Döntött a kormány: szeptembertől tilos földadót kivetni

2023.08.25. 13:51
Szeptember 1-jén lép hatályba az a törvénymódosítás, amely megtiltja földadó kivetését a helyi önkormányzatoknak. Az év elején 120 ezren tiltakoztak petícióban amiatt, hogy Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester földadót vetett ki a helyi gazdákra.

Nagy István agrárminiszter a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara májusi 19-i országos küldöttgyűlésén bejelentette, hogy benyújtották a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amely megtiltja földadó kivetését a polgármestereknek, helyi önkormányzatoknak.

120 ezren írták alá a petíciót

A tárcavezető felidézte, hogy március végén egy, a földadó eltörlését célzó petíciót vett át 120 ezer aláírással a magyar gazdaszervezetektől, miután a Márki-Zay Péter polgármester által vezetett hódmezővásárhelyi közgyűlés földadót vetett ki a helyi gazdákra.

Az alföldi város baloldali többségű közgyűlése tavaly novemberben úgy döntött, hogy a négy hektárnál nagyobb szántó-, kert-, gyümölcsös- és szőlőterületek tulajdonosaira hektáronként 9990 forintos éves adót fizetnek.

Nagy István a gödöllői fórumon elmondta, hogy a petíciót ő maga is aláírta, mert nem tartja helyesnek, hogy földadóval sarcolják meg a gazdákat. Hozzátette: a kormány elkötelezett amellett, hogy a termőföld nem képezheti adó alapját, és ennek jogszabályban is érvényt szerez. Sőt, a kormány más módon is segít a gazdágnak

Elsődlegesen a termőföldet sújtották

A törvényjavaslat indoklása rámutatott arra, hogy a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 2015 elején hatályba lépett módosítása lehetővé tette a helyi önkormányzatoknak illetékességi területükön bármely adótárgyra vonatkozón olyan települési adó kivetését, amelyet törvény nem tilt, továbbá amelyre nem terjed ki törvényben szabályozott közteher hatálya.

A törvénymódosítási javaslat beterjesztői szerint a gyakorlatban a települési önkormányzatok elsődlegesen a termőföldet sújtották települési adóval, és ez a tendencia az új települési adó kivetésére vonatkozó moratórium múlt év végi lejártával csak erősödött.

A folyamat megakadályozása érdekében a törvény immár kimondja: a települési önkormányzat települési adót – a termőföld, a termőföld tulajdonjoga, a termőföldre ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog kivételével – bármely adótárgyra megállapíthat, feltéve, hogy arra nem terjed ki törvényben szabályozott közteher hatálya. A települési adónak nem lehet alanya állam, önkormányzat, szervezet, továbbá – e minőségére tekintettel – vállalkozó.

Álláspontunk szerint nem indokolt a termőföldként nyilvántartott földrészletek adóztatása. Ezért a törvényjavaslat azt fogalmazza meg, hogy szűnjön meg a települési adóbevezetés joga a termőföldre, a termőföldtulajdonra vagy a termőföldön fennálló vagyoni értékű jogra 

– olvasható a beterjesztők indoklásában.

A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosításáról szóló 2023. évi LVIII. törvényt az Országgyűlés július elején fogadta el, szeptember 1-jén lép hatályba.