Bemutatott Orbán Viktor vendégének egy magyar férfi, a TEK-nek kellett közbelépnie
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Több millió szem is Magyarországra szegeződött a hétvégén, de nemcsak a sportesemény miatt lehet érdekes Budapest, hanem az augusztus 20-i nemzeti ünnep miatt is. Ezekre az eseményekre pedig olyan szövetségesei érkeztek Orbán Viktornak, mint Recep Tayyip Erdogan török elnök, valamint számos közép-ázsiai ország vezetője.
A Magyar Narancs ezzel összefüggésben számolt be egy szokatlan történetről. A lapot egy magyar férfi kereste fel azzal, hogy
atrocitás érte, miután a középső ujját mutatta a török elnök konvojának Budapesten.
Állítása szerint fiával és feleségével Budáról sétált át a pesti oldalra vasárnap délután, az Erzsébet hídon elhaladt mellettük a török konvoj, aminek bemutattak. Ezt követően a család továbbment egy cukrászdába, de látták, hogy a konvoj nem messze, a Matild Palace hotelnél állt meg, ahová végül a férfi el is ment.
Azt mondta, hogy rengeteg felfegyverzett kommandós tartózkodott a szállodánál, maszkban, gépfegyverekkel, és több Erdogan-szimpatizáns is ott volt civil ruhában.
Egyszer csak kijött a török elnök. A csapat mellettem integetett neki, Erdogan mosolyogva visszaintegetett. Én eközben a fejem fölé emeltem a két kezem és bemutattam neki, határozottan. Rám nézett, és lehervadt az arcáról a mosoly
– fogalmazott a férfi.
Közben a férfihez egy – véleménye szerint – civil ruhás rendőr lépett oda, aki mondta neki, hogy ezt nem kellene csinálnia, nem jó ötlet, miért csinálja. „Ez a véleményem, Magyarországon megtehetem, hogy kinyilvánítom” – válaszolta neki.
Majd egyszer csak az út másik oldaláról három-négy civil ruhás ember ment át, akik lefogták. A férfi úgy véli, hogy valószínűleg Erdogan testőrei támadták meg, hogy ne tudjon mutogatni. Ezt követően csak arra emlékszik, hogy rángatták, próbálták a kezét lefejteni a mögötte álló épület kapujáról.
Elmondása szerint egyre többen estek neki. Levitték a földre, rátérdeltek a veséjére, hátára, csavargatták a kezét. Rugdosni nem rugdosták, de nem érti, hogy mit akartak. Végül a TEK-esek érkeztek a helyszínre, akik támadói közé furakodtak, és elválasztották a törököktől, de azért kapott még néhány pofont.
Ki kellett menekíteni, „mert ezek megölik”
Közben – elmondása szerint – a három-négy TEK-es valakivel rádión beszélt, hogy menekítsék ki, mondván: „Mert ezek megölik.”
Később rendőrök is érkeztek, a TEK-esek már félkörívben védték a férfit, akit a rendőrök kimenekítettek, beültettek egy rendőrautóba, és elhajtottak Budára.
Úristen, merre menjünk, menekítsük ki
– mondogatták a rendőrök a férfi szerint. Akit végül egy olyan helyen raktak ki, ahol nyolc-tíz rendőrautó, kisbusz állt. Az áldozat azt is elárulta, hogy a rendőrök és TEK-esek segítőkészek voltak, megkérdezték, hogy igényel-e egészségügyi ellátást, esetleg hívjanak-e mentőt.
Az Index megkereste az esettel kapcsolatban a Budapesti Rendőr-főkapitányságot. Amennyiben válaszolnak, frissítjük cikkünket.