Ilyen hely lehet Magyarország harminc év múlva

Ürge-Vorsatz Diána beszélt lapunknak többet között az

• egyszer használatos műanyagok használatáról;
• az ENSZ-ben betöltött pozíciójával járó feladatokról;
• az átlaghőmérséklet kritikus emelkedéséről;
• a fosszilis tüzelőanyagokról való leválásról;
• az egyéni döntések, a politika és a nagyvállalatok felelősségéről.

Itt vagyunk a Sziget Fesztiválon, milyen tanácsokat tud adni a környezetkímélő fesztiválozáshoz?

Fontos, hogy minél kevesebb egyszer használatos műanyagot használjunk. Én is repoharat használok, inkább ilyenekből igyunk a palackok helyett. Valaki tányért, evőeszközt és bögrét is hoz, én is mindig viszem magammal a fém bögre- és tányérkészletet, ami bírja a forrót. A műanyaggal a környezetünk mellett magunkat is szennyezzük, a mikroműanyagok a szervezetünkbe kerülve zavarják a hormonháztartásunkat, a forró ételek/italok pedig rákkeltő vegyszereket oldanak ki a műanyagokból. Az sem mindegy, hogy mivel érkeztünk a fesztiválra, jó lenne, ha nem repülnénk, hanem vonattal és közösségi közlekedéssel, vagy biciklivel jönnénk.

Nem pénz, ez szerelem

Néhány nappal ezelőtti hír, hogy az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének az alelnökévé választották. Milyen feladatok járnak ezzel a pozícióval?

A testület az éghajlatváltozással kapcsolatos tudományos eredményeket összegzi, és tárja a döntéshozók elé. Jelentéseket készítünk, amelyek fontos szerepet játszanak a klímacsúcsokon születő nemzetközi egyezmények kialakításában, valamint általában a klímavédelemmel összefüggő döntéshozatalban. Társadalmi munkában végzett tisztség, rengeteg pluszfeladattal jár, de nekem szerelem, majdnem húsz éve dolgozom a testületben, soha nem kaptam érte pénzt. A munka része a testület képviselete nemzetközi fórumokon, valamint kapcsolattartás, tárgyalások és a szakmai munka irányítása. Nagy felelősség, de csodálatos feladat.

Az átlaghőmérséklet-emelkedésnél a másfél fokot szokták kritikus pontként megjelölni. Hol tartunk most?

Körülbelül 1,2 Celsius-fokot emelkedett a globális átlaghőmérséklet az ipari forradalom előttihez képest. Sokan erre legyintenek, egy szobában észre sem vesszük, ha egy fokkal hidegebb vagy melegebb van. Ha viszont megnézzük a történelmet, az ember a körülbelül 13 fokos globális átlaghőmérsékletre optimalizálódott. Az éghajlat stabilitása határozta meg, hogy hol élünk, hova telepedtünk le, hol építettünk városokat, utakat, vasutakat, hogy mit és hol termelünk, milyen gazdasági ágazatok vannak. Az egyensúly kibillentése már most stresszhelyzetet okoz a gazdaságnak és a népességnek. Már nem csak arról van szó, hogy feljebb kell tekernünk a légkondit, hanem például áradások tesznek tönkre településeket. Tavaly a hőhullámokban Európában több mint 60 ezer többlethalálozás volt. A magyar kukoricatermés háromnegyede, a búzatermés negyede ment tönkre, a gabonaárak az egekbe szöktek, így a péktermékek jobban drágultak. Mint az infláció, minden ember pénztárcájára hatással van az éghajlatváltozás. Azt már nem tudjuk megakadályozni, hogy elérjük a másfél fokos szintet, ott viszont fontos lenne megállnunk.

Hogyan lehet megállni?

Le kell szoknunk a fosszilis tüzelőanyagokról. Nem szabadna több olajat, gázt és szenet égetnünk. A folyamat ezzel sem fordulna vissza, az éghajlat nem lesz olyan, mint a gyermekkorunkban, vagy tíz éve, amikor még tudtunk hóembert építeni.

Nehéz meghozni a döntést, de ki kell szállni

Komplett iparágak épültek a fosszilis a tüzelőanyagokra.

A legtöbb területen már létezik alternatív technológia, át lehetne térni, de jelenleg az olajjal, gázzal kapcsolatos iparágak erős és fontos szereplői a gazdaságnak, sok helyen az alappillérei. Ezek a cégek sok adót fizetnek, sok munkahelyet biztosítanak, a gazdasági súlyuk miatt viszonylag közel vannak a politikai döntéshozatalhoz is. Politikailag és gazdaságilag nehéz meghozni azt a döntést, hogy ki kell szállni a fosszilisokból, de minél előbb kezdjük el, annál fájdalommentesebb lesz az átállás.

Az egyéni döntéseinken, a politikai vezetőkön vagy a vállalatokon múlik a folyamat megállítása?

Mindenkinek van ebben felelőssége, de végül is mindegyik egyénekből – belőlünk – áll. A vállalatok sem függetlenek tőlünk, mi működtetjük őket. Rendszerszintű változással tudjuk elősegíteni a megfelelő egyéni cselekvést, viszont addig nem lesz rendszerszintű változás, amíg nem érjük el a kritikus tömeget.

