Újabb részletek derültek ki a hétfői budapesti gyilkosságról

2023.08.14. 19:57
Feltételezhetően egy köztiszteletben álló mérnök gyermeke gyilkolhatta meg az édesanyját egy XVI. kerületi, Fertály utcai lakásban. Az elkövető magával is végezni próbált, de nem járt sikerrel, őt kórházba szállították.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába 2023. augusztus 14-én 5 óra 30 perckor érkezett a bejelentés, hogy egy XVI. kerületi, Fertály utcai lakásban egy asszonyt megszúrtak.

Az 58 éves nő a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

A BRFK XVI. Kerületi Rendőrkapitányság egyenruhásai a feltételezett elkövetőt, az áldozat 24 éves fiát – aki magát is megsebezte – a helyszínen elfogták. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett miatt indított nyomozást. A férfit a mentők rendőri kísérettel kórházba vitték. 

Beismerte tettét 

Azóta a fővárosi nyomozók a 24 éves férfit emberölés bűntett miatt őrizetbe vették, és gyanúsítottként kihallgatták. A Metropol szerint a férfi  beismerő vallomást tett a kihallgatásán. 

A környéken élők döbbenten álltak az eset előtt, az ott élő családot mindenki nyugodt, csendes embereknek ismerte.

Bár nem voltak túl barátkozósak, soha nem volt velük semmi gond, nem balhéztak. Még tegnap beszélgettem is velük. Ma hajnalban sem hallottunk vagy láttunk semmit, már csak az egymás után beforduló rendőrautókra és a mentőkre lettünk figyelmesek reggel hat körül

 – mesélte az egyik utcabeli a Metropolnak.

A bulvárlap azt is közölte: az elkövető apja egy köztiszteletben álló mérnök volt, aki több alkalommal is segített a környékbelieknek, ha gondjuk akadt valamiben.

Ha bajban van, vagy másért aggódik

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat: +36-80-20-55-20

A Kapcsolj egyből projekt honlapja: https://www.kapcsoljegybol.hu

Magyar Lelki Elsősegély Szolgálatok (LESZ) segélyvonala: 116-123

Az Ifjúságért Mentálhigiénés Szövetség (IMSZ) a 137-000-s zöldszámon érhető el, hétköznapokon 17–21 óra között. Az IMSZ-ről bővebb információt itt talál: http://www.ifjusagi-lelkisegely.hu.