Orbán Viktor szerint jól vizsgázott az árvízvédelem
A kormányfő meghallgatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) védelmi szervének jelentését az eddig elvégzett munkáról és a további feladatokról. Megállapították:
az elmúlt években végrehajtott árvízvédelmi fejlesztések és az új létesítmények jól vizsgáztak.
A szakemberek helytállnak és képesek megvédeni az emberek biztonságát és vagyonát az árvizektől. Orbán Viktor köszönetet mondott a munkájukért.
Jöhet az árhullámok
Ahogy azt korábban megírtuk, rekordközeli árhullámokat is hozhat a rendkívüli mennyiségű és kiszámíthatatlan augusztusi csapadék a magyarországi folyókon. Az elmúlt két napban hullott csapadék már árhullámokat indított el a Dunán, a Rábán, a Murán, a Dráván, a Sajón, a Tarnán és a Zagyva folyón is – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság pénteken.
Mint a közleményben írták, pénteken megkezdte működését a vízügy országos műszaki irányító törzse, mert több igazgatóság munkáját kell összehangolni a következő napokban, mivel több napig, több hullámban kell jelentős csapadékra számítani. A Rába-Répce, a Mura, a Felső-Dráva és a Zagyva-Tarna vízgyűjtőjén jelentős, az előre jelzettet meghaladó mennyiségű eső hullott.
ennek hatására intenzív vízszintemelkedés indult meg a Rába, a Mura és a Zagyva folyókon.
Az igazgatóság közlése szerint az Országos Vízjelző Szolgálat számításai alapján a következő hat napban a Duna vízrendszerén a Dunán Nagybajcsnál az elsőfokú, a Rábán, a Murán és a Dráván a harmadfokú árvédelmi készültségi szintet meghaladó vízállás várható.