Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMEgymilliárd forinttal több pénz jut idén az egészségügyi dolgozók béremelésére
Több mint egymilliárd forint többlettámogatást fordít a kormány az egészségügyben dolgozók idei béremelésére – derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
Az egészségügyben dolgozókat érintő béremelések végrehajtása érdekében a kormány „felszólítja a pénzügyminisztert, hogy a kultúráért és innovációért felelős miniszter bevonásával gondoskodjon 1 063 340 000 forint többletforrás biztosításáról” – olvasható a közlönyben.
A mostani béremelés azokra vonatkozik, akik az egészségügy gazdasági, műszaki, pénzügyi vagy számviteli területein tevékenykednek.
Mint írtuk, az ápolók és egészségügyi szakdolgozók bérét júliusban 18 százalékkal emelték meg. Az emelt összegű fizetést augusztus elején kapták meg először.