Hétmilliárd forintos beruházást hajtanak végre a Közép-Tisza völgyében

2023.08.29. 15:43
Javul az árvízi biztonság a Közép-Tisza völgyében egy 7,459 milliárd forintos projektnek köszönhetően – közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a beruházás a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében, az Európai Unió és a magyar állam támogatásával november végéig valósul meg, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és négy területi vízügyi igazgatóság konzorciumában (közép-Tisza-vidéki, tiszántúli, Körös-vidéki, észak-magyarországi).

A beavatkozásokkor olyan területekre fókuszálnak, ahol a fejlesztések elengedhetetlenek a Tisza árvizének biztonságos levezetéséhez, így az egész Tisza-völgy árvízbiztonságának javításához – írták.

A beruházáskor a Kötivizig területén, Martfűnél mintegy 800 méteren át kell helyezni a Tisza bal parti töltését, mert a folyó veszélyesen megközelítette a töltéslábat. A Tisza-tó védelmi rendszerének rekonstrukciójakor helyreállítják a hullámverés elleni kőműveket 1593 méteren, illetve pótolják 2260 méteren.

A fejlesztés alkalmával egyúttal javítják a Hortobágy-Berettyó bal parti árvédelmi töltését 13 kilométeren, a Tisza bal parti töltéskoronáját pedig 37 kilométeren. Emellett a Hernád folyó műtárgyait is rekonstruálják – olvasható a közleményben, amelyet az MTI adott hírül.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.

március 2., 21:29

  • Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.

március 3., 07:54

  • Belföld
Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Mobilgát a jövő tervei között.

március 2., 20:29

  • Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.

március 3., 05:54

  • Belföld
Három településen is új polgármestert választottak

Három településen is új polgármestert választottak

Osliban, Miháldon és Gibárton is időközi választást tartottak.

34 perce

  • Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.

március 3., 08:57

  • Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.

március 3., 08:52

  • Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.

március 3., 05:54

  • Címlapon
Orbán Viktor titkos online sereget toboroz

Orbán Viktor titkos online sereget toboroz

A csapat a Harcosok klubja névre hallgat.

2 órája

  • Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.

március 2., 21:51

  • Belföld
Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás

Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás

Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.

március 3., 09:51

  • Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Szívatott mindenkit, akit csak tudott.

március 2., 08:44

  • Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök

Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök

Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.

március 3., 09:00

  • Címlapon
Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén

Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén

Ez történik szerinte „6000 évnyi Fidesz után”.

3 órája

  • Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.

5 órája

  • Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.

március 2., 17:22

  • Címlapon
Figyelmeztettek a szakértők, támadhatnak az agresszív madarak

Figyelmeztettek a szakértők, támadhatnak az agresszív madarak

Elkezdődött a költési időszak, amely márciustól júniusig tart.

2 órája

  • Címlapon
Elon Musk kíméletlenül beszólt a lengyel külügyminiszternek: Hallgass el, kisember

Elon Musk kíméletlenül beszólt a lengyel külügyminiszternek: Hallgass el, kisember

Sajátos stílusban reagált az Egyesült Államok egyik legfőbb szövetségesének.

1 órája

  • Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.

március 2., 13:43

  • Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.

március 2., 11:20

  • Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.

március 2., 11:59

  • Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.

március 2., 14:42

  • Belföld
Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal

Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal

Vasárnap estére állhat helyre a forgalom az érintett vonalon.

március 2., 16:35

  • Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

A civil szervezeteknek is nekiment László András.

március 2., 14:38

  • Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.

március 2., 09:44

  • Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.

március 2., 09:26

  • Belföld
Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe

Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe

A két férfi korábban nem ismerte egymást.

március 3., 09:41