Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A huszár mi vagyunk!
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a 18. Nyíregyházi Huszártalálkozó megnyitóján emlékeztetett, a magyar nemzet egy egész csapatnemet adott a világnak, hagyományait pedig szinte az egész világon ápolják, a szocializmus és a kommunizmus pusztítása miatt viszont éppen a magyarok számoltak le azzal, és felejtették el a huszárság intézményét − írta meg az MTI.
A magyar huszár kreatív, eszes, gyors, öntevékeny, bátor, büszke és magabiztos, ezek pedig mind olyan tulajdonságok, amelyek nemcsak katonai erények, hanem ma a nemzetek közötti versenyképesség alapját jelentik - fogalmazott a tárcavezető.
Az Országzászló téri lovas szobornál tartott ünnepségen a miniszter kifejtette, a magyar huszár honfoglaló lovas ősök modernkori utóda és emlékük őre,
aki mindennél előbbre tartotta bajtársát és barátját, a lovat.
A legutóbbi huszárgeneráció tagjai egy diktatórikus rendszer elnyomottjai voltak, akiktől hálátlanul elfordították az egész nemzetet, megtagadták tőlük a vérrel szerzett becsületüket, elesett bajtársaik emlékének tiszteletét és ápolását, majd lefokozták és üldözték őket − tette hozzá.
Mint mondta, ezekben az években úgy tűnt, a magyar huszár végleg feledésére van ítélve, a rendszer enyhülésével azonban néhány idős tiszt hazahozta a külföldön bújtatott „ezredvagyont”, nagy múltú huszárezredek zászlóit, ereklyéit, elesettjeinek portréit, és ezeket múzeumokban helyezték el, alapítványok gondozására bízva.
Hozzátette, „hamarosan ismét lesz modern, nem lovasított, fontos harcfeladatot ellátó huszáregység a Magyar Honvédségben”.
Kitért arra, hogy néhány éve alakult meg, idén pedig huszárosztállyá szerveződött az első modernkori, gróf Nádasdy Ferencről elnevezett lovasított alegység, amely a legrégebbi, 1688-ban alapított reguláris magyar ezred örökségét viszi tovább. Szavai szerint lesznek a most felállított és továbbfejlesztett területvédelemnek is lovasított alakulatai, de a hivatásos, profi haderő sem engedheti már meg magának, hogy az erőszakos felderítést és nagy mobilitást igénylő, különleges műveleteket végrehajtó alakulat ne jelenjen meg a soraiban.
Az első huszártalálkozót 1991 augusztusában tartották meg a nyírségi megyeszékhelyen, akkor csaknem háromszáz, többségében a második világháborúban szolgált egykori huszárt köszöntöttek a tiszteletükre felállított huszárszobornál. A megemlékezést azóta rendszeresen, a páratlan években tartják meg, az idei ünnepségen hagyományosan a huszárbandériumok, a díszszázad és a katonazenekar felvonulását tekinthették meg az érdeklődők.