Rengeteg országnak van kibocsátáscsökkentési vállalása. Ki kérheti számon a teljesítést?

Nincs olyan nemzetközi bíróság, amelyik ezt vizsgálja, és esetleg valamilyen formában büntetne. Ugyanakkor a vállalások a legtöbb esetben a nemzeti törvénykezésbe vannak iktatva, és minden kormány felelős az adófizetőik felé is, hogy betartsák a saját törvényeiket. Ilyen szempontból léteznek jogi mechanizmusok, de a kormányok nem fogják saját magukat szankcionálni. A nemzetközi nyomás viszont egyre nagyobb, a világsajtó figyelmének középpontjában vannak a klímacsúcsok, ciki nem teljesíteni a vállalásokat. Összességében az ösztönzők megvannak, de nincs olyan mechanizmus, amellyel nemzetközi szinten a kibocsátáscsökkentés betartására lehetne kényszeríteni az országokat.

És a nagyvállalatokat?

Az lenne az ideális, ha nem kellene őket szabályozni, hanem a szennyezők más befektetési irányokat keresnének. Ráadásul sok olyan ország van, ahol a gazdasági kultúra nem tűri a nagyvállalatok szabályozását. Sok a szép szó és a gyönyörű vállalás, de a zöldmosás is. Ez nem a kormányközi testület álláspontja, de úgy gondolom, hogy valahogy ki kellene venni a folyamatos növekedési kényszert a gazdasági rendszerből, ez nemcsak az éghajlatnak, hanem az egészségünknek is a kárára megy. Taposómalomba kerültünk, soha semmi nem elég, még többet dolgozunk, hogy több pénzünk legyen, és többet tudjunk vásárolni. A rendszer alapjainak kellene megváltoznia, és hiába mutogatunk a cégekre, olyan szempontból kényszerpályán vannak, hogy a tőkepiacok, a részvénypiacok elvárása a folyamatos és könyörtelen növekedés.

Jó és rossz forgatókönyv előttünk

Milyen hely lehet Magyarország 20-30 év múlva?

A jó forgatókönyv szerint még jobb hely lehet, mint most. Napenergia-exportőrök lehetünk, ezen a területen nagy a potenciál. A tetőcserépbe integrált napelemek nem is olyan látványosak, ráadásul más infrastruktúrát is használhatnánk erre, például a parkolókat, járdákat, utakat. Ha emellett átalakítjuk az épületeinket nullenergiássá, akkor nem csak a lakossági energetikai problémákat oldanánk meg, hanem függetlenítenénk magunkat az energiapiaci ársokkoktól. A mezőgazdaságon módszerváltással, más talajkezeléssel, terményfókuszváltással tudnánk annyit javítani, hogy Európa zöldséges-, gyümölcsöskosara legyünk a kiszáradó és felforrósodó mediterránum helyett. A városainkat élhetőbbé tudjuk tenni, az épületek benapozott oldalát lehet fákkal árnyékolni. Ha visszaintegráljuk a város szövetébe a természetet, akkor hűvösebbek, élhetőbbek lesznek a városok, ráadásul a zöld látványa a mentális és fizikai egészségnek is fontos. Átszervezéssel tizenöt perces városokat lehetne kialakítani, minden elérhetővé válna tizenöt percen belül, megszűnne a dugó, ez egyébként nincs messze a magyar koncepciótól, csak hatékonyabb megvalósításra lenne szükség.

És a rosszabb forgatókönyv?

A kukoricatermésünk háromnegyedének elvesztése szinte rendszeresen, a búzatermelés csökkenése, burgonyatermelési nehézségek, ingadozó gyümölcstermelés. Járványok és új betegségek felbukkanása. Hatalmas migrációs nyomás. Infrastrukturális problémák az áradások és viharok, özönvizek miatt, az útrendszer és a vasút a hőséget sem fogja bírni. A szélsőséges időjárási körülmények már most hatalmas károkat okoznak, ezek a jövőben jóval gyakoribbá és súlyosabbá válnak.

Említette már a közlekedést, Magyarországon vitatéma lett az akkumulátorgyárakból. Mit gondol erről a kérdésről?

Ha autózni akarunk, szükség van akkumulátorokra, mert az olajalapú autózásból sürgősen ki kell szállni. Azt nem tartom megoldásnak, hogy az akkumulátorgyárakat kizárólag a szegény országokba vigyék, a gazdagoknak is el kell viselniük a gyárak közelségét, ha használni akarják az ott készült termékeket. Magyarország akkumulátor-nagyhatalmi pozíciójával kapcsolatban az egyik szemem nevet, mert az biztos, hogy ez a jövő iparága, beleálltunk abba a szélbe, ami előre viszi a világot. Viszont a potenciális szennyezés és a zöldmezős beruházások miatt aggódom, a vízfelhasználás is problémás lehet, de az nem szakterületem. Örülnék, ha bioszigetelőanyag-, bioépítőanyag-gyártó nagyhatalom lennénk inkább. Lehetnénk a nullenergiás felújítások fellegvára, az építőanyagokkal együtt a tudást is exportálhatnánk.

(Borítókép: Ürge-Vorsatz Diána. Fotó: Karip Tímea / Index)