Ezekben a városokban lesz tűzijáték augusztus 20-án

További Belföld cikkek
A nemzeti ünnepeken több állami múzeum ingyen látogatható, így augusztus 20-án Budapesten például a Szépművészeti, a Néprajzi és a Nemzeti Múzeum tárlata is díjmentesen megtekinthető, csakúgy mint a budai várban a Nemzeti Galéria, valamint a Sziklakórház is. A fővároson kívül többek között a Szentendrei Skanzen, Mezőkövesd Matyó Múzeuma, Szolnok repüléstörténeti RepTár kiállítása, Makón a József Attila Múzeum, Debrecenben a Déri Múzeum, Keszthelyen a magyar tenger halait és történetét bemutató Balatoni Múzeum is szabad belépést biztosít az államalapítás napján. A gyulai vár, Békéscsabán a Munkácsy Mihály Múzeum, Szegeden a Móra Ferenc Múzeum, Kaposváron a Rippl-Rónai Múzeum szintén ilyen lehetőséget kínál augusztus 20-án.
Szent István-napon a nagyvárosok mellett kisebb településeken is lesznek programok, több száz eseményt hirdettek meg országszerte, amelyekkel nemcsak a felnőtteknek, a gyerekeknek is kedveznek. Az események sora a tradicionális kenyérszenteléssel veszi kezdetét, majd sok helyen tűzijátékkal zárul. Az alábbiakban a legnagyobb városaink rendezvényeit vonultatjuk fel, de szinte kivétel nélkül minden hazai település készül programokkal az államalapítás napján, erről érdemes az önkormányzatok honlapjáról, illetve a község, város közösségi oldaláról tájékozódni.
Debrecen – Virágkarnevál
A budapesti mellett az egyik legismertebb hazai augusztus 20-ai program a virággal borított kocsik felvonulása Debrecenben. A virágkonvoj reggel 9 órai kezdettel indul a Rózsa utcától a Nagyerdei Stadionig tartó útvonalon. A szervezők tájékoztatása szerint több száz szobrász és kivitelező dolgozott a száraz- és élővirág-kompozíciók megalkotásán. Aki lemarad a virágkocsik reggeli felvonulásáról, az aznap délután kiállítás formájában még láthatja őket különleges veteránautók társaságában a Nagyerdei Stadionban, ahova 2000-2500 forintos jegy megváltásával lehet belépni. A karneváli hét hétfőn vette kezdetét, a városban számos helyre kikerültek a szirmokkal borított műalkotások, megnyílt a kézműves vásár, a sörkert. Az államalapítás napját az ünnepélyes zászlófelvonulással nyitják meg a Kossuth téren 8.20-kor, a programsorozat ugyanitt az esti Boban Marković-koncerttel, majd Náksi Attila fiesztájával zárul. A részletes programról a rendezvény honlapján tájékozódhat.
Miskolc
Miskolcon sem lesz esti tűzijáték, az ünnepi programsorozatot a Népkertben szintén az országzászló felvonásával nyitják meg. A Szent István térre érkezik az aratókoszorús díszmenet az új kenyérrel, amit a történelmi egyházak együtt áldanak meg. Mazsorett, néptánc, népzenei, mese- és bábelőadásokkal készülnek több helyszínen, az Erzsébet és a Városháza téren, ahol este 20 órai kezdettel Heincz Gábor „Biga”, a Csender zenekar, valamint a Grund, a Vígszínház fiúzenekarának koncertjével zárul az ingyenes rendezvénysorozat, amiről bővebb információt az esemény Facebook-oldalán találhat.
Szeged
Az államalapítás ünnepéhez kapcsolódó programsorozat idén is háromnapos lesz, ami már augusztus 18-án, pénteken elindul a Széchényi téren. Napközben gyermekműsorokkal, fúvószenekari találkozóval, este pedig utcabállal valamint nagykoncerttel várják az érdeklődőket. Péntek este a Balkan Fanatik, 19-én, a The Carbonfools, 20-án Hevesi Tamás lép fel. A kézműves vásár mellett pedig borászatok, sörfőzdék is kitelepülnek a térre. A Szent István-napot a városháza előtt fél tízkor térzenével, majd zászlófelvonással nyitják meg, este 21 órától pedig a rakpartról lehet megnézni az ünnepi tűzijátékot. A részletekről itt talál bővebb információt.
Pécs
Szintén háromnapos minifesztivállal készül a hétvégére a város. Számos borász, vendéglős, kistermelők várják a látogatókat, tematikus sétákkal, irodalmi eseményekkel és családi foglalkozással készülnek a szervezők. A Püspöki Palota kertjében gyermekprogramok, a Rózsakertben gyerekkoncertek, a Dóm téren kenyéráldás és termelői piac lesz. A Sétatéren pajtaszínház, népzenei koncert lesz, majd Szabó Balázs bandájával zárják az estét, a szórakozni vágyók ezt követően a Széchenyi téren 23 óráig a rockabilly partyn rophatják. A részletes programról itt lehet olvasni.
