Hetven éve nyitotta meg kapuit a Puskás Aréna elődje, a Népstadion

Egy nagy, nemzeti stadion megépítésének terve lényegében egyidős az újkori olimpiai mozgalommal, az olimpia rendezésének vágya ösztönözte folyamatosan a nemzeti stadion megépítésének gondolatát, márpedig a nagy események megrendezéséhez jelentős számú néző befogadására alkalmas létesítményre van szükség. Kezdetben ez legalább harmincezer, később minimum ötvenezer főt jelentett.

Bécsben elesett a Vérmező

Coubertin báró mellett a Nemzetközi Olimpiai Mozgalom (NOB) alapítója volt Kemény Ferenc is, aki az általa életre hívott Magyar Olimpiai Bizottsága (MOB) titkára lett. Kemény Ferenc az 1896-os első újkori olimpia helyszíneként kijelölt Athén rendezési nehézségeit látva már ekkor Budapestet javasolta helyszínül. Ehhez természetesen megfelelő méretű stadionra is szükség lett volna.

Az első konkrét elképzelések már az első világháború előtt megszülettek – tudtuk meg Kovács Örs történésztől, aki szerint Kemény Ferenc és Múzsa Gyula országgyűlési képviselő mint a MOB akkori elnöke az építkezés helyszínéül a Vérmezőt javasolták. Ez azonban akkor katonai tulajdonban volt. Lauber Dezső terveivel Ferenc József mint legfőbb hadúr elé járultak Bécsbe, kérve a Vérmező átengedését, ám sikertelenül.

Hajós sportkomplexumot tervezett

A másik elképzelés az első magyar olimpiai bajnok, az építész Hajós Alfréd nevéhez köthető. Hajós Alfréd és Villányi János 1913-ban a pesti lóverseny telkét – a mai Dózsa György út, Thököly út és Stefánia út közötti területet – nézték ki. Ide Hajós egy teljes sportkomplexumot tervezett, amely egyben a hazai testnevelési főiskolának és az Országos Testnevelési Tanácsnak (OTT) is otthont adott volna. A tervezők egy kelet–nyugati tájolású stadion mellé egy 50x20 méteres fedett és egy hatezer nézőre tervezett 100 méteres (!) nyitott uszodát is elképzeltek. A fedett, harmincezres nézőtérről figyelték volna a labdarúgó, a salakos futópálya és az e körül vezetett 500 méteres biciklipályán zajló küzdelmeket. A nézőtér a kerékpárpálya lefedésével ötvenezer férőhelyesre növekedhetett volna. A komplexum része lett volna még a Testnevelési Akadémia kétemeletes épülete, amelybe nemcsak a főiskola, hanem egy 1080 négyzetméteres tornaterem és az OTT is átköltözött volna.

A Rubicon Intézet tudományos munkatársa elmondta, hogy Hajós tervével szemben felmerült helyszínként a korszakban rohamosan fejlődő, nagy, üres dél-budai terület, Lágymányos is. Ezt a helyi potentátok hamar felkarolták, különösen azért, mert az olcsó telek ára kifejezetten kedvező volt a drága és nehezen megszerezhető Vérmezővel szemben. A Duna közelsége miatt pedig vonzóbb volt a Hajós által javasolt helyszínnél is.

A viták a két háború közti időszakban is folytatódtak. Klebelsberg Kunó kultuszminiszter 1924-ben Pasarétet, a Trombitás út melletti egykori téglagyári területet jelölte meg legalkalmasabb helyszínként. Ebben az évtizedben Langer Károly és Mannó Leonidas Hajós elvei mentén haladó koncepciója – azaz egyszerre sport- és szórakoztatóközpont létesüljön – az Újpesti-szigetre (Népsziget, avagy Szúnyogsziget) helyezte volna a Nemzeti Stadiont. Hajós Alfréd viszont négy helyszínt is javasolt: a régi lóversenytér területét, a Herminamezőt, a Vizafogót és az Óbudai-szigetet – de hiába.

„A népi demokrácia képes rá”

A második világháború után Hajós Alfréd ismét elővette régi tervét, hogy a pesti lóversenypálya egykori telkére, az Istvánmezei út mellett kéne felépíteni a stadiont. A kommunista irányítású Gazdasági Főtanács el is fogadta ezt a helyszínt, de a stadiont nem Hajós tervei alapján építették meg.

Azt követően, hogy 1947. május 4-én, a magyar–osztrák labdarúgó-mérkőzésen összeroskadt az Üllői úti pálya falelátójának egy része, újabb lökést kapott az új stadion ügye – mondta Kovács Örs. A feladatot az Állami Építéstudományi Intézet középítési osztályvezetője, ifj. Dávid Károly, valamint Juhász Jenő és Kiss Ferenc építészek kapták. A Népstadion terveinek elkészítésében társuk volt még Harmos Zoltán, Fecskés Tibor és Borosnyay Pál is. Gilyén Jenő pedig a statikai tervek elkészítésében vett részt.

