Így néznek ki a BAHART Balatonra optimalizált új hajói
A négy vízi jármű júliusban érkezett meg a Balatonra. A két új komp és két új katamarán fontos szerepet kap a turizmusban. Mivel ezek lesznek a BAHART eddigi legnagyobb utas- és jármű-befogadóképességgel rendelkező hajói, a helyi közlekedésben is gyorsabb és kényelmesebb átkelést biztosítanak majd a révek között.
A 11 méter széles és 35, illetve 45 méter hosszú hajókat a Balatonra érkezésük előtt részlegesen visszabontották, majd a munkálatok első lépéseként a felépítményeket szerelték fel. A több tonnát nyomó, óriási nyitott fedélzetet, az utastereket és a kormányállásokat a szállítóhajókról egy 450 tonnás daru emelte leés helyezte rá a hajótestekre. Ezt követte a gépészeti, villamos, hidraulikai rendszerek visszaépítése.
A kompokon összesen 11, a katamaránokon pedig 14 km hosszú elektromos vezeték húzódik, emellett a gépészeti csövek is kitesznek hajónként 1-1 kilométert.
Jelenleg a belső terek belsőépítészeti, burkolási munkálatai folynak, amelyekkel párhuzamosan zajlik az ablakok beszerelése, a tetőszerkezetek építése, valamint a klímarendszerek és rádiónavigációs rendszerek beillesztése. Hamarosan pedig megkezdődnek a beüzemelési feladatok is.
A kifejezetten a Balatonra tervezett, egyedi kompok és katamaránok motorjai a legújabb környezetvédelmi normáknak is megfelelnek , ezek elődjeiknél gyorsabb − a kompok esetében 15 km/órás, a katamaránoknál 18 km/órás − utazósebességet is lehetővé téve.
A kompok előreláthatólag decemberben, a katamaránok pedig a következő hajózási szezon megkezdésekor, jövő márciusban kezdik meg szolgálatukat.