Győr
Péntek estétől egész vasárnap estig tartó ingyenes koncertsorozattal várják a látogatókat a Szentlélek térre. A gyerekek szórakozására vidámpark és légvárak szolgálnak, kézműves vásár, streetfood- és italstandok települnek ki a térre az államalapítás háromnapos ünnepére. További részletek az esemény közösségi oldalán találhatóak.
Nyíregyháza
A Folk félhetet már augusztus 18-án megnyitják a Kossuth téren, ahol három napon át fellépnek a helyi néptáncegyüttesek, folklórzenekarok. Az államalapítás ünnepsége ugyanitt augusztus 20-án a kenyérszenteléssel veszi kezdetét, majd kitüntetések és a város díszpolgári címének átadása következik, este Lakatos Mónika és a Bürkös zenekar lép fel, majd 22 órakor kezdődik a tűzijáték.
Szent István-napi halászléversenyek
Dunaföldváron a Duna-parti sétányon idén is megrendezik az ünnepi Halászléfesztivált, ahol zenés műsorok mellett gyermekprogramok is lesznek, este a Kelemen Kabátban zenekar ad koncertet, majd tűzijátékkal zárják a Szent István-napot. További részletekről itt tájékozódhat.
Az ünnep alkalmából egy nappal korábban, augusztus 19-én Gyomaendrődön szintén halászléfőző verseny lesz, méghozzá a XXV. nemzetközi, amit az Erzsébetligetben rendeznek meg stand up-, néptáncelőadásokkal, mazsorettel és gyermekprogramokkal. A részletes műsor itt érhető el.
Itt lesz tűzijáték az országban
Ahogy a CsodalatosMagyarorszag.hu is részletezi, az alábbi településeken a következő időpontokban lehet tűzijátékra számítani:
- Békéscsaba, augusztus 20., 21.15
- Budapest, augusztus 20., 21.00
- Cegléd, augusztus 20., 21.00
- Ceglédbercel, augusztus 20., 21.45
- Dévaványa, augusztus 20., 21.00
- Dunaföldvár, augusztus 20., 21.00
- Eger, augusztus 20.
- Füzér, augusztus 19., 21.30
- Gyula, augusztus 20.
- Hajdúböszörmény, augusztus 19.
- Heves, augusztus 19., 21.30
- Hódmezővásárhely, augusztus 20., 22.10
- Iváncsa, augusztus 19., 22.00
- Kaposvár, augusztus 20., 22.00
- Kazincbarcika, augusztus 20., 21.15
- Kistarcsa, augusztus 20., 22.00
- Makó, augusztus 20., 22.00
- Martfű, augusztus 20., 22.00
- Mezőberény, augusztus 20., 22.00
- Nagyatád, augusztus 20., 21.30
- Nagymaros, augusztus 19., 21.15
- Polgárdi, augusztus 20., 21.45
- Rácalmás, augusztus 19., 23.45
- Sarkad, augusztus 20., 22.00
- Sárvár, augusztus 20., 23.30
- Szeged, augusztus 20., 21.00
- Szolnok, augusztus 20., 21.00
- Szombathely, augusztus 20., 23.00
- Tatabánya, augusztus 20., 21.00
- Tiszakécske, augusztus 20., 22.00
- Tompa, augusztus 20., 21.30
- Tordas, augusztus 20., 21.00
- Tököl, augusztus 20., 21.00
- Verőce, augusztus 19., 21.15
- Visegrád, augusztus 19., 21.15
(Borítókép: Ünnepi tűzijáték 2008. augusztus 20-án Békéscsabán. Fotó: Lehoczky Péter / MTI)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást
A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.
március 2., 21:29
- Mindeközben
Gáspár Zsolti a testvéréről: Nagyon szélsőséges a hangulata, és amikor negatív, akkor borúsan látja a világot és a kapcsolatunkat
1 órája
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Belföld
Három településen is új polgármestert választottak
Osliban, Miháldon és Gibárton is időközi választást tartottak.
34 perce
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Belföld
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő
Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.
március 2., 17:47
- Belföld
Karácsony Gergely ukulelézve, napszemüvegben jelentette be Budapest két új szabadstrandját
Tiszta Hawaii.
március 2., 16:41
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet
Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.
március 2., 17:22
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
10 órája
- Címlapon
Kiutasíthatók lesznek a kettős állampolgárok az új Alaptörvény-módosítás alapján
Kocsis Máté osztotta meg a részleteket.
5 órája
- Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
- Belföld
Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték
Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.
március 3., 10:01
- Belföld
Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás
Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.
március 3., 09:51
- Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából
A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.
március 2., 11:59
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
- Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana
Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.
március 2., 13:43
- Címlapon
Fájóan keresztbe tett Donald Trump az ukránoknak, ez mindent megváltoztathat a csatatéren
16 órája
- Címlapon
Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén
Ez történik szerinte „6000 évnyi Fidesz után”.
3 órája
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?
Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.
március 2., 11:20
- Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek
A civil szervezeteknek is nekiment László András.
március 2., 14:38
- Belföld
Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe
A két férfi korábban nem ismerte egymást.
március 3., 09:41
- Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével
Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.
5 órája