Ifj. Dávid Károly egyébként már az 1930-as években egy ankarai tervpályázatra benyújtott stadionterveket, illetve 1945 után itthon is, így nem volt teljesen kezdő ebben a témában. A patkóformájú, keleti oldalán teljesen nyitott stadion ötletét Le Corbusier 1936–1937-ből származó tervéből merítette, akinél ifj. Dávid korábban gyakornokként dolgozott.

A korszak sztárjai csákányoztak

Az építkezés 1948-ban kezdődött. A befejezés határidejét a lassú haladás miatt folyamatosan kitolták: előbb 1951. december 31. helyett 1953. április 4. lett az új céldátum, majd 1953. augusztus 20.

Arra a kérdésre, hogy miért nem épült meg teljes egészében a stadion, Kovács Örs azt felelte: az anyagi lehetőségek szabta gátak miatt. A világháború utáni újjáépítés gazdasági nehézségei, az állandó munkaerőhiány és a rossz kivitelezés sem segítette a stadionépítést. A Szabad Nép 1947. augusztus 3-i számában így írt:

Most a hároméves terv ennek felépítésére is módot nyújt. Tízmillió forint áll rendelkezésre erre a célra, és már csak a főváros közgyűlésének a döntése szükséges, hogy a kiszemelt régi lóversenytéri területet végre odaadják, mert a fővárosi Közmunkák Tanácsának a részéről sincs semmi akadály.

A földmunkák megindultak ugyan – folytatta a történész –, csakhogy a véglegesnek mondott tervek folyamatosan változtak. A kiépülő diktatúra önigazolásként is használta a stadion ügyét, az 1950-es békekölcsönjegyzést össze is kapcsolták az építkezéssel. Az első ötéves terv III. fejezetének 48. szakaszába írták bele a stadion megépítését, amelyet az ország iparosítása miatt gyakran kapkodva és rossz alapanyagok felhasználásával készítettek el.

A stadion védjegyévé a pilonokba épített lépcsőházak váltak, ezek tették megközelíthetővé a legfelső ülőhelyeket. A pilonok magasságát a nyugati oldalon 30, a keleti oldalon 18 méter magasságban állapították meg. A pilonokat a Fecskés Tibor által tervezett, csipkeszerű ornamentika tette fogyaszthatóvá.

Az építés költségei ötvenmillióról 158 millió forintra nőttek, a munkaerőhiányt pedig társadalmi munkások toborzásával igyekeztek enyhíteni. Folyamatosan mutogatták a hírműsorokban a korszak sztárjait, élsportolóit, akik csákányoztak, talicskáztak és betonoztak az építkezésen.

Népi Stadion, Centenáris Stadion, Népstadion

A megnyitó ünnepségre az eredményjelző elkészült, a világítás és nagyjából 22 ezer ülőhely még nem. (A világítótestek 1959-ben kerültek a helyükre.) Hiányzott húsz pilon, és a környék területrendezése sem valósult még meg. De nem lett semmi az előzetesen tervezett Stadion szeletből, vagy a csővezetéken futó sörből sem.

A megnyitóünnepségen így egy csaknem kész, mintegy 74 ezer néző befogadására alkalmas stadiont avattak fel. A létesítményben a magyar zászlót Csermák József olimpiai bajnok kalapácsvető vonta fel, a kórus elénekelte a Himnuszt és a Békeindulót is. A nyitómeccsen az Aranycsapat több játékosával felálló Budapest Honvéd 3–2-re legyőzte a Szpartak Moszkvát.

1947-ben a közmunkatanács a „Népi Stadion” elnevezést használta az építkezés megindításáról szóló határozatában. A munkálatok megkezdésekor, 1948. július 12-én a „Centenáris Stadion” elnevezést használták, amely utalás volt 1848 centenáriumára. Végül a Népstadion elnevezés vált általánossá, amely a rezsim szándékait tükrözte: a nép önmagának építette fel a stadiont.

A rendszerváltozás után 2002-ben, az akkor 75 éves Puskás Ferenc nevét vette fel a stadion, amelyet 2019-ben teljesen átépítettek. Így ma egy modern, de a régi létesítmény építészeti elemeit is megőrző, korszerű nemzeti stadionja van Magyarországnak: a Puskás Aréna.

(Borítókép: A Puskás Aréna esti kivilágításban 2021. június 17-én. Fotó: Jászai Csaba / MTI)