábban már részletesen foglalkozott azzal, hogy a WizzAir milyen lehetőségeket kínál azoknak, akik kereskedelmipilóta-szakszolgálati engedély megszerzésében gondolkodnak. 

Aki Airbusra szerzett jogosítványt, az ugyanazzal a papírral nem vezethet egy másik társaságnál Boeinget

– hívja fel a figyelmet az igazgató, aki hozzáteszi: egy katonai pilótának – aki high-tech vadászgépeket vezetett korábban – szinte elölről kell kezdeni a tanulási folyamatot.

Kevesen tudják, hogy – leginkább az emberi mulasztások miatt – egy kisgép vezetésében rengeteg kockázati tényező van, míg egy nagy utasszállítónál már minimális a hibázási lehetőség. Egy-egy utasszállító vezetése szinte teljesen automatizált, a tervezéskor igyekeztek az emberi tényezőt minimálisra csökkenteni.

Veszélyesebb egy taxival a repülőtérre utazni, mint egy nagy géppel egy másik kontinensre

– jegyzi meg a pilótaoktató, aki barátjával, Magyari Gáborral oktatja a magyar űrhajósjelölteket is. A négy fiatalember – Kapu Tibor, Cserényi Gyula, Schlégl Ádám és Szakály András – kiképzésének része egy kisgépes légijármű-pilóta-engedély megszerzése is. „A srácok láthatóan nagyon élvezik a repülést, nagyon motiváltak, és sokat gyakorolnak a szimulátoron is” – enged az igazgató bepillantást a HUNOR űrhajósprogram részleteibe.

Csak 3 másodpercen múlt a tragédia

Bánki Róbert szerint ha egy pilóta nem képes kizárni a problémáit, és nem tud koncentrálni, akkor inkább ne vezessen repülőt. Ugyanis a levegő az ember számára nem természetes közeg, így minden apró részletnek jelentősége lehet. Beszámolt egy ominózus esetről, amikor oktatórepülésre vitte egyik tanítványát. Minden jól ment addig a pillanatig, amíg egy német repülő nem került velük szembe.

A kisgép nem akart kitérni, a tanítványom pedig teljesen lefagyott. Csak 3 másodpercen múlt az egész! Ha épp a cipőmet kötöm be, és nem veszem észre azt a német gépet, szinte biztos, hogy ott maradtunk volna

– eleveníti fel a szörnyű esetet az oktató.

Magyari Gábor barátja és kollégája már nem volt ilyen szerencsés 2016-ban. Egy román pilóta barátjával utazott Győr felé egy kis Cessnával. Az ismerőse – aki egy kitűnően képzett pilóta volt  vezette a Cessnát. A hatalmas köd rossz látási viszonyokat teremtett. A román pilóta túl alacsonyan repült, és a kisgép a Gerecse hegynek ütközött. A pilóta szörnyethalt, Gábornak évekig tartott a felépülés. Az egykori űrhajós, Magyari Béla fia később úgy nyilatkozott, hogy egy repülőben nem lehetsz csak utas, jelezned kell a veszélyt még a profi pilótáknak is.

Nagyon örülök, hogy ez a tragédia nem riasztotta vissza Gábort, aki tehetséges, jó pilóta. Ma is repül, sőt pilótákat oktat

– állítja Bánki Róbert.

(Borítókép: Bánki Róbert. Fotó: Kaszás Tamás / Index)