Ez gyors volt: egy nap alatt rúgták ki Pálffy Istvánt a Hír TV-től

2023.08.22. 17:48
Pálffy István 2023. augusztus 21-én – tizenhárom év kihagyás után – a Hír TV Napi Aktuális című műsor házigazdájaként tért vissza, azonban olyan dolgokat jelentett ki a műsorban, hogy például „türelemmel kell lenni egy olyan betegség iránt is, mint a pedofiloké”. Ezt követően azonnali hatállyal kirúgták.

Mint megírtuk, egy hosszú szünet után ismét esti műsor házigazdája volt Pálffy István televíziós szakember, korábbi országgyűlési képviselő. A nézők hétköznap esténként láthatták volna a tervek szerint Pálffyt a Hír TV-n, ahol a Napi Aktuális című műsor házigazdája volt – egyetlen napig.

Az első műsora vendége volt Márki-Zay Péter is, akit azért hívtak be a stúdióba, mert hivatalosan is bejegyezték a volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt pártját, de a műsorvezető a beszélgetés egy pontján egy elég furcsa kijelentést tett:

Türelemmel kell lenni egy olyan betegség iránt is, mint a pedofiloké

– mondta Pálffy, amire Márki-Zay Péter egyből rávágta, hogy nem kell feléjük türelmesnek lenni.

Most pedig a Blikk információi szerint „ma délután összehívtak egy szerkesztőségi értekezletet, amelyen a kollégákkal is közölték a hírt”. A műsor itt megtekinthető:

Az üggyel kapcsolatban a Blikk kérdéseket is küldött a csatornának, egyelőre nem kaptak válaszokat. Úgy tudják, a Napi Aktuális műsorvezetője M. Dobos Marianne lesz Pálffy helyett.

Pálffy István 13 év kihagyás után tért vissza a Hír TV-hez.

A Hír TV nem teljesen ismeretlen terep számomra, vendégként eddig is sok vitaműsorban szerepeltem. Most azonban már nem a saját véleményemet mondom majd el a nézőknek, hanem napról napra a hazai közélet jelentős szereplőit, az éppen aktuális témák szakértőit kérdezem. Úgy gondoljuk, hogy a nézők konkrétumokat akarnak megtudni, és találkozni szeretnének hozzájuk hasonló gondolkodású emberekkel. Fontosak a hírek, az identitás, a pontosság és az emberek tisztelete. Igazodási pontokra és személyekre egyre inkább szükség lesz

mondta még július elején, amikor beharangozták a visszatérését.